Vizuál

Hazatérő festmények a Kieselbach árverésén

2014.10.03. 13:30
Ajánlom
Évtizedek óta külföldön lappangó festmények, köztük Szobotka Imre kubista portréja és Kádár Béla nagyméretű csendélete is szerepel a Kieselbach Galéria és Aukciósház őszi árverésén, amelyet október 6-án este tartanak a budapesti Hotel Marriottban.

A külföldről haza került képek mellett a magyar festészet szinte valamennyi stílusirányzata képviselteti magát az aukció kínálatában, Batthyány Gyula manierisztikus kompozíciójától Kassák Lajos absztrakt művéig - mondta el Einspach Gábor, a galéria igazságügyi szakértője. Franciaországból tért vissza a magyar kubizmus egyik legjelentősebb képviselőjének, Szobotka Imrének 1914-re datált Kubista portré című műve, amely 8,5 millió forinttól kelhet el az árverésen.

Einspach Gábor hangsúlyozta: Szobotka korai, kubista stílusú festményei a magyar műtárgypiacon ritkán tűnnek fel, és a legjelentősebb magángyűjteményekben, valamint a legnagyobb magyar múzeumokban is csupán elvétve szerepelnek.

Kádár Béla Kompozíció gyümölcsöstállal és hegedűvel című absztrakt festménye eddig csak Rónai Dénes 1926 körül készült fekete-fehér üvegnegatívjáról volt ismert - mutatott rá az igazságügyi szakértő, hozzátéve, hogy a kép felbukkanása alapvetően írja át a festőművészről eddig alkotott képet, a Nemzeti Galéria gyűjteményében sem őriznek ebből a korszakából származó művet. A kép kikiáltási ára 20 millió forint, becsértéke 30 és 60 millió forint között mozog.

Az igazságügyi szakértő felhívta a figyelmet Berény Róbert plakátokról és könyvcímlapokról is jól ismert Nő pohárral című festményére, amelyre 40 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők. Az 1905-ben készült festmény nemcsak az első magyar fauve műnek számít, hanem nemzetközi viszonylatban is az irányzat első alkotásai között szerepel.  Az igazságügyi szakértő kiemelte Czigány Dezső Körtés csendéletét is, amelyet a festő franciaországi tartózkodása alatt, élete legnyugodtabb periódusában készített. A kép kikiáltási ára 16 millió forint. 

Einspach Gábor elmondta: a rendszerváltásnak köszönhetően, az 1990-es években indult el a külföldön lappangó magyar művek visszatérése hazánkba, több olyan kép is előkerült, amely újra írta a magyar festészet történetét. "Az utóbbi időszakban ez a tendencia sokat erősödött, ami többek között annak köszönhető, hogy több olyan nagyszabású kiállítást rendeztek Európában, amely felhívta a figyelmet a magyar művészetre" - hangsúlyozta.

Példaként említette többek között a párizsi Musée d'Orsay Allegro Barbaro című 2013-as tárlatát, amely a magyar modernista festészet legjavát vonultatta fel a francia fővárosban. Kialakult a magyar művek megfelelő árszínvonala, valamint olyan jó reputációjú galériák és aukciósházak jöttek létre, amelyekre a külföldiek is rá merik bízni értékes tulajdonukat - hangsúlyozta az igazságügyi szakértő.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Vizuál

Klausztrofób kollázs az emberi diszfunkcióról – Fliegauf Bence új filmje a Berlinalén debütált

Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjét a Berlinale harmadik napján láthattuk. Soha nincs könnyű dolga annak a rendezőnek, aki egy sikeres epizódfilm folytatására adja a fejét, ugyanis mindenki az elsőhöz fogja mérni az újat. Nem tettek másként a kritikusok sem. A filmről megjelent véleményekből válogattunk.
Vizuál

Hiába fest jobban Szűz Mária a restaurálás után, a tulajdonos reklamál

Ez már nem az, akit ismert és szeretett, állítja, miután egy restaurátor szebb küllemet varázsolt a szobrának. Akár bíróság elé is kerülhet az ügy. Inverz „bundás Krisztus”-eset Lengyelországból.
Vizuál

Mindkét magyar film Ezüst Medvét nyert Berlinben

Mindkét magyar filmet, Nagy Dénes Természetes fény és Fliegauf Bence Rengeteg című alkotását is díjazták a 71. Berlini Filmfesztiválon. Míg Nagy Dénes a legjobb rendezőnek járó trófeát vehette át, addig Kizlinger Lilla a Legjobb Mellékszereplő díját nyerte el a Rengetegben nyújtott alakításáért.
Színház

Bakos-Kiss Gábor lett a Győri Nemzeti Színház új igazgatója

A kilenctagú szakmai bizottság javaslatára Bakos-Kiss Gábort választották a Győri Nemzeti Színház élére – tudatta Facebook-oldalán Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Az új igazgató 2021. július 1-jétől vezetheti a színházat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Felújították Chaplin legendás filmjeit

100 évvel ezelőtt mutatták be Charlie Chaplin első játékfilmjét, A kölyök megjelenésének évfordulóját pedig különleges módon ünnepli a filmvilág: új köntösbe bújtatták a színész több világhírű moziját.
Vizuál hír

Hiába fest jobban Szűz Mária a restaurálás után, a tulajdonos reklamál

Ez már nem az, akit ismert és szeretett, állítja, miután egy restaurátor szebb küllemet varázsolt a szobrának. Akár bíróság elé is kerülhet az ügy. Inverz „bundás Krisztus”-eset Lengyelországból.
Vizuál ajánló

Trianon keserű pohara a Néprajzi Múzeum tárlatában

Mértanfüzet, laposüveg és fali terítő tanúskodik a Trianon utáni Magyarország fájdalmáról. Alapításának évfordulójához kapcsolódva, csütörtöktől a kényszerű békekötéssel kapcsolatos gyűjteményt tett közzé a Néprajzi Múzeum az interneten.
Vizuál aukció

90 év után bukkant fel a magyar származású Amrita Sher-Gil festménye

Az indiai Frida Kahlóként is emlegetett magyar származású festőnő portréja akár a 2,8 millió dolláros (849 millió forint) leütési árat is elérheti a Christie's aukciósház árverésén.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Nyárutcahúsz

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Nyár utca húszra emlékezik.