Vizuál

Hollywood vagy saját démonai ölték meg a rendhagyó horrorok királyát?

2018.04.16. 08:43
Ajánlom
Val Lewton ars poeticája így szólt: a halál jó. Igyekezett a horror lesajnált műfaját is megtölteni tartalommal, de állandó harcot kellett vívnia a stúdiókkal. Skatulyába került, amiből soha nem is tudott kitörni. Idióta című filmjeivel viszont beírta magát a mozitörténetbe.

A Universal stúdió korai horrorfilmjeit mindenki ismeri: Drakula, Farkasember vagy Frankenstein mind a stúdió istállójából lépett a vászonra. Meglehetősen egyszerű formulával dolgoztak: valamiféle természetfeletti, vagy legalábbis olyan lény tör az emberek életére, akinek nem kellene életben lennie. Ide-oda kergeti a jobb sorsra érdemes filmhősöket, a félelmetes hangulatot pedig főképp a premier plánba mutogatott szörnyek szolgáltatják – na jó, meg a bevett zenei aláfestés. Volt még egy közös ezekben a szörnyfilmekben – és a stúdió számára ez volt a legfontosabb: kevés pénzből készültek és elképesztő sikeresek voltak. Miért változtattak volna hát a bevett formátumon? A Universal horrorok első, legsikeresebb hulláma 17 évig tartott, és 13 többé-kevésbé összetartozó filmből állt. Mint látható, már a Marvel-filmek előtt is volt példa univerzumépítésre

Volt azonban valaki, akinek nem tetszettek az egy kaptafára készülő sablonfilmek – aki a lesajnált horrorműfajban is meglátta a lehetőséget víziójának megvalósítására. Ő volt Val Lewton, a horrorkirály producer, akiknek egyedi rémisztgető filmjei igazi kultstátuszt vívtak ki maguknak – és készítőjüknek is.

Val Lewton (forrás: Wikipedia)

Val Lewton (forrás: Wikipedia)

Lewton azonban sehogyan sem illett a dübörgő hollywoodi stúdiórendszerbe, annak fogaskerekei beőrölték őt – és talán ez vezetett halálához is.

Val Lewtonnak mindig is fura, meghitt viszonya volt a halállal és annak misztikumával. Ukrajnában született, de szülei elváltak, testvéreivel és édesanyjával emigrált az Egyesült Államokba 1909-ben.Babonás közegben nevelkedett, két legnagyobb gyerekkori félelme a macskák és mások érintése volt – ezek első filmjében is központi szerepet kaptak. Hosszú út vezetett azonban Lewtonnak Hollywoodig: először újságíróként kezdett dolgozni, de közmondásosan borzalmas firkász volt.

16 évesen azért rúgták ki egy laptól, mert kiderült, hogy cikke egy teherautónyi kóser csirkéről, akik megdöglöttek a New York-i hőhullámban, teljesen a fantázia terméke volt.

Édesanyja időközben az MGM stúdió egyik irodájában helyezkedett el, és neki is állást szerzett újságíróként: népszerű filmeket ültetett át folytatásos történetekbe színes magazinok számára. Közben önmaga jogán is gyártott az olcsó ponyvákat és erotikus történeteket – miután pedig egyik ilyen munkája, az 1932-es No bed of her own nem várt sikert ért el, otthagyta állását a filmstúdiónál, hogy az írásra koncentrálhasson.

Sikerkönyve sem volt több egy egyszerű ponyvánál, de kiváló időzítéssel került a boltokba: ez volt az egyik első, a gazdasági világválságot tematizáló bestseller.

Hírnevét talán mégsem társadalmi érzékenységének, hanem egyik megbotránkoztató sztorijának köszönheti: ebben egy titkárnő kénytelen örömlánynak állni, hogy pénzhez jusson. A könyv jogait a Paramount stúdió vette meg, a főszerepre Clark Gable-t szerződtették, de a cenzúra nyomására annyit változtattak rajta, hogy az alapanyag szinte felismerhetetlen lett. No Man Of Her Own címmel került mozikba 1932-ben. Lewton csalódottság ellenére visszatért a filmvilágba. 

