Vizuál

Igazi szenzáció volt az első kiállítás Magyarországon

2016.05.09. 08:54
Ajánlom
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány hazánkban első alkalommal és közel 120 festményen keresztül mutatja be, hogyan is indult a képzőművészeti kiállítások története Magyarországon.

A 19. század első felében hazánkban sem akadémia, sem kortárs kiállítás, sőt, még képgyűjtemény sem létezett, és a tanult művészek száma is nagyon alacsony volt. Nagy bátorság kellett az első magyarországi kortárs képzőművészeti kiállítás megrendezéséhez 1840 májusában. Az első tárlat több mint 300 belföldi és külföldi képet mutatott be, és igazi szenzáció volt, mivel hasonló rendezvényt a magyar publikum addig még soha nem látott.

Barabás Miklós: A menyasszony megérkezése

Barabás Miklós: A menyasszony megérkezése

A tárlatot a Pesti Műegylet nevű civil társulás rendezte, amely 1839-ben alakult meg a magyar művészeti élet fejlődése és a közönség ízlésének pallérozása céljából. Az egyesületet néhány elkötelezett hazafi alapította, és igen hamar sikeressé vált: mint egyetlen képzőművészeti intézményünk, megszervezte az addig nem működő művészeti életet az akkori Pest-Budán.

A sikeres első rendezvény után a Pesti Műegylet negyedszázadon át (a reformkorban évente, majd 1853-tól havonta) mutatta be tárlatait, amelyek ekkoriban a magyar művészet kizárólagos fórumaiként működtek. A kiállított művekből – mind belföldi, mind külföldi művészektől – múzeumokban és magángyűjtőknél szétszóródva számos darab maradt fenn, ezek a magyar művészet máig legismertebb, legtiszteltebb darabjai, a nemzeti romantika főművei.

A május 13. és augusztus 7. között a Várkert Bazár Testőrpalotájában megrendezendő tárlat több főművet – és mellettük néhány érdekes kommersz darabot – mutat be a közönségnek. Ezen festmények (köztük Zichy Mihály Mentőcsónakja vagy Madarász Viktor Hunyadi László siratása című alkotása) javarésze ma is közgyűjteményeink fontos, alapvető anyagát képezi, mivel ezek az egyesület, a magántulajdonosok és a különféle civil társulások jóvoltából többnyire már közvetlenül a bemutatásuk után a Nemzeti Múzeumba kerültek. A kiállításokat katalógusok és évkönyvek is kísérték, amelyek korabeli reklámként is szolgáltak.

A tárlat augusztus 7-ig látogatható, kurátorai: Szvoboda Dománszky Gabriella, Hessky Orsolya és Marosvölgyi Gábor.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Színház

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Színház

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A szelfi és az AI

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a mesterséges intelligenciáról, a segítségével legyártott képekről írt, és még a Valentin-napot is szóba hozta.
Vizuál ajánló

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Vizuál kritika

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Vizuál interjú

A népművészet és a divat időtálló kapcsolatát mutatja be a Hagyományok Háza új kiállítása

A Hagyományok Háza Folk Fashion – Divat a folklór című egyedülálló kiállítása révén igazán közelről ismerhetjük meg a magyar népművészet és a divat különleges, időtálló kapcsolatát. A tárlat hátteréről Dr. Czingel Szilvia kurátorral beszélgettünk.
Vizuál hír

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.