Vizuál

Hildebrand István a CineFest életműdíjasa

2018.09.07. 13:00
Megosztom
A Psyché, A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán vagy Miskolcon is bemutatásra kerülő, frissen restaurált örökzöld vígjáték, A veréb is madár operatőre kapja a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját.

Az 1928-ban született Hildebrand István a magyar filmművészet egyik legjelentősebb operatőre. Ő fényképezte az 1960-as, 70-es, 80-as évek leglátványosabb produkcióit. Keleti Márton és Várkonyi Zoltán alkotótársaként többek között olyan sokmilliós nézettségű sikerfilmeket jegyez, mint A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán vagy Miskolcon is bemutatásra kerülő, frissen restaurált örökzöld vígjáték, A veréb is madár, a Marton Endre által rendezett Katonazene vagy Fejér Tamás cannes-i versenyfilmje, a Kertes házak utcája. Olyan népszerű európai tévésorozatok operatőre is volt, mint a Sztrogoff Mihály, utolsó előtti munkája pedig egy korszakos remekmű, Bódy Gábor Psyché című filmje volt, amelyben káprázatos újító szín- és trükkmegoldások egész arzenálját vonultatta fel.  

Hildebrand_Istvan_90_-125559.jpg

Hildebrand István (Fotó/Forrás: Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál)

Az életműdíj átadására szeptember 22-én, a Jameson CineFest záróünnepségén kerül sor. Szeptember 21-én 19 órától a Magyar Nemzeti Filmarchívum szakmai felügyeletével a Magyar Filmlaborban teljeskörűen restaurált vígjáték, A veréb is madár vetítésével, beszélgetéssel és Kocsis Tibor és Konecsny Emőke Jelenetek egy operatőr életéből című portréfilmjének bemutatásával idézzük fel egy kivételes pálya képét. 

Hildebrand_Istvan_62_-125537.jpg

Hildebrand István (Fotó/Forrás: Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Ember Márk megnyeri a lottót, de a feleségének nem szól – itt a Mázlista előzetese

Elkészült Zomborácz Virág új romantikus vígjátékának az első előzetese! A Mázlista közvetlen állami támogatás nélkül készült, és februárban érkezik a mozikba. Az alkotásban a magyar színjátszás számos kiválósága látható. Előzetes a cikkben!
Vizuál ajánló

Isteni műszak: Bodzsár Márk alkotásával folytatódik a Filmrendezők klubja

Szeptember 21-én 19 órától a Művész Mozi Buñuel termében láthatja a közönség Bodzsár Márk 2013-as alkotását a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket.
Vizuál hír

Szeged legemlékezetesebb biciklis fotóit keresi a Móra-múzeum

A múzeum egy készülő kiállítás kapcsán hirdet felhívást: olyan szegedi, régi vagy új fotókat várnak, amelyek megmutatják a bicikli sokféleségét – legyen az közlekedési eszköz, munkaeszköz, sportszer vagy egyszerűen egy életérzés.
Vizuál hír

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Vizuál ajánló

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.