Ebben ismét anyja segített neki: mikor 1932-ben David O. Selznick ukrán felmenői tiszteletére filmet akart készíteni Tarasz Bulbáról, Lewton anyjának, Ninának jutott a feladat hogy írjon egy listát a számba vehető forgatókönyvírókról. A fiacskáját is felírta, a többi név pedig hogy-hogy nem, kihullott a sorból, így Lewton kapta a megbízást. Habár a projekt végül kútba esett, Selznick felkérte Lewtont, hogy legyen a személyi asszisztense – ő pedig el is vállalta ezt, mert remek kiugrási lehetőségnek tartotta.

David O. Selznick 1941-ben (World-Telegram, fotó: Edward Lynch, forrás: Wikipedia)

David O. Selznick 1941-ben (World-Telegram, fotó: Edward Lynch, forrás: Wikipedia)

Ahelyett viszont, hogy szép lassan lépkedhetett volna a szamárlétrán, csak szenvedett Selznick mellett, aki híresen zsarnokoskodó és kegyetlen producer volt. Hiába léptették elő Lewtont később story editorrá, ebben sem volt köszönet: bármiféle kredit nélkül segítette sikerre Selznick filmjeit.

Az ő ötlete volt például az Elfújta a szél egyik ikonikus képsora, amikor a kamera a katonák holtteste felett pásztázik.

És hogy hogy háláta meg mindezt Selznick? A film vetítésén egy stopperrel a kezében a vécé mellé állította Lewtont, hogy így tudja meg, milyen filmhossz a legoptimálisabb.

Ennek ellenére Lewton 8 évig kitartott Selznick mellett. Akkor sem lépett le, mikor időközben jobb ajánlatot kapott – valószínűleg egyszerűen félt a váltástól, és félt kegyetlen főnökétől is. Mikor például megígérte feleségének hogy fizetésemelést fog követelni, az utolsó pillanatban inába szállt a bátorsága – inkább összedobott gyorsan egy ponyvaregényt, az azért kapott honoráriumot pedig 25 dolláronként csempészte a tárcájába, hogy ne kelljen színt vallani házastársa előtt. 

Végül 1942-ben hagyta ott Selznicket, és csatlakozott az RKO-hoz. A jobb sorsra érdemes stúdió a 40-es évekre pénzügyi gondokkal küszködött, például Orson Welles drága vállalkozásainak (Az aranypolgár, Az Ambersonok ragyogása) köszönhetően. A B-filmjeik viszont tisztességesen teljesítettek – épp ezért pattant ki Charles Corner produkciós vezető fejéből az ötlet, hogy a Universal mintájára nekik is horrorokat kellene gyártaniuk. Ebben az időben a szörnyfilmek ugyanis még mindig taroltak: az ismételten moziba küldött Drakula-Frankenstein páros a nyár meglepetés filmsikere lett, az 1941-es Farkasember pedig kasszát robbantott.

Drakula

Drakula (Fotó/Forrás: Universal Pictures / Northfoto)

Pontosan ezt várták el az RKO-nál is. A horror-részleg élére érkező Val Lewton heti 250 dolláros fizetésért viszonylagos szabadságot kapott.

Mindössze három szabályt kellett követnie: a filmek nem kerülhetnek többe 150 ezer dollárnál, nem lehetnek hosszabbak 75 percnél és a filmcímeket a stúdió határozza meg.

Macskaemberek című film posztere (forrás: Wikipedia)

Macskaemberek című film posztere (forrás: Wikipedia)

Lewton a korlátozások ellenére nagy kedvvel vágott bele a feladatba: áttanulmányozta a kor horrorfilmjeit, és nemcsak titkukra jött rá, de arra is, ő mit nem szeret bennük: az olcsó ijesztegetést, és az olyan bevett formulákat, mint hogy például minden filmbe kell egy fura mellékszereplő (mint Igor a Frankensteinben).

Persze az RKO örült volna, ha pepitába ugyanazokat a filmeket készíti, mint a rivális, amennyiben azok sikeresek. Lewtonnak viszont ambíciói voltak: szeretett volna kitörni a műfaj sablonjaiból, és filmjeivel üzenni is akart valamit. Első filmje az 1942-es Macskaember volt, melynek sztorija szerint egy gyönyörű szerb emigráns lány azért ódzkodik a férfiaktól, mert fél az egykori falujában kísértő babonától, hogy macskaemberré változik, ha szexuális kapcsolatba lép valakivel. Mint láthatjuk, Lewton gyerekkori félelmei köszönnek vissza a történetből is. A film szinte a kor horrorjainak ellentéte volt: a lényeget, a félelem tárgyát egészen a legutolsó jelenetig rejtegeti a néző elől, és inkább vágásokkal és hanghatásaival tartja fenn a feszültséget.

