Nézőcsúccsal zárt a X. Friss Hús Budapest Rövidfilmfesztivál, amelynek filmjeire és szakmai programjaira több mint hétezer néző volt kíváncsi – közölték a szervezők. A fesztivál – amelyet tizedik alkalommal rendeztek meg idén június 2. és 8. között –, az utóbbi évek legfontosabb fóruma lett a hazai filmrendezők, illetve a fiatal színészek számára.
A programok még most sem értek véget. Június 17-én a Friss Sport válogatást lehet megnézni a Városháza udvarán. Az érdeklődők 20 órától Csipes Tamara kétszere olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó, Goschi Gabriella sportpszichológus és Simonyi Balázs, az ULTRA című dokumentumfilm rendezője részvételével hallgathatnak meg pódiumbeszélgetést, ami után öt rövidfilmet vetítenek: James Gallagher Love, Leonardo van Dij Stephanie, Szabó Szonja Vércsék, Fekete Tamás Asszó és David Findlay Found Me című alkotását.
Aki lemaradt volna a fesztiválról, vagy újraélné a hangulatát, a díjnyertes alkotásokat június 24-én 21 órától a Városháza udvarán tudja újranézni moziban. De az elmúlt évekhez hasonlóan a Cinego felületén is elérhetők, június 30-ig.
Az online platformon idén először a győztes alkotásokon kívül
az LMBTQ+ témájú Queer Dreams válogatást, valamint a horrorfilmeket gyűjtő Midnight blokk alkotásait is megnézhetjük.
Egy-egy válogatás egy fél mozijegy árába, 990 forintba kerül, de a három blokkot egyben is meg lehet vásárolni, 2200 forintért, míg a platform előfizetői ingyenesen hozzáférhetnek a fesztivál valamennyi alkotásához.
A díjnyertes filmek:
- Bagossy Júlia: A kutyák nem esznek füvet - Budapest a fiatal tehetségekért, a
legjobb 30 év alatti rendezőnek járó díj - Fábián Nikolett: Nyugvó köd - Különdíj
- Ladányi Jancsó Jákob: Az elveszíthető dolgok szeretete - Legjobb Magyar Élőszereplős Rövidfilm
- Hárshegyi Vivien: Felhők felett - Legjobb Magyar Animációs Film
- Vermes Dorka: Alba Vulva - Különdíj
- Karácsony Péter: Lesen - Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének díja
A Queer Dreams válogatás filmjei:
- A kutyák nem esznek füvet (r. Bagossy Júlia)
- Nyári barátok / L'Amie de l'été (r. Maxime Hermet)
- August (r. Jonathan Berlin)
- Starfuckers (r. Antonio Marziale)
- Tojáshéj / Черупки (r. Slava Doytcheva)
- Alba Vulva (r. Vermes Dorka)
- Nem mentem el apám temetésére (r. Kungl Zsigmond)
A Midnight válogatás filmjei:
- Itt vannak / They're Here(r. Sid Zanforlin)
- A dolog, ami megette a madarakat / The Thing that Ate the Birds (r. Sophie Mair & Dan Gitsham)
- Az utolsó házasság / Det sista Äktenskapet (r. Johan Tappert & Gustav Egerstedt)
- Az utolsó férfiak / Les derniers hommes (r. Adrien Jeannot)
- Biztonságban / Safe and Sound (r. Ian Kammer)
- Halott vagy, Helen / T'es morte Hélène (r. Michiel Blanchart)
Fejléckép: Jelenet Az elveszíthető dolgok szeretete című, díjnyertes rövidfilmből (Fotó/forrás: Friss Hús Budapest Rövidfilmfesztivál honlapja)