- A Ludwigban látható képek kapcsán elmondta, édesapja tanácselnök volt a hatvanas években. A többi gyerek nem szekálta emiatt?
- Dehogynem. De azért is szekáltak, mert édesanyám volt a falu iskolájának magyar- és énektanára, engem is tanított. Tuzsér azért nem volt rossz hely, a Nyíregyházi Főiskola rajz-szakosainak művésztelepét is ott tartották. Ilyenkor a helyi gyerekek is a főiskolások mellé csapódtak. Így én is, meg az egyik legjobb barátom, Szoboszlai János, aki ma a Képzőművészeti Egyetem kurátor tanszékének vezetője. Úgy látszik, a gyerekkori környezet mindenkire komoly hatással van.
- Az Ön esetében a gyerekkori környezet mellett ez elmondható a filmművészetről is.
- Még a főiskola alatt, festő-szakosként kezdtem el a filmmel foglalkozni. Szoros kapcsolatom alakult ki a műfajjal, jártam művészmozikba és a Balázs Béla Stúdióba, ahol tag is lettem. Tőlük szereztük meg egyszer például Szentjóby Tamás betiltott művét, a Kentaurt. A főiskola ebédlőjében vetítettük le, elképesztő élmény volt.
- Már ismert képzőművész volt, amikor megváltoztatta a nevét. Miért?
- Pontosabban elcseréltem. Veress Zsolttal a Képzőről ismertük egymást, és bár teljesen máshogy nézünk ki, és a munkáink sem hasonlítanak, folyton összekevertek minket. Egy alkalommal Brémában volt csoportos kiállításunk, amit a Műcsarnok szervezett. A tárlat után telefonáltak, hogy az egyik képemet megvették a brémaiak, és be kell mennem a Műcsarnokba elintézni a papírokat. Már akkor rossz érzésem volt, amikor leszálltam a Földalattiról. Természetesen a mű Zsoltté volt, nem az enyém.
- Így már érthető, hogy nevet cseréltek.
- A nevemmel furcsa viszonyban voltam. Amikor megszülettem, anyámtól megkérdezték az orvosok, mi legyen a kisfiú neve. Ő viszont lányt akart, annyira, hogy fiú név nem is jutott eszébe. A legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás az volt, hogy az orvosok megkérdezték tőle apám nevét. Így lettem én is Csaba. Szóval Zsolttal elmentünk egy ügyvédhez, és hivatalosan nevet cseréltünk. Akkor úgy terveztük, hogy egy életre. Kíváncsiak voltunk, hogy egy már aránylag ismert képzőművész megítélésénél mennyire számít a brand, amit a neve jelent. Úgyhogy évekig Veress Zsoltként éltem, a családomon kívül mindenkinek így is mutatkoztam be. Elég „skizofrén" állapot volt, de nagyon érdekes. Végül három év után visszacseréltük a nevünket. Annak idején megfordultam az utcán, ha valaki elordította magát, hogy Zsolt.
- Az apja nem csak a nevében, hanem a műveiben is megjelenik.
- Amatőr fotós is volt, a képei magukon viselik a korszak jellegzetességeit. Mindenfélét fotózott: tájképeket, családi jelenetet, de a falu különböző társadalmi eseményeit is. Sok típust feldolgoztam már belőlük. Az utóbbi időben készítettem egy fotósorozatot apám mostani arcáról, a képek hátterében az ő fotóinak megfestett változata van.
- És ő mit szólt a hatalmas méretű portré-festményekhez?
- Néha zsörtölődött, hogy nem is így néz ki. De portréknál általában ez történik, az emberek teljesen máshogy látják önmagukat, mint egy külső szemlélő.
- A mai társadalmi eseményekkel is foglalkozik. Legyen szó akár a Túró Rudi automaták kifosztásáról a 2006-os tévéostrom idején.
- 1989-ben végeztem a főiskolán, nem vonhattam ki magamat a politika hatása alól. Másfél évtizeddel később éppen egy „személyesebb" korszakomban voltam, de a zavargások idején úgy éreztem, erre azonnal reagálnom kell. Így született az animációs film, amihez a szövegeit Závada Péter írta, a dalokat pedig Németh Juci énekelte.
- A múlt és a jelen mellett megjelenik az utópia is, amelyben a humán értelmiségieket falanszterbe zárják.
- A közbeszédben megjelent egy új "beszédtípus", amelyből árad az ellenszenv a művészek és a bölcsészek felé. Hivatalos szinten is egyre többször merül föl az a kérdés, hogy mit jelent a művészet hasznossága, és egyáltalán hasznos-e bármilyen szempontból.
- A képeknek még sincs nyomasztó hangulata. Inkább humoros és ironikus.
- A magyar népkarakter olyan, hogy a kezdeti kudarcokra így reagál. Aztán, amikor már nagyon elegünk van, robbanunk.
- Az elképzelt telepek mellett valódi telepeket is ábrázol.
- Györgytelepre a Pécsi Egyetem művészet-szakos hallgatóival mentem először, nagyon megérintett a hely állapota, ezért mentem később is vissza. Miközben a kísérőm mesélt, rájöttem, hogy a beszélgetéseket érdemes lenne felvenni, és a képekhez illeszteni. Így jött az interjú és az animáció műfajának ötvözése. A telepek más esetben is érdekelnek. 2005-ben készítettem egy riportfilmet Szentlőrinckátáról, ahol az egész falu fóliás paprikatermesztésből él. Az udvarokon, a kertekben mindenhol fóliasátrak állnak, a táj igencsak holdbéli. De hasonlóan furcsa hangulata van a nagykanizsai MAORT-telepnek, vagy Ózd egyik elhagyatott gyár-negyedéhez tartozó, Velencetelepnek. Történelmi korok, kollektivizmus és kapitalizmus lenyomatai emberi sorosokon.
hírlevél