Elárulok egy titkot: ha a forgatókönyv elég sötét, az ember bármit képes beleolvasni!

– mondta Lewton egy interjúban. A Macskaemberek óriási sikert aratott.

Így járt következő filmje, a Zombit gondoztam is. Pedig már a címe is borzalmas – Lewton nem is akarta elvállalni, de aztán aludt rá egyet és előállt saját víziójával: olcsó rémisztgetés helyett egy Jane Eyre-szerű filmet készít, vuduval. Második filmjénél már látható volt, hogy bár a rivális stúdió doktrínáit elutasította, ő maga is előállt ilyenekkel: a horror-klisék helyett inkább szerelmi történetet vegyít a sztoriba, és balladaszerűen homályban tartja a részleteket.

Három jelenet, ami horrort sugall, egy jelenet pedig a tényleges erőszakkal – és függöny. Mindezt 70 percen belül!

– szólt a hitvallása, aminek azért a stúdió előírásával is egyeznie kellett. 

Zombit gondoztam című film posztere (forrás: Wikipedia)

Zombit gondoztam című film posztere (forrás: Wikipedia)

Filmjei – ahogy a következő, a Leopárdember is – hiába arattak nagy sikert, ő skatulyába került: sehogy sem tudott kitörni a B-filmes gettóból. Míg állandó rendezőtársa, Jacques Tourneur előléphetett az A-filmekre, neki továbbra is idióta filmcímekbe kellett életet lehelnie. Mindenesetre következő filmjeiben is igyekezett a műfaj határait feszegetni: A macskaemberek átka című folytatással például gyakorlatilag horror helyett egy melodrámát készített, melynek önéletrajzi ihletése is van: saját karrierjének metaforája, aki számkivetettnek érezte magát a propagandisztikus filmekben tobzódó Hollywood stúdiórendszerében.

Mikor végre lehetőséget kapott egy komolyan film elkészítésére, abban sem volt köszönet: a Youth Runs Wild című II. világháborús drámát 1944-ben  a stúdió veszélyesnek tartotta kritikus hangvétele miatt, ezért elvette Lewtontól, és újravágta – banális és buta film lett belőle. 

A korlátozások ellenére is boldog időszaknak számító RKO-korszak akkor ért véget számára, amikor a stúdió pont a rivális és utált Universal-horrorokért felelős Jack Gross-t ültette a nyakára. Egy stúdióértekezleten Lewton meg is kapta az orra koppintást: csak semmiféle mondanivaló! Nem tudott egyből replikázni, csak később tette meg híres nyilatkozatát:

Igenis van üzenetünk! Az, hogy a halál jó!

A későbbiekben ehhez mérten továbbra is ezzel a témával foglalkozó horrorokat készített – egészen jó barátságba került Boris Karloffal is, akit Gross hozott magával a Universaltól  három filmet készítettek együtt. Végül 3 év, és az ez alatt készített 10 film kellett hozzá, hogy az RKO végre A-filmhez illőm költségvetést biztosítson neki: ez volt a Bedlam című horror 1946-ban. 

Ekkor már Lewton súlyos egészségügyi problémákkal küzdött. 1945-ben kapta első szívrohamát, az orvosok szerint túlzott kimerültség miatt. Az RKO-tól a Paramount-hoz távozott, ahol először feleslegesen dolgozott fél évig egy Dickens-adaptáció előkészítésén, utána pedig minden kreatív döntésében korlátozták – az ilyen körülmények között készített My Own True Love című romantikus dráma méreteset bukott 1948-ban. Ezután az MGM-hez került, ahol szintén csak küszködött a lehetőségekért – egyetlen filmet, egy borzasztó Deborah Kerr-vígjátékot tudott csak tető alá hozni, aztán ajtót mutattak neki. 

