Őszinte leszek, elfogult vagyok. Nincsenek példaképeim, egyetlen embert kivéve, és az Polcz Alaine. Így nem tudtam a kiállítást sem elfogultság nélkül nézni, mert minden érdekel, ami vele, az életével kapcsolatos. Minden, amivel egy kicsit közelebb kerülhetek hozzá, és annak megértéséhez, honnan is fakadhatott az az elképesztő elszántság, energia és szűnni nem akaró életszeretet, ami benne lángolt haláláig.
Az 1922-ben, Kolozsváron született Polcz Alaine élete tele volt traumákkal, fájdalmakkal, kezdve azzal, hogy
a második világháború alatt a klinikai halál állapotába került, mert a szovjet katonák félholtra erőszakolták és kínozták.
Olyan súlyos sérüléseket szerzett, amelyekbe csaknem belehalt. Szenvedéseit, és azt, hogy volt képes felállni mindebből, majd tovább élni az életét, Asszony a fronton című, első irodalmi regényében írta meg részletesen. Nem túlzás azt állítani, hogy az 1991-ben kiadott kötet – amely elnyerte az Év könyve díjat – hiánypótló mű. A regény megírására Nemes Nagy Ágnes biztatta, akihez jó barátság fűzte. (Barátságukról külön egység szól a tárlaton.) Ebben tabutémákról beszél olyan kendőzetlenül, de a borzalmak ellenére mégis emészthetően, hogy ezáltal
kapaszkodót nyújthat, és közelebb segítheti a hasonló traumán, szexuális abúzuson átesetteket a gyógyuláshoz.
A Petőfi Irodalmi Múzeum február 16-án nyílt tárlatán külön egységet szenteltek a könyvnek: egy kisfilmen (Filmrészletek Polcz Alaine háborús szenvedéseiről és tapasztalatairól, Úton a halállal I-II., 1996, rendezte: Jelenczki István) maga Polcz Alaine meséli el sírva, részletesen, mi mindenen ment keresztül. A filmrészlet nagyon megrázó, ezért nem ajánljuk a témában érzékenyeknek. És noha nagyon jó, hogy bemutatják a dokumentumfilm részletet, egy figyelmeztetést érdemes lenne elhelyezni mellette.
Polcz Alaine-kiállítás a PIM-ben (Fotó/Forrás: Gál Csaba / PIM)
„...amióta élek, nem találkoztam senkivel, aki Hozzád hasonlítana...”
Polcz Alaine 1949-ben végezte el az ELTE pszichológia szakát, miután átjött Magyarországra, és elvált férjétől is, akivel még Romániában kötöttek házasságot. Még ebben az évben találkozott Mészöly Miklóssal, akivel össze is házasodtak, és a Kossuth-díjas író 2001-ben bekövetkezett haláláig együtt is maradtak.
„Arra is rájöttem, hogy amióta élek, nem találkoztam senkivel, aki Hozzád hasonlítana emberségben, gondolkodás mértékében meg miegymásban. (Persze azért ronda eb is vagy, a szélsőségek békésen megférnek.)” – olvasom az idézetet Polcz Alaine tollából, a zárójeles mondat pedig sejtetni enged valamit abból, hogy házasságuk közel sem volt felhőtlennek mondható, sőt.
A válságok ellenére azonban mégis kitartottak egymás mellett, Polcz Alaine pedig mindig el is mondta, hogy Mészöly nélkül anno nem élte volna túl a háborúban szerzett betegségét sem.
Polcz Alaine és Mészöly Miklós (Fotó/Forrás: Zsámbéki Színházi Bázis)
(Polcz Egész lényeddel című, 2006-ban kiadott művével és halála után, 2009-ben megjelent, Befejezhetetlen. Könyv a szerelemről című kötetével állított emléket kapcsolatuknak.) Férjén keresztül került barátságba Vajda Lajos festő özvegyével, Vajda Júliával. Polcz Alaine és Mészöly gyakran átengedték Városmajor utcai lakásukat Vajdának – amikor ők hosszabb időre elvonultak Kisorosziba –, hogy a művész nyugodtan festhessen. 1960-ban még egy „lakáskiállítást” is rendeztek Vajda Júliának, amely az első absztrakt tárlata volt a diktatúra idején. Épp ezért
a rendőrség éjjel-nappal körülvette a házat, és figyelték, mi történik odabent.
