Az UNESCO 2024 decemberében a szellemi kulturális világörökség részévé nyilvánította a kínai újévet. Ázsia legnagyobb ünnepe a tavasz kezdetét és az újév eljövetelét köszönti, egyben a családi összetartozást, a szebb jövő reményét, a gyarapodást, a bőséget és a szerencsét is szimbolizálja. Az idei holdújév, a fa Kígyó éve a mai napon, január 29-én kezdődött.
A Magyar Posta 2014-ben indította a kínai horoszkóp bélyegsorozatát, amellyel immár tizenkettedik éve tisztelegnek a holdújév előtt.
A sorozat utolsó elemével a Kígyó évét köszöntik. A bélyeg Hu-Yang Kamilla grafikusművész és illusztrátor tervei alapján készült, aki elmondta: „Mindig is nagyon szépnek találtam gondolatiságában, ahogy a kínai zodiákus a tizenkét állatövi jegyet elegyíti a különböző természeti elemeknek a bölcsességével, és szépnek találom azt is, ahogyan ezek időben ciklikusan ismétlődnek. Édesapám kínai, számomra különösen fontosak ezek a tradíciók.”
A képre kattintva galéria nyílik:
Hozzátette, a kígyó a kínai kultúrában is a tudás, az életút és az újrakezdés szimbóluma. „Ennek fényében terveztem a bélyeget is, amelyen
a kígyó végtelen nyolcasokat formáz forgásával, és ez a végtelen jel az egységet, az örökkévalóságot jelképezi.
A Kígyó egyébként a Sárkány mellett talán az egyik legerősebb állatövi jegy a kínai zodiákusban. A bélyegen látható piros színvilág a kínai kultúrában a szerencsét és a boldogságot szimbolizálja, míg az aranysárga szín a jólétet és a bőséget.”
Az új bélyegsorozat – Hu-Yang Kamilla tervei alapján – 20 ezer példányban a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült.
Fejléckép: Az elsőnapi pecséttel ellátott Kígyó éve bélyegkisív az alkalmi borítékon (fotó/forrás: Budapesti Kínai Kulturális Központ)