Vizuál

Húsz képzőművész vesz részt idén a Ludvig Nemzetközi Művésztelepen

2020.08.22. 12:15
Ajánlom
A péntektől tíz napon át zajló kendlimajori művésztelep idén ünnepélyes megnyitó nélkül vette kezdetét.

A Nagykanizsához közeli Kisrécsén idén 28. alkalommal vette kezdetét a kendlimajori művésztelep alkotómunkája. Ebben az évben tizennyolcan fogadták el a meghívást, így a házigazdákkal, Ludvig Zoltán és Ludvig Dániel festőművészekkel együtt húsz alkotó lesz jelen a programon, a létszám hétfőtől válik teljessé.

A korábbi évek szinte egész világot átölelő résztvevői helyett idén csak olyan alkotókat hívtak, akik autóval tudnak jönni, a hazai művészeken kívül hárman Németországból, ketten Ausztriából. A koronavírus-járvány miatt a résztvevők érdekében különösen figyelnek azokra az információkra, amelyek bármiféle korlátozásokról szólnak.

A művésztelep kísérőprogramjai ezúttal sem maradnak el.

118070492_1823803801090940_6343670453095787721_o-121351.jpg

Ludvig és barátai kiállítás (Fotó/Forrás: Ludvig Nemzetközi Művésztelep)

Augusztus 25-én Ludvig és barátai címmel nyitnak kiállítást Nagykanizsán, a Magyar Plakát Házban, ahol Ludvig Zoltán és Ludvig Dániel munkáit, valamint a Ludvig Nemzetközi Művésztelep gyűjteményének egy szeletét mutatják be. Augusztus 29-én, szombaton este tartják Kendlimajorban a hagyományos, ünnepélyes zárókiállítást, amelyet Csáky Lajos festőművész nyit majd meg.

A művésztelep idén is mindvégig nyitott, ezúttal is ingyenesen látogatható mindazok számára, akik szeretnének bepillantani a festő- és szobrászművészek alkotómunkájának legkülönbözőbb fázisaiba.

Fejléckép: Pexels

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Világhírű íróval is találkozhatunk az Imázsia Kínai Filmhéten

A közönség egy héten keresztül nyolc alkotás közül válogathat, amelyek átfogó betekintést nyújtanak a kínai filmművészet és -gyártás múltjába, jelenébe és jövőjébe. Az Imázsia meghívott vendégei között szerepel a kínai irodalom nagyágyúja, Szu Tong is.
Vizuál ajánló

Érdemes menni a Reökbe – megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat!

Gyenge Zoltán filozófus beszédével megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat negyvenharmadik alkalma a Reök-palotában, mely június 29-ig várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitón átadták a rangos seregszemle díjait is a zsűri által kiválasztott öt képzőművész számára.
Vizuál ajánló

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.
Vizuál kritika

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Vizuál hír

Sári Zsolt, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese nyerte idén a MúzeumCafé-díjat

A MúzeumCafé szerkesztősége idén Sári Zsolt etnográfus-muzeológust, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét, az ICOM Magyarország elnökét tüntette ki MúzeumCafé-díjjal.