Julio Blanco mérleggyárában mindig mindennek egyensúlyban kell lennie. Nem csupán termékeiknek, hanem valamennyi részlegen, az irodákban, a gyártósorokon, sőt még a bejáratot őrző biztonsági szolgálatnál is erre kell törekedni, hiszen, vallja a főnök, ha a dolgozónak gondja van, az a cég gondja is. Blanco meleg szívű, törődő főnök, akihez bátran fordulhatnak alkalmazottai személyes ügyekkel is, ő meghallgatja őket, és megoldást kínál. Szereti a harmóniát, a jókedvet, és a gyakornokok pályáját is örömmel egyengeti – különösképpen a fiatal, csinos lányokét.
Fernando León de Aranoa új filmje, A jó főnök ezzel a remek expozícióval indul, amelyben elejtett jelzések vetítik előre a későbbi bonyodalmakat és árnyalják a látottakat. Megtudjuk, hogy Julio Blanco (akit Javier Bardem alakít, de róla majd később) cégét felterjesztették egy kiválósági díjra, az utolsó nagy elismerésre, amely hiányzik gyűjteményéből. Ezért beszédet intéz alkalmazottaihoz, és figyelmezteti őket, hogy a következő egy hétben mindennek tökéletesnek kell lennie, hiszen bármelyik nap betoppanhat a döntőbizottság. Az idilli hangulatot azonban hamar beárnyékolja egy nemrég elbocsátott munkás megjelenése, aki a céggel szemközti területen ver tanyát, azt követelve, hogy vegyék vissza.
A baljós előjel persze beigazolódik:
ebben az egy hétben semmi sem úgy zajlik, ahogyan kellene, a gyár híres egyensúlya pedig megbomlik.
Az elbocsátott férfi lejárató kampányba kezd és nem hajlandó továbbállni, míg Mirallas, Blanco gyerekkori barátja, a vállalat egyik kulcsfontosságú embere összeomlik magánéleti krízisei miatt. Blanco ráadásul egy futó kalandba is belekeveredik egy új gyakornoklánnyal.
Aranoa forgatókönyve egészen nagyszerű módon, színházi technikákkal fejti vissza a felszín mögött rejlő rétegeket. Bár folyamatos jelzéseket küld számunkra, roppant ügyes fokozással csak késleltetve, váratlanul és ritkán fedi fel, mi rejtőzik egy-egy karakter legbelsejében. Közvetett módon ez, a felszín és a mögötte húzódó mélység az egyik fő témája a filmnek, a látszat és valóság, a szavak és tettek közti ellentmondások. És persze az egyensúly, amelyet a folyton ki-kibillenő mérleg kissé talán egyszerű, de kétségkívül hatásos motívumával hangsúlyoz.
És kin lehetne mindezt jobban tetten érni, mint egy nagyvállalat főnökén?
A film ugyanis elsősorban Blancoról szól, az ő személyiségéről, a(z öröklött) hatalom és privilegizált élethelyzet személyiségtorzító erejéről.
Blanco eleinte valóban jó főnöknek tűnik, olyannak, amilyen már szinte csak a filmekben létezhet. Bár kínosan gyakran tart mézes-mázas, moralizáló monológokat egyensúlyról, családról, szeretetről, tiszteletről, hűségről, ezek sokáig legalább őszintének tűnnek. Látjuk például, amint kisegíti a bajból egyik hegesztőmunkásának, Fortunának a fiát – igaz, hatalmi kapcsolatait kihasználva, ami egy jó példa arra, milyen apró jeleket küld nekünk a forgatókönyv. De a néző ugyanígy felfigyelhet Fortunára is, akinek már beszélőneve is sejteti, hogy szimbolikus lesz a szerepe.
A cselekmény során fokozatosan omlik össze Blanco körül minden, és ezzel párhuzamosan egyre látványosabb módon bújik elő valódi énje: talán nem árulok el sokat, ha azt mondom, mégsem az az irreálisan jó főnök, aki csak filmekben létezik.
Hogy Javier Bardem kiváló színész, azzal talán nem árulok el túl sok újdonságot, de még így is letaglózó, ahogy a főnök karakterét alakítja.
Bájolgó mosolyával, Facebook-idézeteknek beillő példabeszédeivel Bardem minket, nézőket is levesz a lábunkról.
Hiába tárul fel később a főszereplő valódi személyisége, sokáig nehéz eldönteni, valóban egy, a dolgozóiért aggódó főnököt látunk-e, akit magasztos erkölcsi megfontolások vezényelnek, vagy pedig egy kicsinyes és önző alakot.
De nem csak Bardem miatt érdemes látni ezt a filmet: eltekintve a remek forgatókönyvtől, a nagyszerű rendezéstől és az elmés fekete humorától, A jó főnök alkalmas rá, hogy ki-ki felfedezze benne a maga témáját. Alkalmasint ráismerhetünk a multinacionális nagyvállalatok álságos imázsépítésére, miszerint számukra mindennél fontosabbak az emberi jogok, náluk dolgozni maga a megtestesült Kánaán, és nem, még csak véletlenül sem pénzügyi megfontolások alapján működnek.
De beszélhetünk akár a történet emberi oldaláról is, a hatalomról, féltékenységről, képmutatásról, az emberi méltóságról vagy az egyéni döntéseink másokra gyakorolt következményeiről. Nem utolsó sorban pedig arról is gondolkodhatunk, mit jelent főnöknek lenni, nem csupán az alkalmazottakért, hanem azok családjaiért is felelősséggel tartozni, folyton nyomás alatt lenni, újra és újra mérlegelni, mikor kell emberi és mikor üzleti döntést hozni. A jó főnök kétségtelenül erről is beszél, igaz, a történet végére mindez háttérbe szorul.
Váratlan meglepetés Fernando León de Aranoa dráma-vígjátéka, amely ügyesen egyensúlyoz a művészfilm és a közönségfilm határán. Mindvégig élvezetes, feszült és fogyasztható, miközben morális témákat is boncolgat. Aki teheti, nézze meg – egész máshogy fog tekinteni utána a mindenkori főnökökre.
A jó főnök (El buen patrón)
Spanyol dráma, vígjáték, 120 perc
Bemutató dátuma: július 7.
Forgalmazó: Cirko Film
Fejléckép: Javier Bardem A jó főnök című filmben (Fotó/Forrás: Cirko Film)