Vizuál

Így néz ki a felújítás közben a Szépművészeti Múzeum

2017.07.05. 11:45
Ajánlom
Legutóbb az 1940-es évek elején lehetett teljes pompájában látni a második világháborúban megsérült, majd azóta bezárt Román csarnokot, 2018 őszén azonban ismét birtokba veheti a közönség, ha befejeződik a Szépművészeti rekonstrukciója.

A végéhez közeledik a Szépművészeti Múzeum Román csarnokának felújítása, az új kiállító- és közönségforgalmi terek kialakítása pedig az év végére fejeződik be. A Román csarnok műemléki rekonstrukciója az egész beruházás "szíve" - számolt be hétfőn a Szépművészeti főigazgatója, Baán László.

A csaknem 900 négyzetméter alapterületű terem falfestményein hetven restaurátor dolgozott.

Mintegy 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá 1500 liter konzerválóanyag, valamint öt és fél kiló aranylemez felhasználásával. Seress András vezető restaurátor elmondta, a csarnokban már csupán a párkány alatti falrészről hiányzik a festés.

DSC6058

DSC6058 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Dívány)

Ennek felfestése előtt helyezik el a terem újragyártott márvány mozaikpadlóját, majd elvégzik a bevilágító hőszigetelt ablakainak cseréjét, felszerelik az árnyékolóberendezést és napkollektorokat helyeznek a tetőre - tette hozzá Kőszegi Antal főmérnök.

A Liget Budapest projekt keretében zajló munkálatok nem csupán a Román csarnokot érintik: a múzeum kiállítóterei 2000 négyzetméterrel bővülnek.

A múzeum reneszánsz stílusú Michelangelo-termét például az 1970-es években vasgerendákkal galériázták,

 hogy a könyvelést odahelyezhessék; most ezt a termet is rekonstruálják, de a második emeleten és a mélyföldszinten is bővülnek a kiállítóterek.

Szépművészeti Múzeum, Reneszánsz Csarnok 1940

Szépművészeti Múzeum, Reneszánsz Csarnok 1940 (Fotó/Forrás: FORTEPAN)

A felújítás 14 ezer négyzetmétert, az épület alapterületének mintegy 40 százalék érinti. A csaknem 10 milliárd forintos beruházás keretében korszerűsítik a fűtésrendszert, elvégzik a komplex akadálymentesítést, klimatizálják a kiállítóterek egy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket, korszerű restaurátor- és raktárműhelyeket alakítanak ki. A műtárgyraktáraknak csaknem 500 négyzetméterrel több hely jut a megújult épületben.

Az épület jobban kiszolgálja majd a közönséget is: a nagyobb térbe áthelyezett Egyiptomi gyűjtemény eddigi helyén melegkonyhás étterem nyílik, drasztikusan megnövelik a ruhatárak kapacitását és sokkal nagyobb teret kap a múzeumpedagógia is.

A Román csarnokot a tervek szerint ideiglenesen már a Szépművészeti megnyitása előtt, 2018 tavaszán bemutatják a közönségnek. 

A megújult épület 2018 elejétől a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 19. század előtti gyűjteményeiből rendezett új állandó kiállításnak ad otthont. 2018 és 2019 fordulójára a Szépművészeti Leonardo-kamaratárlatot tervez, 2019 őszén pedig Rubens és a flamand barokk művészetét bemutató nagykiállítás nyílik majd - ismertette Baán László.

A teljes galéria!

A felújítás alatt álló Szépművészeti Múzeumban készült képeket ide kattintva találja testvérlapunk, a Dívány.hu cikkében.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„Barátom nem volt a sötét nyomor napjaiban” – Izsó Miklós színházi szabadságharcai

Trianon után sok erdélyi magyar művész menekült a román üldöztetések elől az anyaországba. De arra is volt példa, hogy egy magyar állampolgárságú színész-rendező önként vállalta, hogy Kolozsvárott marad és a magyarság szellemi fennmaradásáért küzd. Izsó Miklós nevét mégsem őrzik sem szobrok, sem emléktáblák. Pedig színészpedagógusként olyan nagyságokat adott a magyar színháztörténetnek, mint Kiss Manyi vagy Tompa Pufi.
Színház

Jön az Üvegcipő, az Apák és fiúk, Spiró György Kádár-darabja - Évadot zárt a Katona

Kilenc bemutatóval készül a 2021/2022-es évadra a fővárosi Katona József Színház, amelynek társulata két új taggal bővül ősztől. Az idei szezon utolsó új online előadásaként a Mennyekbe vágtató prolibuszt mutatják be június 22-én.
Színház

Ian McKellen újra Hamletet játszik

A biztonságos távolságtartást figyelembe véve kezdik el játszani Sean Mathias rendezését június 21-én, melynek címszerepét Ian McKellen játssza.
Zenés színház

Figaro3 – Mozart, Rossini, Milhaud operái és a családállítás

Figaro3 címmel különleges színházi élményt ígérő produkciót mutat ben az Opera, Dömötör András rendezésében. A bemutatót június 26-án tartják az Eiffel Műhelyházban, és ezzel párhuzamosan élő közvetítés formájában az Opera Otthonra sorozatban.
Színház

Öt új bemutató lesz idén Gyulán

A Gyulai Várszínházban az elmúlt években láthatóan egyre nagyobb figyelmet fordítanak a saját bemutató előadásokra, még ha többnyire, szükségszerűen, más színházakkal koprodukcióban is hozzák létre azokat. Ráadásul minden évben kortárs magyar szerzők műveiből készült ősbemutatót, sőt ősbemutatókat is tartanak. Idén öt új bemutatóval várják a nézőket, és közülük három lesz ősbemutató.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Ilyen az égbolt szerte a nagyvilágban

A nyári napforduló alkalmából világszerte élő videón keresztül közvetítik az égboltot a Getty Research Center you tube csatornáján. A 24 órán át tartó különleges művészeti eseményt Yoko Ono inspirálta, magyar résztvevője az Artpool Művészetkutató Központ. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: Messziről nem látja senki

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy elfeledett, mégis az egyik legsúlyosabb magyarországi környezetszennyezés emlékeit idézi fel, amikor a véletlen a garéi veszélyeshulladék-lerakóhoz vezette.
Vizuál hír

Szergej Polunyin a díszvendége a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak

A jubileumi ünnepre való tekintettel húsz helyszínen szervezik meg az idén a 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) megnyitóját, a seregszemle díszvendége a spanyol filmművészet és nemzedékének legtehetségesebb táncosaként számon tartott Szergej Polunyin ukrán művész lesz.
Vizuál ajánló

A kortársművészet lelki aspektusaira figyel a Gallery Weekend

"A kortárs művészet engem fejez ki" mottóval indul pénteken a Gallery Weekend Budapest, amelyen tizennégy fővárosi kortárs galéria kiállításai, rendhagyó galériatúrák és tárlatvezetések várják a látogatókat vasárnapig.
Vizuál ajánló

Habkönnyű magyar filmeket tett ingyenesen elérhetővé a Filmio

Június 17-20. között bárki számára elérhető a Veri az ördög a feleségét, A veréb is madár, valamint a Mit csinált a feleséged 3-tól 5-ig? című vígjáték.