Vizuál

Illúzió és tudomány

2009.12.07. 16:01
Ajánlom
A fizika, a filozófia és a művészet találkozik Csörgő Attila műveiben.

A riasztóan komolynak tűnő alapvetés, azonban egyáltalán nem komoly véget eredményez, sőt bőven bírnak humorral is az alkotások. Csörgő Attila neve valóban jól cseng külföldön is, több intézmény is vásárolt tőle alkotásokat, így akár felfoghatjuk úgy is tárlat látogatását, hogy lehet, hogy egy leendő magyar világsztár műveit nézzük. A jövőbeni aspektusok helyett azonban jobban járunk, ha a jelenre és az alkotásokra koncentrálunk. Rengeteg munkával, változatos „alapanyagokból" készült műveket láthatunk, amelyek bizony sokszor megtréfálják érzékeinket.

A kiállítása az első állomása egy nemzetközi kiállítás-sorozatnak: 2010-ben és 2011-ben a projekt társintézményeiben, a Mudam Luxemburgban és a Hamburger Kunsthalle-ban lesz látható a válogatás. 

Csörgő Attila: Arkhimédeszi pont
Ludwig Múzeum
Nyitva: január 24-ig

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Karinthy Vera: „Felelősséggel dolgozom a színház jövőéért”

A Karinthy Színház alapítójának lánya lapunknak úgy nyilatkozott, jelenleg tárgyalások folynak a színház jövőjéről, a támogatások lehetőségeiről.
Színház

„Praktikusan nekem is távoznom kell” – Megszólalt a Karinthy Színház egyik ügyvezetője

A produkciós vezetői feladatokat is ellátó Kerekes-Katz Petra, a Karinhty Színházat működtető kft. egyik tulajdonosa a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja, a korábbi művészeti vezetőhöz, Földes Eszterhez hasonlóan, „praktikusan” neki is távoznia kell.
Zenés színház

„Maradj otthon, hallgass zenét” – Dalposta Kolonits Klárától és Dinyés Dánieltől

Az operavilág meghatározó művészházaspárja, Kolonits Klára énekesnő és Dinyés Dániel karmester dalpostát indított a közösségi médiában, mert a zene nem némulhat el világjárvány idején sem. A mai epizódot nálunk, a Fidelio olvasói is meghallgathatják.
Klasszikus

Rohmann Ditta: Úgy teszünk, mintha normális életet élnénk

A Művészi szabadság című sorozatban Rohmann Ditta csellóművészt is megkérdeztük, mivel tölti az időt a járványhelyzet alatt. Természetesen ő sem unatkozik, sőt, hangfelvételt is küldött nekünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál Film

Lélekben mindenki Indiában él – A Baltazár Színház elérhetővé teszi fesztiválnyertes filmjét

A Baltazár Színház egész társulata március 13-án Mumbaiba utazott volna, fellépni a Pitypang és a Por című előadásokkal. Egy nappal az út előtt zárta le határait India. Maradtunk és megértettük, hogy a mostani időszak a belső utazásról szól.
Vizuál galéria

A rokokó sztárfestője még a gipszstukkókat is belekomponálta freskóiba

Giovanni Battista Tiepolo a mennyezetet égbolttá változtatta, arisztokrata megbízóit szinte istenként ábrázolta. Kétszázötven éve, 1770. március 27-én halt meg a 18. századi dekoratív festészet legnagyobb alakja, "Velence legjobb festője". 
Vizuál fotó

KÉP-regény: Gondolatok a könyvtárban

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten arról elmélkedik, mit jelent egy fotósnak a kihalt város, illetve mennyire kihaltak valójában az utcák.
Vizuál hír

Tragikus adatvesztés történt – A látogatók segítségét kéri az Aba-Novák Galéria

A Leányfalun működő XX. századi és kortárs galéria egy technikai meghibásodás miatt elveszítette kiállításainak dokumentációját.
Vizuál interjú

„…a mozgókép sokrétű katartikus élménye”

Dárday István Balázs Béla- és Kossuth-díjas filmrendező, az MMA rendes tagja idén ünnepli 80. születésnapját. A Balázs Béla Stúdióról, a dokumentum-játékfilmek lényegéről és filmjeik civil szereplőiről beszélgettünk. Lesti Árpád interjúja.