Ilyen nagy dolog a szabadság? – kritika A szent füge magjáról

Január 30. óta látható a hazai mozikban Mohammad Raszulof legújabb, A szent füge magja című filmje, amely sajnálatos módon nem azzal hívta fel magára a figyelmet elsősorban, hogy Cannes-ban különdíjat nyert, valamint a közelmúltban Németország nevezéseként Oscar-jelölést is kapott. A rendezőnek, illetve néhány alkotótársának ugyanis a világpremiert követően el kellett menekülnie Iránból, ahol a hatóságok büntetőjárást indítottak ellenük.

Raszulof filmjét átélni ezért bizonyos tekintetben egészen más, mint egy átlagos moziélmény: megdöbbentően nehéz szabadulni a gondolattól, hogy az alkotóknak minden egyes képkockáért súlyos árat kellett fizetniük. A szent füge magja – és a művész több korábbi munkája is – lényegében lelki terhet ró ránk, nézőkre, mert a mozi kényelmes foteljében ülve óhatatlanul beindul bennünk valamiféle furcsa érzés, amit leginkább a lelkiismeret-furdaláshoz lehetne hasonlítani.

Raszulof és társainak áldozathozatala így arra is emlékeztet minket, hogy a film – és általánosságban: a művészet – nem csupán a szórakoz(tat)ás formája, nem puszta önkifejezés és nem is tét nélküli értelmiségi hóbort, hanem az emberiség kollektív történetének lenyomata, mementó, világítótorony a történelem sötét, viharos éjszakájában.

Jelenet A szent füge magja című filmből (Fotó/Forrás: Cirko Film)

A filmben egy család történetét követhetjük nyomon. Egy rideg hivatali épületben járunk, ahol az apa, Iman (Misszág Zareh) megtudja, hogy munkájának végre beérett a gyümölcse, ugyanis előléptetik vizsgálóbíróvá – kinevezésével azonban nemcsak jobb fizetés és elismerés jár, hanem hatalmas bürokratikus és morális terhek, illetve egy pisztoly is, hogy legyen mivel megvédenie magát. Teheránban ugyanis – ahogy a valóságban is – tiltakozások robbannak ki, miután egy fiatal lány – aki megtagadta a hidzsáb viselését – őrizetbe vétele után gyanús körülmények között meghal. A társadalmi feszültségek lassacskán begyűrűznek Iman családjába is, a férfi pedig szorult helyzetben találja magát. Hiába tapasztalja meg munkája során újra és újra, hogy a hatalom hogyan tiporja el saját polgárait, hiába szólal meg a lelkiismerete, és hiába figyelmeztetik lányai (Szetareh Maleki és Máhsza Rosztámi) is arra, mi történik odakint az utcákon,

Raszulof filmje lassan fejti ki a hatását, csaknem háromórás játékidejével időnként talán dagályosnak is tűnhet, de a figyelmet mindenképpen érdemes neki megadni. A történet jelentős része tökéletesen realisztikus, igazi klasszikus szociális dráma egy látszólag átlagos családról. Adott egy apa, aki éjt nappallá téve dolgozik, hogy jobb körülményeket teremtsen a családjának. Megismerjük az anyát (Szohejla Golesztáni), aki szintén a különböző társadalmi szerepek közt őrlődik: jó feleségnek, háziasszonynak kell lennie, próbálja szeretettel nevelni a gyerekeit, úgy, hogy közben ne ássa alá az apa tekintélyét sem. És persze ott van a két lány, akik a kamaszkorba lépve, már a közösségi médián szocializálódva természetszerűleg szembefordulnak a vallási és társadalmi hagyományokkal.

Jelenet A szent füge magja című filmből (Fotó/Forrás: Cirko Film)

A politikai feszültségek eleinte csak háttérzajnak, puszta körülménynek tűnnek, mígnem a tüntetők és a hatalom által vívott harc kérdései szépen lassan leszivárognak Iman családjának életébe is. Raszulof filmje arra világít rá, hogy

a magánszféra pedig nem nyújt többé menedéket, főképp nem szabadságot. Hiszen az elnyomó rendszereket is csak egyének működtetik, emberek, akik a nap végén hazatérnek szeretteikhez.

Bár a történet során legalább ugyanannyi időt töltünk el a női szereplőkkel, az apa kétségkívül a legizgalmasabb karakter, hiszen ő az, akiben a legkomplexebb és legbeszédesebb lelki folyamatok játszódnak le. A film igazi tragédiája akkor bontakozik ki, amikor megértjük, hogy Iman a túléléshez magára ölti a hatalom logikáját, és eggyé lényegül a terrorral. Pedig az apa a néző számára eleinte rokonszenves ember, egy keményen dolgozó, tisztességes családfő. Amikor kinevezése után szembesül azzal, hogy felettesei arra kérik, a bizonyítékok átolvasása nélkül írjon alá halálos ítéleteket, valami elszakad benne – világnézete, hite és valamennyi ambíciója összeütközik a valósággal. A férfi szála önmagában is egy súlyos pszichológia dráma arról, hogy aki hosszú időn keresztül a saját lelkiismerete, meggyőződése ellen cselekszik, gépiesen kiszolgál egy hatalmat és saját önfelmentő mantráiban sem hisz igazán, annak a jussa nem lehet más, mint az éjsötét őrület.

Jelenet A szent füge magja című filmből (Fotó/Forrás: Cirko Film)

Iman szerepe persze jócskán túlmutat egyetlen ember drámáján, hiszen a gyermekein uralkodó apa karaktere jól értelmezhető pszichológiai allegória. Mint ahogy az sem mellékes, hogy itt konkrétan egyetlen férfit látunk, aki először csak lelki, majd fizikai terrorral nyom el három nőt, saját szeretteit, akiket állítólag védelmezni próbál. Végső soron ezt csinálja Irán államvezetése is.

A forgatókönyv az utolsó félórában váratlan fordulatot vesz, az addig realista dráma kitör a műfaji korlátok közül:

Ez ugyancsak a rendező munkáját dicséri, mert szó sincs aránytévesztésről: az éles stílusokváltások ellenére szemernyit sem csorbul a film hitelessége.

Jelenet A szent füge magja című filmből (Fotó/Forrás: Cirko Film)

A szent füge magja bár egy konkrét ország valós politikai állapotáról beszél, végső soron a bűnösség fogalmát vizsgálja, azt az időtlen kérdést feszegeti, vajon mennyire képes a folyton változó emberi gondolkodás helyesen meghatározni, hol kezdődik valaki bűnössége. Egyáltalán lehetséges-e anélkül kereteket szabni másoknak, hogy magunk is bűnösökké válnánk. Az emberi gondolkodás, a korszellem ugyanis folyamatosan változik, jóról és rosszról alkotott fogalmaink pedig meglepően könnyen átalakulnak – de vajon a társadalmi intézmények képesek-e megfelelő gyorsasággal reagálni a változásokra? Raszulof filmje nyugtalanító választ ad erre, és nem is szükséges feltétlenül a történelmünkre gondolni, elég hozzá napjaink eseményeit figyelnünk, hogy belássuk, valószínűleg igaza van. Hiszen Kafka óta tudjuk: mindenki bűnös – a kérdés csak az, kit ítélnek el.

Fejléckép: Jelenet A szent füge magja című filmből (Fotó/Forrás: Cirko Film)