Vizuál

Hieronimus Bosch: megvan a huszonhatodik?

2016.02.03. 16:12
Ajánlom
Úgy tűnik, meg lehet a huszonhatodik – bizonyítottan - Hieronimus Bosch által festett festmény is. Legalábbis ezt jelentették be a Kansas City-i Nelson-Atkins Museum of Artban - adta hírül az artportal.hu.

A világon eddig huszonöt festményről bizonyították, hogy Bosch festette, most meg lehet a huszonhatodik.  A február 1-jei közlemény szerint a mindvégig nagyrészt a múzeum raktárában tárolt képről eddig azt hitték, hogy Hieronymus Bosch műhelyének egyik festménye, most viszont kiderült, hogy a Szent Antal megkísértése című művet a híres holland reneszánsz festő festette 1500 és 1510 között.

Hieronymus Bosch: Szent Antal megkísértése

Hieronymus Bosch: Szent Antal megkísértése (Fotó/Forrás: news.artnet.com)

A felfedezés azért is szenzációs, mert éppen idén van Bosch halálának 500. évfordulója, melynek tiszteletére nagyszabású kiállítást szerveztek a festő szülővárosában, 's-Hertogenbosch-ban, a Het Noordbrabants Museumban Jheronimous Bosch — Visions of Genius címmel. Itt bemutatnak a festő huszon – most már – hat festménye közül húszat, és 19 rajzot. Természetesen a most felfedezett művet is láthatják az érdeklődők.

A reneszánsz festő életművének tanulmányozására, dokumentálására és restaurálására létrejött Bosch Research and Conservation Project 3,3 millió dollárt és hat évet áldozott a programra.

A team a múlt év szeptemberében fejezett be egy monográfiát a mesterről, amikor Matthijs Ilsink művészettörténész eszébe ötlött a Nelson-Atkins Museum of Art katalógusában látott és Bosch műhelyének tulajdonított festmény. Ilsink bekért pár nagyfelbontású fotót és infraképet a festményről, majd a csoport élőben is megnézte a művet. A tudósok infralámpás vizsgálatokkal, a motívumok mikroszkopikus szintű összevetésével és Bosch ecsethasználatának tanulmányozásával támasztották alá a felfedezést.

Ha kíváncsi, hogy a mozdulatművészet és Bosch hogyan találkozik a „boncasztalon”, akkor kattintson!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Vizuál hír

Idén is világsztárok vonulnak fel a Berlinale vörös szőnyegén

Timothée Chalamet, Robert Pattinson, Toni Colette és Marion Cotillard is ott lesz a sztárok között a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyre mások mellett a filmrendező Pong Dzsunhót, Edward Bergert és Tom Tykwert is várják.
Vizuál hír

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Vizuál ajánló

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.
Vizuál ajánló

A rendezők és producerek együttműködéséről beszélgetnek a Magyar Filmszemlén

Kivételes szakmai eseményre kerül sor a 44. Magyar Filmszemle keretei között: február 7-én 14 órától magyar filmrendezők és producerek kerekasztal-beszélgetés során vitatják meg a közös munka során felmerülő problémákat és azok lehetséges megoldásait.