Február 24-én este adták át a 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíjait a Berlinale Palastban a Potsdamer Platzon. A szemle szakmai programja tulajdonképpen már pénteken véget ért, ami annyit jelent, hogy új filmeket ezután már nem láthattunk. Ha valamelyik filmről lemaradtunk volna, akkor még vasárnap estig volt lehetőségünk bepótolni, szombaton és vasárnap még megismételték a mozik a legfontosabb és legnépszerűbb filmeket.
A Medvéket nyolc kategóriában adják át, így Ezüst Medve jár a kiemelkedő művészi teljesítményért, ami tulajdonképpen a legjobb operatőri munkát jelenti. Egy másik Ezüst Medve vándorol a legjobb forgatókönyvíró zsebébe, még egy díj üti a legjobb mellékszereplő markát, amely 2021 óta gendersemleges,
azaz nem osztanak ki külön díjakat a férfi és a női mellékszereplőnek, de nincs ez másként a legjobb főszereplőnek járó alakítást illetően sem.
Ezüst Medvét kap a legjobb rendező is. Ezen kívül van még két Ezüst Medve, amit senki nem nagyon ért, hogy mit is takarnak valójában, szóval ez olyan bronz és ezüstérem volna: egyik a Zsűri díja, ez volna bronz, a másik a Zsűri Nagy díja, ez volna az ezüst. A fődíj pedig természetesen az Arany Medve.
És akkor lássuk a nyerteseket. Az Ezüst Medvét a kiemelkedő művészi teljesítményért Martin Gschlacht osztrák operatőr kapta meg, a Des Teufels Bad (Az ördög fürdője) felvételeiért, nagyon is megérdemelten. A misztikus cím pedig onnan ered, hogy a régi korokban azt gondolták a melankolikus emberekről, hogy azok az ördög fürdőjében rekedtek, azaz csapdába estek. Az „ördög fürdője” tehát nem más, mint egy ma is jelentős társadalmi tabu és probléma: a depresszió. Veronika Franz és Severin Fiala rendezők egy boldogtalan nő pszichogramját rajzolják a vászonra történelmi köntösbe bújtatva. A film eredeti 18.századi bírósági jegyzőkönyvek alapján készült, és egy megrázó, eddig fel nem tárt fejezetét mutatja be az európai történelemnek. Gschlachtnak tényleg nem volt könnyű dolga, hiszen
a forgatás helyszínén, a felső- ausztriai Karpfenteich erdőiben szinte soha nem süt a nap,
állandó köd és szürkeség uralja a tájat, vagy este a fáklyák fényében élik az életüket az emberek.
A legjobb forgatókönyvíró díját Matthias Glasner kapta a Sterben (Haldoklás) című filmért. Az alkotásról előző cikkünkben már részletesebben írtunk, sőt azt is prognosztizáltuk, hogy egy díj biztosan üti Glasner markát.
Kapcsolódó
Az idei Berlinalén az is kiderült, hogy Martin Scorsese egy két lábon járó filmenciklopédia
A 74. Berlinale a megkezdett mederben folyt tovább: az elmúlt öt napban is maradt a határok és az aktuális társadalmi kérdések feszegetése.
A legjobb mellékszereplő Emily Watson lett a Small Things like these-ben alakított szerepéért. Watsont 1996-os a Hullámtörés című Lars von Trier-filmből ismerhetjük, akkor robbant be a köztudatba. A Small Things like these a fesztivál nyitófilmje volt, és Watson egy apácakolostor marcona főnöknőjét alakítja benne.