Val Lewton (forrás: You Must Remember This podcast)

Val Lewton (forrás: You Must Remember This podcast)

Közben a rendezők, akiknek ő egyengette a pályáját – Robert Wise, Mark Robson – sorra aratták sikereiket. Hálából meghívták Lewtont következő produkciójukhoz, de nemsokára ejtették is: túl lassúnak találták. A munkamániás producer egyszerűen munka nélkül marad, ami az idegeit is megviselte. Végül 1950-ben az Universaltól kapott egy megbízást: az Apache Drums-ról ő maga büszkén így nyilatkozott:

A legolcsóbb, valódi színészekkel készített Technicolor-film!

A western elkészülte után pár hónappal másodszor, majd harmadszor is szívrohamot kapott. Végül 1951. március 14-én hunyt el, 46 évesen. A hozzá közel állók szerint a stressz vitte el, az állandó szenvedés, hogy munkához jusson. Egykori titkárnője  viszont úgy nyilatkozott: egyszerűen mindent a szívére vett, nem tudott jól manőverezni Hollywoodban. A temetésén mondott beszédében egykori színésze, Alan Napier Hollywoodot okolta barátja haláláért, akik ahelyett hogy támogatták volna elképzeléseit, inkább csak kihasználták őt.

A filmgyártás kicsinálta Val-t!

– mondta ingerülten.

Hogy mi Val Lewton életének tanulsága, abban a mai napig nincs egyetértés. Csak egy egyszerű filmes volt, akit megrágott és kiköpött a rendszer? Vagy ő maga akart túl sokat, és feszegette túlzottan határait? Különös vonzódása a halálhoz, babonái és félelmei segítettek neki megtölteni filmjeit tartalommal, ezek nélkül egészen biztosan nem jegyezné a filmtörténet több moziját is. Ugyanezek viszont lehetséges, hogy a halálához is hozzájárultak. Soha nem fogjuk már megtudni, Hollywood ölte-e meg, vagy ő maga engedte, hogy démonjai elhatalmasodjanak rajta – hogy aztán élete ugyanolyan rövid idő alatt fejeződjön be, mint filmjei. 

(A cikk Karina Longworth You must remember this című podcastja alapján készült)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Vizuál

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Tánc

A videó, ami után soha többé nem mondod azt, hogy a balett unalmas

A Hongkong Balett alapításának 40. évfordulójára készült videó minden balettal kapcsolatos negatív sztereotípiával leszámol.
Vizuál

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Színház

Tiltakozik a Kritikus Céh az állami támogatások elosztása miatt, veszélyben az Átrium

A Katona és az Örkény Színház nem ad be pályázatot idén az NKA-hoz új produkció létrehozására, hogy ezzel segítse a független és befogadó színházak pénzhez jutását. Közben a Színházi Kritikusok Céhe arról ír, mind a szakma, mind a közönség lehetőségei kárt szenved a pénzosztók döntése nyomán. - CIKKÜNK FRISSÜLT!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Hamvadó ifjúság

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a lángoló BS-re emlékszik vissza.
Vizuál hír

Kende János életműdíjat kap a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon

Kedden kezdődik az Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztivál Szegeden, ahol A tanú eredeti verzióját is levetítik és amelynek életműdíjasa nem más, mint Jancsó Miklós egykori munkatársa, Kende János.
Vizuál hír

Mától tudjuk megcsodálni a frissen vásárolt Renoir-aktot

A Szépművészeti Múzeum augusztus 20-ig kamarakiállításon mutatja be a gyűjtemény elmúlt száz évének legértékesebb szerzeményét.
Vizuál interjú

„Minden művészetnek célja, hogy szép és jó legyen"

Kárpáti Tamás Munkácsy Mihály-díjas festőművész, az MMA rendes tagja idén ünnepli 70. születésnapját, amely alkalmából CREDO címmel nyílik kiállítása a Pesti Vigadóban. A festővé válásról, az alkotási folyamatról, az alkalmazott technikákról és a Teremtő szerepéről beszélgettünk.
Vizuál gyász

Meghalt Udvardy Anna, az Oscar-díjas Mindenki producere

Fia, Kis András a Facebookon adta hírül, hogy édesanyja hosszan tartó rákbetegség után május 23-án este elhunyt.