Vizuál

Ikrek hava

2009.06.05. 11:11
Ajánlom
Június az ikrek hava, így keresve sem találhattunk volna stílusosabb időpontot, hogy az alábbi kiállítást a kedves olvasók figyelmébe ajánljuk.

A Petőfi Irodalmi Múzeum Radnóti Miklós kiállításáról van szó, amely a költő születésének századik évfordulója alkalmából jött létre. Radnóti pedig nemcsak az Ikrek hava című szöveg szerzője, hanem maga is iker volt, bár testvére édesanyjával együtt születésekor meghalt, mint az az említett műből is kiderül. A tárlat természetesen nem korlátozódik ennek az egy alkotásnak a bemutatására, sőt nem korlátozódik csupán a művek bemutatására. Itt kell megjegyeznünk, hogy ha igazi posztmodernek lennénk, nem foglalkoznánk a költő személyével, csupán a műveivel, de mint a melléklet ábra is mutatja, az emberi kíváncsiság erősebb mint a posztmodern. Ennek köszönhetően megtudhatjuk, hova járt iskolába, kik voltak pályatársai, tanárai és szerelmei. A kor képzőművészetéből is igyekeztek ízelítőt nyújtani a szervezők, így kerülhettek a falakra Radnóti kortársainak (többek között Dési Huber István, Ámos Imre és Háy Károly László) festményei. S bár az érettségi szezon lement, a jövőre vizsgázóknak is érdemes ellátogatniuk a tárlatra, hiszen sosem lehet tudni, mi lesz a következő írásbeli témája.

Az égre írj, ha minden összetört

Petőfi Irodalmi Múzeum

Nyitva: 2010. június 5-ig

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Vizuál

Mártonffy Zoltán: „A nézőszám számomra nem mérvadó mértékegysége a sikernek”

„Engem sosem vonzott, hogy a kamera előtt legyek, engem az fogott meg, ami mögötte van” – fogalmazott Mártonffy Zoltán, a Minden Rendben producere, akivel egyebek közt arról beszélgettünk, miért fogtak bele nagyjátékfilmek gyártásába.
Zenés színház

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Vizuál interjú

Mártonffy Zoltán: „A nézőszám számomra nem mérvadó mértékegysége a sikernek”

„Engem sosem vonzott, hogy a kamera előtt legyek, engem az fogott meg, ami mögötte van” – fogalmazott Mártonffy Zoltán, a Minden Rendben producere, akivel egyebek közt arról beszélgettünk, miért fogtak bele nagyjátékfilmek gyártásába.
Vizuál hír

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Vizuál Zöldhullám

KÉP-regény: Hol van már a tavalyi hó?

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Duna rekord alacsony vízállása kapcsán további aggasztó adatokat oszt meg velünk.
Vizuál videó

Sosem látott filmfelvétel került elő az egykori Nemzeti Színház felrobbantásáról

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.