Vizuál

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

2025.07.03. 14:45
Ajánlom
Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta. A nyereményeket július 2-án, a Magyar Nemzeti Galériában, ünnepélyes keretek között vehették át a díjazottak.

Az LG „Life’s Good” szlogenje, valamint a festményre emlékeztető LG ARTCOOL Gallery Special légkondicionáló koncepciója hívta életre a vállalat és a Magyar Nemzeti Galéria fotópályázatát, amely immár a felek második közös művészeti kezdeményezése volt. Az élet szép! Keretezd újra! című fotópályázat arra hívta fel a figyelmet, hogy

a hétköznapi pillanatok is lehetnek olyan szépek és értékesek, mint egy galériában kiállított műalkotás.

A pályázók feladata az volt, hogy megmutassák, hogyan válhatnak festői szépségűvé a mindennapok apró pillanatai, amelyek mellett sokszor elsiklik a figyelmünk – mindezt pedig a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének egyik műalkotásából inspirálódva kellett megörökíteniük.

KiskarandyNanasyIlona-Azoldmadar-143855.jpg

Kiskarándy Nánásy Ilona: A zöldmadár (Fotó/Forrás: LG)

A beadott pályázatokat művészettörténészekből és múzeumi szakemberekből álló zsűri értékelte. Az első helyezett Barok Gabriella Kiránduló nő című fotója lett, amelyet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye ihletett. A nyertes egy nagy értékű LG ARTCOOL Gallery Special légkondicionálóval térhetett haza, amelynek különlegessége, hogy egyáltalán nem hasonlít egy hagyományos klímaberendezésre: négyzetes kialakítása, fa kerete és tetszőlegesen cserélhető előlapja miatt pontosan

olyan, mintha egy képet akasztottunk volna a falra.

A második helyezett Mádl Janka Anyák napja című fotója lett, amelyet a Mária a gyermek Jézussal című műalkotás inspirált. A második helyezett egy LG DUALCOOL AI Air Premium Single Split légkondicionálót vihetett haza.

MadlJanka-Anyaknapja-143855.jpeg

Mádl Janka: Anyák napja (Fotó/Forrás: LG)

A harmadik legjobb pályamű Kiskarándy Nánásy Ilona A zöldmadár című fotója lett, amelynek inspirációja Vinczellér Imre A kékmadár II. című festménye volt. A harmadik helyezett egy LG DUALCOOL Special Single Split légkondicionálóval szerelheti fel otthonát. 

BarokGabriella-KirandulonoMunkacsyMihaly-Rozsehordono-143855.jpg

Barok Gabriella - Kiránduló nő / Munkácsy Mihály – Rőzsehordó nő (Fotó/Forrás: LG)

A nyeremények speciális jellegére való tekintettel az LG Electronics a díjak telepítését országos lefedettségű, minősített partnerhálózatán keresztül biztosítja a nyertesek számára.

Fejléckép: Barok Gabriella Kiránduló nő című fotója (forrás: LG)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.
Vizuál hír

Három magyar alkotót is meghívott tagjai közé az amerikai filmakadémia

Több mint ötszáz filmes alkotót és szakembert hívott meg tagjai közé az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia. Az új tagok között idén is vannak magyar filmesek: Szakács Györgyi, Jancsó Dávid, valamint Varga Balázs szavazhat mostantól a világhírű elismerésről.
Vizuál hír

Zászkaliczky Ágnest is beválogatták a Londoni Művészeti Biennálé résztvevői közé

A magyar alkotó Venice 1. című festményét is megismerheti a közönség a rangos kortárs művészeti eseményemen. Zászkalicky Ágnes látványtervezőként is aktív, hamarosan a Margitszigeten debütál az az előadás, amelynek vizuális koncepcióját ő dolgozta ki.