A legjobb főszereplő díját Sebastian Stan kapta A Different Man című filmben nyújtott alakításáért. A rendezője Aaron Schimberg és elmondható róla, hogy a versenyfilmek közül ez volt a legklisésebb és leggyengébb mű. Stan a filmben egy furcsa betegséggel született férfit, Edwardot alakítja, akinek arca annyira eltorzult a betegség következtében, hogy inkább hasonlít egy szörnyre, mint egy emberre, ezért a férfi egy új sebészeti beavatkozásnak veti alá magát, amelynek következtében meg is szépül, mégsem nyeri el a főhős a jutalmát. A film mondanivalója 112 perc után annyi, hogy a szépség nem kívül, hanem belül van, és önmagunk elfogadása által olyan kisugárzásra teszünk szert, amely felülírja az esztétikai fogalmakat.
A díj számomra azért is csalódás, mert ennél sokkal erősebb, differenciáltabb és reflektáltabb női karakterek peregtek a vásznon.
A legjobb rendező díját a dominikai rendező Nelson Carlos De Los Santos Arias kapta a Pepe című filmjéért. Pepe nem más, mint egy víziló, akit eddig az egyetlen víziló a vízilovak történetében, akit megöltek az amerikai kontinensen. Nyilván
a film narratívája ennél jóval mélyebb, egy labirintusszerű utazás egy víziló szemszögéből, amely egzisztenciális kérdések, az önfeltárás és a történelmi események között ugrál.
Pepe azonban tényleg létezett: a volt kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar négy vízilovat tartott ugyanis a birtokán. Amikor birodalma összeomlott, a magán állatkert becsődölt, a négy állat pedig megszökött, és az évek során olyannyira elszaporodott, hogy rémálommá váltak a lakosság számára.
A bronzérmet a L’ Empire (The Empire) az ezüstöt pedig Hong Sangsoo koreai rendező kapta a Yeohaengjaui pilyo- ért (A Traveler‘s Needs), Isabelle Huppert-rel a főszerepben. Hong Sangsoo többé-kevésbé maga a stáb is: nemcsak a rendezésért és az írásért, hanem az operatőri munkáért, a vágásért és a zenéért is ő felel. Kamerájával most Isabelle Huppert-t követi, amint virágos ruhában és vékony zöld kardigánban, kislányosan sétál Szöulban. Nem tudjuk, honnan jött, és mit csinál, de eléggé elveszettnek tűnik: gyönyörű parkokban bolyong, festői sziklákon heverészik és sok makkollit, azaz rizsbort iszik. Maga Hong Sangsoo sem értette, mit látott a zsűri a filmjében és ezzel mi sem vagyunk nagyon másként.
Az Arany Medve ennél is nagyobb meglepetés volt. Persze, már évek óta az, hiszen nem is filmek, hanem dokumentumfilmek kapják, így volt ez idén is:
a fődíjat ugyanis a Dahomey című alkotás nyerte el.
A Dahomey egy szenegáli-benini-francia koprodukcióban készült dokumentumfilm, rendezője Mati Diop, és annak a huszonhat királyi kincsek állít emléket, amelyeket a francia gyarmatosító csapatok az akkori Dahomey királyságból Párizsba vittek és amelyek 2021-ben visszatértek az azóta Benini Köztársaságba. A díjat annak tudom be, hogy Németországban is most kezd forró téma lenni a német gyarmatosítók brutalitása Tanzániában és Namíbiában, ahonnan a németek sok emberi koponyát hoztak magukkal – azaz lefejezték a bennszülötteket –, hogy alátámasszák a fekete és fehér ember koponya méretére, és ebből adódóan szellemi képességére vonatkozó korabeli tudományos vélekedéseket. Az embertelen kísérletek emléke generációkon átívelő traumaként ma is kísérti az afrikai országok, így Benin lakosságát is.
Jövőre új szelek fújnak a Berlinale háza táján: a fesztivál eddigi vezetői négy év után Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek elköszönnek a szemlétől, és érkezik az amerikai Tricia Tuttle, aki korábban a Londoni Filmfesztivál művészeti vezetője volt.
Fejléckép: Mati Diop a 74. Berlinale fődíjával (Fotó/Forrás: Sandra Weller / Berlinale)