Abban az időben „az absztrakt művészet nemcsak burzsoá csökevénynek, hanem ellenséges megnyilatkozásnak számított” – ahogy azt Polcz Alaine írta. A tárlaton egyébként egy külön kis egység ad ízelítőt a két nő barátságáról. Ugyanitt egy Sváby Lajos-festményt is bemutatnak, amely a házaspárt ábrázolja. (Mészöly Miklós és Polcz Alaine, 1972)
Magyarország első diagnosztikai és terápiás játékszobája
A kiállítóterem közepén, egy négyszögletű térben terül el az a hatalmas, üveggel fedett asztal, amely alatt
az egész világ kicsinyített mása megtalálható,
miniatűr emberek, épületek, fák és virágok képében:
„Saját tárgyaimmal, bútoraimmal, játékaimmal berendeztem Magyarország első diagnosztikai és terápiás játékszobáját, és elkezdtem dolgozni a világteszten. Ennek az alapja a Margaret Loewenfeld-féle analitikus vizsgálat volt. Ő mindenféle apró játékot adott a gyermekeknek, a játékukat értelmezte, végig az analízis folyamán.
Ebből a szabad játékból csináltam én egy tesztet, ami nemcsak hasznos volt, de a gyermekek is nagyon szerették”
– írta Polcz Alaine a Világjátékok kapcsán.
Polcz Alaine-kiállítás a PIM-ben (Fotó/Forrás: Gál Csaba / PIM)
A kiállításon több kisfilmet is megnézhetünk, amin Alaine látható munka közben, kisgyerekek társaságában. Magát a módszert is elmagyarázza: a gyerekek egy hatalmas asztalra szórhatnak ki annyi homokot, amennyit csak akarnak. Utána rengeteg miniatűr figura, fa és épület közül teremthetik meg a saját világukat. Olyannak, amilyennek csak akarják. Polcz Alaine a kisfilmben elmondja, hogy
azok a gyerekek, akik nem helyeznek el embereket a világukban, minden bizonnyal patológiás esetnek számítanak.
A pszichológus arról is beszél, hogy a gyerekek mindent tudnak, akkor is, ha titkolózni próbálunk előttük. Ennek kapcsán kifejti, hogy
pályája során két olyan kisgyerekkel dolgozott, akiknek a szülőjét az 1956-os forradalom idején felakasztották. Mindkét gyerek, anélkül, hogy ezt tudta volna, az asztalra helyezte a miniatűr akasztófát.
Egy másik felvételen Polcz Alaine a gyermekhalálról beszél, és arról, miért csak az anyák értik meg, hogy egy gyereknek otthon a legjobb meghalni. Megrázó végighallgatni, ahogy kifejti, a haldoklókkal való munka segít, hogy az ember átértékelje az életet és annak jelentőségét.
Méltósággal meghalni
Pszichológusként, a hetvenes években még gyógyíthatatlannak számító leukémiás gyerekekkel foglalkozott a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán. Ahogy az egyik kisfilmben is elmondta,
azért harcolt, hogy az aktív kórházi ellátást már nem igénylő, gyógyíthatatlan, haldokló gyerekek otthon, a családjuk körében halhassanak meg.
Polcz Alaine-kiállítás a PIM-ben (Fotó/Forrás: Gál Csaba / PIM)
Erre korábban nem volt példa Magyarországon. Polcz nemcsak a haldokló gyermekekért, hanem a haldokló felnőttekért is hosszú éveken át küzdött:
1991-ben végül sikerült létrehoznia a Magyar Hospice Alapítványt, amely Magyarország első, a haldokló betegeket hospice szemlélet szerint ellátó intézménye lett.
A hospice-mozgalom lényege, hogy az életük végstádiumában lévő, gyógyíthatatlan, többnyire daganatos betegek számára biztosítsa a méltó halál lehetőségét, és megkönnyítse az addig vezető időszakot.
Polcz Alaine kiállítás a PIM-ben (Fotó/Forrás: Gál Csaba / PIM)
A kiállítást nézve többször eszembe jutott, vajon milyen életet élhetett volna Polcz Alaine, ha nem szenved ennyit, és akkor is megalkotta volna-e sajátos, egyedi módszereit. Erre azonban felesleges választ keresni. Mindenesetre egy picit megnyugtató és erőt adó olvasni, hogy ő maga így vélekedett a neki jócskán kijutó szenvedésről:
„Így kellett történnie mindennek.
Most, ahogy visszatekintek az életemre, és egyszerre látom, mint egy jó kártyajátékos az összes kártyát, értelmet nyer az összes eleme. És ez gyönyörű.
Így csinálnám végig az életemet újra. A szenvedéseivel együtt.”
Világjáték – Polcz Alaine 100
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum
Időpont: február 16.–október 31.
Fejléckép: Polcz Alaine-kiállítás a PIM-ben (Fotó/Forrás: Gál Csaba/PIM)
hírlevél
