Vizuál

Így reagált az Oscar-jelölésre a magyar rendező

2017.01.25. 10:59
Ajánlom
Az Oscar-jelölés már önmagában is óriási dolog, már ezzel is nyertünk - mondta Deák Kristóf, a Mindenki című kisjátékfilm forgatókönyvíró-rendezője, akinek alkotását a legjobb rövidfilm Oscar-díjára jelölte az amerikai filmakadémia.

Deák Kristóf és csapata a Briós kávézóban követték a keddi online közvetítést, amelyben az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) bejelentette az idei Oscar-jelölteket. A magyar rendező alkotása, a Mindenki a rövidfilmek kategóriájában került be az öt jelölt alkotás közé. 

"Fantasztikus érzés, hihetetlen élmény" - mondta el a rendező. Facebookján pedig meg is mutatta, hogy a mondat mit takar. 

Íme a stáb, amikor elhangzik a film címe és megjelenik a jelöltek között a képernyőn.

A rendező hangsúlyozta: már azzal is nagyon elégedett volt, hogy filmje bejutott a jelölésre esélyes tíz alkotás közé. "Nagyon reménykedtünk, hogy végül a jelöltek közé is bekerül, de ezt nem lehetett előre látni, megtettük, amit lehet" - mondta.

A Mindenki univerzális témát tárgyal, a nemzetközi filmfesztiválok közönsége is közel érezte magához a történetet. A 137 induló közül kiválasztott alkotás a kilencvenes évek elején játszódik. Egy általános iskolai kórusba újonnan érkező kislány (Gáspárfalvi Dorka) beilleszkedését, valamint a gátlástalan kórus vezető (Szamosi Zsófia) és a gyerekek közötti hatalmi viszonyokat mutatja be. "Remélem, hogy átment a film üzenete.

Viszonylag szívhez szóló, befogadható téma, de közben azért vannak olyan rétegei, amiken el is lehet gondolkodni"

- fogalmazott a rendező.

Sing (Mindenki) | trailer from Kristof Deak on Vimeo.

Deák Kristóf ott lesz az Oscar-díjátadón, már csak az a kérdés, hogy a stábból hányan tudnak vele tartani, hogy együtt ünnepelhessenek, izgulhassanak. A jelölés a film szempontjából azt jelenti, hogy a Shorts International most a kategória többi rövidfilmjével és az Oscar-jelölt rövid animációs filmekkel együtt Amerikában és több más országban is forgalmazni fogja. "Ezért sok moziba, sok nézőhöz el fog jutni, ennek örülök a legjobban. Sokan fogják látni méltó körülmények között" - magyarázta a rendező. Deák azt reméli, hogy az Oscar-jelölés miatt valószínűleg könnyebb lesz régóta érlelődő terveit megvalósítania.

"Egyelőre azonban még zúg a fejem a sok lehetőségtől."

A 25 perces kisfilm, aminek hazai bemutatója az IMDB szerint február 28-án lesz, de több helyen megjelent online is. A 89. Oscar-díjátadó gálát február 26-án tartják a hollywoodi Dolby Színházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Klasszikus

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Filmszemle félrelép

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az újból megrendezett Magyar Filmszemle kapcsán mondja el a véleményét a filmfesztiválokról és a magyar filmgyártásról.
Vizuál ajánló

Színház, képzőművészeti nézőpontból – megnyílt Katkó Tamás kiállítása

Egyszer volt, színház volt… címmel nyílik Katkó Tamás fotóművész kiállítása a Műcsarnokban. A tárlat az alkotó eddigi életművéből válogat: színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát foglalja össze az 1980-as évektől a 2010-es évekig.
Vizuál hír

Tőkés Anna animációs filmje is versenyez Annecyban 

Élsport, ambíció, feszültség, extrém lelki és fizikális terhelés – ezeket a témákat dolgozza fel Tőkés Anna Az utolsó dobás című filmje, amelyet beválogattak a világ egyik legrangosabb animációs szemléje, az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál diplomafilmes versenyprogramjába.
Vizuál interjú

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.