Vizuál

Ideiglenesnek szánták a budai tűzfalfestményt, mégis marad a kócsag

2019.04.25. 13:50
Ajánlom
A Zsuffa Zsanna Lídia által tervezett tűzfalfestményt leszedték volna egy év elteltével, de a közönségszavazás alapján mégis marad a falon.

A MOME tervezőgrafikai szaka, illetve a Színes Város mozgalom közös kurzust indított, amelynek lényege, hogy a diákok terveznek egy tűzfalfestményt, a közönség által megszavazott tervet pedig felfestik a Bertalan Lajos utcai tűzfalra, írja az Index. Így került a Zsuffa Zsanna Lídia által tervezett kócsag a falra, ami meglepő módon, az Urbanista blogon szervezett szavazás alapján ott is marad.

A kócsag maradásáról szóló petíciót több százan írták alá.

A Színes Város mozgalmat is meglepte, hogy az emberek így megszerették Zsuffa alkotását, pedig annak megjelenésekor sok negatív megjegyzést kapott. A projekt szervezői úgy döntöttek, meghajlanak  a népakarat előtt, igaz, ezzel megfosztják a következő évfolyamot, illetve a nyertes pályázókat, Weiszer Márkot és Fazekas Istvánt egy egyedülálló lehetőségtől. Az ő pályázatuk, a Bauhaus-évforduló jegyében, így nézett volna ki.

nyertes-palyazat-134636.jpg

Weiszer Márk és Fazekas István terve a Bertalan Lajos utcai falra (Fotó/Forrás: Színes Város)

Ahogy az az Index cikkéből kiderül, más tűzfalat nehéz találni – egy ilyen projekt megszervezése sokszor évekbe kerül. A kócsag tehát marad, a 11. kerület legnagyobb örömére.

A napokban a Szigony utca 10. falára is került festmény, ez így néz ki.

szigony-u-10-134636.jpg

Szaffi a Szigony utca 10-ben (Fotó/Forrás: Színes Város)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Oscar 2026: kilenc jelölést kapott a film, amiben Röhrig Géza is szerepel

Rekordot döntött Ryan Coogler vámpíreposza, a Bűnösök, amely tizenhat kategóriában nyerhet aranyszobrot. Szintén jó esélyekkel indul az Egyik csata a másik után, a Hamnet, a Marty Supreme, az Érzelmi érték, illetve a Frankenstein. Mutatjuk a legfontosabb kategóriák jelöltjeit. 
Könyv

Villa Esterházy: megnyílt az író egykori otthonából létrehozott alkotóház

A magyar kultúra napján adták át az Emőd utcában található épületet, amelyet egy éves felújítási munkálatok után a kezdeményezők tervei szerint a magyar irodalom barátai, elsősorban műfordítók vehetnek majd birtokba.
Zenés színház

Sándor Szabolcs: „A nemzetközi operaigazgatók nem tekintik embernek az énekest”

A Zeneakadémia opera szakosainak próbatermében ültünk le beszélgetni az intézmény oktatójával, Sándor Szabolccsal, nem sokkal a hallgatók félévi vizsgaelőadása előtt. A zongoraművész-korrepetitor-karmester tizenöt éve a képzés zenei vezetője.
Könyv

Anarchisták, léghajók és Tesla – magyarul olvashatjuk Thomas Pynchon Ellenfényben című regényét

Március 10-én, a Jelenkor Kiadó gondozásában és Greskovits Endre fordításában jelenik meg Thomas Pynchon ezeroldalas regénye. Ez lesz az ötödik mű, amit kézbe vehetnek a magyar olvasók a titokzatos szerzőtől.
Jazz/World

Queen Machine – újjáéled a legenda Budapesten!

1985-ben a Queen mindössze 21 perc alatt írta át a rocktörténelmet a Wembley Stadion színpadán, Freddie Mercury ikonikus előadása azóta is a rockzene egyik legemlékezetesebb pillanata maradt. Az élményt a Queen Machine hozza vissza Budapestre – és nem csak 21 percre!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Mundruczó Kornél új filmje is versenybe száll a Berlinale fődíjáért

A magyar rendező At the Sea című új alkotásának főszerepét a világhírű amerikai színésznő, Amy Adams alakítja. A szervezők bejelentették a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramját.
Vizuál kritika

Szentek ezek vagy őrültek? – Bolonduljunk meg inkább együtt!

Miro Remo díjnyertes dokumentumfilmjében két egypetéjű iker, František és Ondřej Klišík életébe pillanthatunk be a dél-csehországi Sumava-hegység elhagyatott farmján, ahol az abszurd, a költői szépség és az emberi őrület meglepő harmóniában keveredik. Bolonduljunk meg inkább együtt! kritika.
Vizuál hír

Oscar 2026: kilenc jelölést kapott a film, amiben Röhrig Géza is szerepel

Rekordot döntött Ryan Coogler vámpíreposza, a Bűnösök, amely tizenhat kategóriában nyerhet aranyszobrot. Szintén jó esélyekkel indul az Egyik csata a másik után, a Hamnet, a Marty Supreme, az Érzelmi érték, illetve a Frankenstein. Mutatjuk a legfontosabb kategóriák jelöltjeit. 
Vizuál ajánló

A sakk királynője – megérkezett az előzetes Polgár Judit portréfilmjéhez

A Sundance Fesztiválon debütál, februárban pedig már a Netflixen is látható lesz A sakk királynője (Queen of Chess) című dokumentumfilm. Rory Kennedy alkotásában a magyar sakklegenda, Polgár Judit történetét mutatja be.
Vizuál magazin

Mi teszi felejthetetlenné a Magyar Filmszemlét? – videóban idézik fel emlékeiket a Szemletanács tagjai

Mit üzennének annak az énüknek, aki először járt a Magyar Filmszemlén? És mi a legmeghatározóbb emlékük a korábbi rendezvényekről? A hamarosan kezdődő esemény szervezői rövid videókban idézik fel pályájuk meghatározó pillanatait és filmszemlés élményeiket.