Vizuál

Idegösszeomlás és szerelem Carmen Maurával, Almodóvar első múzsájával

2019.05.01. 12:20
Ajánlom
Szerda esténként egy hónapon át a spanyol film nagyasszonya előtt tiszteleg az Uránia új sorozata. Carmen Maura a legtöbb Goya-díjjal rendelkező spanyol színésznő, tavaly decemberben az Európai Filmakadémia életműdíjjal ismerte el.

A retrospektív vetítéseket az Uránia Nemzeti Filmszínház a Spanyol Nagykövetséggel és a Cervantes Intézettel közösen szervezte, bemutatva a színésznő pályájának sokszínűségét, tisztelegve művészete előtt.

Carmen Maura pályafutása során több mint ötven mozgóképben szerepelt, nevét Pedro Almodóvarral forgatott hét filmje óta világszerte ismerik a filmrajongók.

A vetítéssorozat nyitódarabja és záróakkordja is Almodóvár-alkotás. Nyitásként egyik korai, feledhetetlen komédiájukat, az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című film látható 1988-ból, amelyért mind a rendező, mind a színásznő Európai Filmdíjat kapott; zárásként pedig 2006-os munkájuk, a Volver kerül mozivászonra, amelyért Cannes-ban az egész női szereplőgárda kiérdemelte a legjobb színésznő díját, Almodóvar pedig átvehette az Arany Pálmát.

Volver-121230.jpg

Carmen Maura és Penélopé Cruz a Volver című filmben (Fotó/Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház)

Maura dolgozott Carlos Saurával is, közös munkáik közül a Jaj, Carmela! című polgárháborús történetet válogatták be a sorozatba, amely 1991-ben az év filmje volt Spanyolországban, csak Goya-díjból egy tucatot kapott, Maura pedig az év európai színésznője lett a címszerepben. Azoknak a spanyol rendezőknek a sorát folytatva, akik vele dolgoztak, megemlíthetjük Fernando Trueba, Mario Camus, Agustí Villaronga és Alex de la Iglesia nevét is. Iglesiával készített filmjei közül a 2013-ban készült Bűbáj és kéjelgés című, 18 éven felülieknek ajánlott horror komédiát vetíti az Uránia.

Carmen Maura külföldi alkotásokban is gyakran feltűnik, dolgozott Francis Ford Coppola, Alejandro Agresti, André Techiné, Etienne Chatiliez és Philippe Le Guay filmjeiben is. Le Guay Szerelem a hatodikon című romantikus története egy párizsi bérházban játszódik, amelynek hatodik emeletén a Spanyolországból menekült szobalányok, házvezetőnők laknak albérletben. Ez a film is látható lesz a sorozatban, méghozzá utoljára a mozivásznon Magyarországon, az egyik szobaasszony szerepében Carmen Maura César-díjas alakításával.

Carmela-121229.jpg

Carmen Maura a Jaj, Carmela! c. filmben (Fotó/Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház)

Program

Április 24., 20:00
Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (16)
spanyol filmdráma, 90 perc, 1988
eredeti nyelven, magyar felirattal

Május 1., 19:00
Jaj, Carmela!
spanyol-olasz háborús filmdráma, 102 perc, 1990
eredeti nyelven, magyar felirattal

Május 8., 19:00
Szerelem a hatodikon (12) - MAGYARORSZÁGON UTOLJÁRA MOZIVÁSZNON!
francia vígjáték, 104 perc, 2010
eredeti nyelven, magyar felirattal

Május 15., 19:00
Bűbáj és kéjelgés (18)
spanyol-francia horror-vígjáték, 104 perc, 2013
magyar szinkronnal

Május 22., 20:00
Volver (16)
spanyol filmdráma, 121 perc, 2006
eredeti nyelven, magyar felirattal

Carmen Maura retrospektív - Uránia Nemzeti Filmszínház
Április 24. - május 22.

Fejléckép: jelenet a Szerelem a hatodikon című filmből (Fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 
Színház

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.
Tánc

A kiégett szerelemmel szembesít az izraeliek könyörtelen táncelőadása

Sharon Eyal legújabb koreográfiájában, a Love Chapter 2-ban azt az élményt foglalja táncba, amikor a szerelem már csak egy „utóbetegség, miután már minden elveszett”. Az előadás három alkalommal látható a Trafóban május 24. és 26. között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál fotó

Egy kis napfény – Budapesti életképek 1945–1949

Budán még javában zajlott az ostrom, amikor Pesten már megnyílt az első mozi, a következő napon megindult az első villamosjárat, majd Buda felszabadulása után öt nappal fogadta vendégeit az első kávéház is. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársai ezúttal az 1945 és 1949 közötti néhány békés évből válogattak fotókat.
Vizuál videó

Elzavarták a Szent Márk térről a festményeit áruló Banksy-t

A Biennále miatt május eleje óta az egész művészvilág Velencére figyel, mégis mindenki elsiklott az ismert street artist felbukkanása felett. Pontosabban elsétált mellette, ahogy ez a most posztolt videójából kiderül.
Vizuál rövidfilm

13 éves magyar fiú nyert díjat Cannes-ban

Százados Ábel mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért nyerte el a Legígéretesebb Fiatal Filmes díját a rangos francia filmfesztiválon.
Vizuál Film

Boksz, zene, Porrajmos - kezdődik a Budapesti Nemzetközi Cigány Filmfesztivál

Hogyan él az európai romaság? Milyen a Porrajmos emlékezete? Kilencedik alkalommal rendezik meg csütörtöktől vasárnapig a Budapesti Nemzetközi Cigány Filmfesztivált - a Romani Film Festet az Art+ Cinema moziban Budapesten.
Vizuál hír

Brad Pitt, DiCaprio, Margot Robbie a vörös szőnyegen - Bemutatták Tarantino új filmjét Cannes-ban

Lelkes fogadtatásban részesült Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmje kedd este a 72. Cannes-i fesztiválon. Az idei fesztiválon eddig nem látott tömeg fogadta az alkotókat a Croisette-en.