Vizuál

Igazi gyöngyszemekre licitálhatnak a műgyűjtők a Freyler Galéria Téli Aukcióján

2024.11.21. 09:40
Ajánlom
December 1-jén, a Mystery Hotel Budapestben kerül sor a Freyler Galéria Téli Aukciójára, ahol kalapács alá kerül a tavasszal leleplezett Ziffer Sándor festmény is, amely az igényes műgyűjtők számára igazi gyöngyszem. A remekművet százmillió forintra becsülték.

A Freyler Galéria idei Téli Aukciója különleges eseményt ígér, hiszen a gyűjtők egy igazi gyöngyszemre, Ziffer Sándor A Luxembourg Párisban (1911) című festményére is licitálhatnak. A Franciaországban készült alkotás tavasszal került elő, és a szakértők százmillió forintra becsülték az értékét, ami gyűjtői szempontból óriási ritkaságot jelent. Ziffer francia korszakából kevés alkotás ismert, így ennek árverésre bocsátása igazi különlegesség.

PR_71_Kadar_Bela-161002.jpg

Kádár Béla: Art Deco kompozíció lóval (Fotó/Forrás: Freyler Galéria)

Az aukció másik nagy érdekessége Berény Róbert egy lappangó műve, amely szintén különleges gyűjtői értéket képvisel. Továbbá Nemes Lampérth József, Kádár Béla és Rippl-Rónai József egy-egy kimagasló alkotása is kalapács alá kerül, melyek a klasszikus magyar festészet legnagyobbjait képviselik.

A XX. század mestereinek sorát Czóbel Béla 1925 körüli Berlini utcaképe egészíti ki, amely különleges betekintést nyújt a korszak magyar és európai művészetébe.

Ugyancsak kiemelendő Czigány Dezső és Gulácsy Lajos alkotásainak aukcióra kerülése, amelyek tovább gazdagítják az esemény anyagát.

A háború utáni és kortárs szekcióban két korai Victor Vasarely-mű mellett több olyan alkotó munkája is helyet kapott, akiket az utóbbi időben méltatlanul mellőztek. Kiemelhetjük például Bors Györgyi, Beck András és Gyulai Lajos nevét, akik műveikkel izgalmas alternatívát kínálnak a gyűjtők számára. A Freyler Galéria egyik célja, hogy a klasszikus mesterek mellett bemutatkozási lehetőséget biztosítson kortárs alkotóknak is. Ennek szellemében nyitotta meg idén ősszel a Freyler Contemporary kiállítóteret, amely a tehetséges fiatal művészek számára teremt platformot.

PR_73_Victor_Vasarely-161002.jpg

Victor Vasarely: “GES-100” (Fotó/Forrás: Freyler Galéria)

Az aukciós kiállítás két helyszínen, az 1064 Budapest, Hajós utca 14. és az 1134 Budapest, Szabolcs utca 18. szám alatt várja az érdeklődőket november 16–30. között, naponta 10 és 18 óra között. A kiállítás ingyenesen látogatható, így a művészet szerelmesei közelről is megcsodálhatják az árverésre kerülő alkotásokat. Az aukció maga december 1-jén, 18 órakor a Mystery Hotel Budapest elegáns The Great Hall termében kerül megrendezésre, ahol a résztvevők a legmagasabb licitet tevők izgalmas versenyének lehetnek tanúi.

Ez az esemény nemcsak a gyűjtők, hanem minden művészetkedvelő számára különleges alkalom, hogy bepillantson a magyar művészeti piac izgalmas világába.

További részletek a Freyler Galéria oldalán.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Ziffer Sándor: A Luxembourg Párisban, 1911 (Fotó/Forrás: Freyler Galéria)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.
Vizuál hír

Három magyar alkotót is meghívott tagjai közé az amerikai filmakadémia

Több mint ötszáz filmes alkotót és szakembert hívott meg tagjai közé az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia. Az új tagok között idén is vannak magyar filmesek: Szakács Györgyi, Jancsó Dávid, valamint Varga Balázs szavazhat mostantól a világhírű elismerésről.
Vizuál hír

Zászkaliczky Ágnest is beválogatták a Londoni Művészeti Biennálé résztvevői közé

A magyar alkotó Venice 1. című festményét is megismerheti a közönség a rangos kortárs művészeti eseményemen. Zászkalicky Ágnes látványtervezőként is aktív, hamarosan a Margitszigeten debütál az az előadás, amelynek vizuális koncepcióját ő dolgozta ki.