Vizuál

Idén online követhetjük a 17. Verziót

2020.09.29. 19:00
Ajánlom
November 10. és 22. között online nézhető Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm fesztiválja. Az ötven film a legizgalmasabb és legaktuálisabb nemzetközi és hazai témákat hozza el, nyitófilmként pedig a 76 napot, amely a világjárvány epicentrumának korai napjairól ad hiteles tudósítást.

Közelebb egymás valóságához. Ez a Blinken OSA Archívum által 2004-ben alapított VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál idei jelmondata. A jelenlegi digitális fejlődés könnyen elszigeteltté teszi az embert, ezért rendkívül fontos a saját nézőpontból való kilépés képessége, amely lehetővé teszi egymás valóságának felfedezését és megértését. A VERZIÓ célja, hogy az idei ötven dokumentumfilmen keresztül új perspektívákat mutasson be, és segítsen valóságként elfogadni és megérteni egymás életét.

Az idei nyitófilm, a 76 nap, a jelenlegi pandémia maradandó korlenyomata, különösen jó példa a dokumentumfilmek reflektív képességére.

Hao Wu, Weixi Chen és Anonymous rendezők kendőzetlen és felkavaró bepillantást nyújtanak a járvány kitörésének legkorábbi napjaiba a kínai Vuhanban. Nyers és bensőséges alkotás ez, amely rögzíti a betegek és a fronton dolgozó egészségügyi szakemberek a COVID-19 elleni küzdelmét és segítséget nyújt a következő generációknak, akik próbálják majd megérteni ezt a járványt. A film múlt heti európai bemutatója után, Magyarországon először a VERZIÓn lesz látható.

Ebben az évben a Nemzetközi versenyprogramban, a Diák- és elsőfilmes versenyprogramban és a Magyar versenyprogramban látható filmek mellett az alábbi három meghatározó téma áll majd a fesztivál programjának középpontjában.

Az Antropocén szekció filmjei bemutatják az emberiség környezetre gyakorolt hatását és feltárják az emberi jogok ökológiai dimenzióját. Fókuszban az illegális fakitermelés, az ipari erdőirtás, a vízhez jutás és a természettel összhangban létezés egyedülálló módszerei.

Az igazság nevében szekció fő témái a társadalmi igazságosság, a jogrendszerek sokfélesége és az érdekképviselet formái. Megjelenik benne a sajtószabadság, a tüntetők illegális őrizetbe vétele, korrupciós vizsgálatok és az apartheid rendszer elleni küzdelem.

A Világképtár szekció pedig válogatás önreflexív dokumentumfilmekből, amelyek feltárják a fényképészet és archív felvételek hatalmát a hiteles narratívák bemutatásában. A világ megismerése élő közvetítéseken, elavult VHS-szalagokon, sajtófotókon és a holokausztot túlélők privát fotóarchívumain keresztül.

A majd két hét alatt a virtuális látogatók a fesztivál honlapján férnek majd hozzá a teljes programhoz, valamint online követhetik a VERZIÓ már jól megszokott egyéb programjait is, mint a közönségtalálkozók és kerekasztal beszélgetések. A nézők egy vagy több filmre is válthatnak majd jegyet, illetve lesznek ingyen elérhető alkotások is. Ezenkívül a megtekintés után szavazhatnak is kedvenceikre, melyek esélyt kapnak a közönségdíj elnyerésére. A fesztivál legjobb emberi jogi dokumentumfilmjének járó díj odaítélésében az érdeklődő diákok is részt vehetnek a 17. Verzió diákzsűri-tagjaként.

A felhívás részleteiről bővebben itt tájékozódhatnak. A fesztivál részletes programja október közepén érkezik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Fotókiállítás nyílt az MMA-ösztöndíjasok alkotásaiból

Február 25-ig a Pesti Vigadóban látható a Generációk című kiállítás, amely hűen tükrözi a fiatal fotóművész-nemzedékek vizuális érzékenységét. 
Vizuál ajánló

A klímaváltozás kérdéseivel foglalkozik a PIM új Madách-kiállítása

A múzeum tárlatának fókuszában az Az embert tragédiája Eszkimó színe áll. A disztópikus jövőkép vizuális megidézése mellett a szervezők szakértők megszólaltatásával keresnek válaszokat a Madách által felvetett, de a ma viszonyokra is érvényes kérdésekre. 
Vizuál ajánló

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál ajánló

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.
Vizuál hír

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.