A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat a Darko Stante rendezte Ok-okozat című film érdemelte ki. Az értékelés szerint "a zsűrire mély benyomást tett a teljes színészi gárda játéka ennek az elsőfilmes rendezőnek a munkájában.
A film megrázó hitelességgel ábrázolja azt, mivel jár az önelfogadás hiánya."
A különdíjjal Nemes Jeles László Napszállta című alkotásában "a kimagasló operatőri munkát, a történetvezetést és kosztümöket díjazták." A másik különdíjjal "az önkényuralmi rendszerben tanúsított civil kurázsi ábrázolását" ismerték el a Néma forradalom című filmben. A legjobb kisjátékfilm kategóriában Dagbar Agami Végső tiszteletadás című filmje nyert.
A fesztivál nemzetközi zsűrijét az Arany Oroszlán-díjas Krzysztof Zanussi vezette, aki a Jameson CineFest nyitóünnepségén átvette Az európai mozi nagykövete-díjat, mesterkurzust is tartott és a szervezők retrospektívvel tisztelegtek az európai mozi meghatározó rendezője előtt.
Az idei fesztiválon sokszínű és színvonalas filmkínálatot sikerült bemutatni, 38 ország filmjeit vetítették, a kisjátékfilmeken kívül 47 nagyjátékfilmet is bemutattak, közülük 19 volt a versenyprogram része"
- sorolta Bíró Tibor, a fesztivál igazgatója a díjátadón. Megtisztelőnek nevezte, hogy az idei év két kiemelkedő magyar alkotása - Nemes Jeles László Napszállta és Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje - is szerepelt a versenyprogramban, ezek egyben hazai premierek is voltak.
A fesztivál fődíját, az 5000 eurós pénzjutalommal járó Pessburger Imre-díjat A bűnös című filmnek ítélte a zsűri, akiket "lenyűgözött az a csodálatos filmes nyelvezet, amivel ezt a meghatóan emberi történetet elmesélik az alkotók.
Nagyon megérintett minket a főszereplő igyekezete, hogy megmentsen másokat, miközben szembenéz a saját múltjával is."
- írták értékelésükben.
Díjak
Pressburger Imre-díj a Jameson CineFest fődíja 2018
1 500 000 Ft ~ 5 000 EUR
A BŰNÖS (DEN SKYLDIGE)
Rendező: Gustav MÖLLER
DÁNIA
85 perc
Zukor Adolf-díj a Jameson CineFest nagydíja 2018
1 000 000 Ft ~ 3 000 EUR
OK-OKOZAT (POSLEDICE)
Rendező: Darko ŠTANTE
SZLOVÉNIA, AUSZTRIA
95 perc
A zsűri különdíja 2018
NAPSZÁLLTA
Rendező: NEMES JELES László
MAGYARORSZÁG, FRANCIAORSZÁG
144 perc
A kimagasló operatőri munkáért, történetvezetésért és kosztümökért.
A zsűri különdíja 2018
A NÉMA FORRADALOM (DAS SCHWEIGENDE KLASSENZIMMER)
Rendező: Lars KRAUME
NÉMETORSZÁG
111 perc
Az önkényuralmi rendszerben tanúsított civil kurázsi ábrázolása miatt.
Legjobb kisjátékfilm 2018
1 000 000 Ft ~ 3 000 EUR (A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felajánlása)
VÉGSŐ TISZTELETADÁS (כבוד אחרון)
Rendező: Reut Dagbar AGAMI
IZRAEL
25 perc
Lélegzetelállító hitelességgel előadott dialógusok, finom színészi játék és érzékeny filmes eszközök jellemzik ezt az egyszerűen és csodálatosan filmre vitt, nagyon személyes történetet. Az emberi kapcsolatok őszinte ábrázolásával kitűnő filmet minimalista díszletek közt forgatták, de a történet sokkal többről szól, mint amit a vásznon látunk.
Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díja 2018
A BŰNÖS (DEN SKYLDIGE)
Rendező: Gustav MÖLLER
DÁNIA
85 perc
A 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Film Fesztivál Ökomenikus Zsűrije az “A bűnös” (Den Skyldige) című filmet díjazza azért a képességért, ahogy a film arra sarkallja a nézőt, hogy reflektáljon a személyes morális döntéseire mind önmaga mind pedig mások vonatkozásában. A film emellett a másokkal szembeni alázat fontosságára is felhívja a figyelmet. A zsűri azt is értékelte, hogy az alkotás a műfaj hagyományos eszközei segítségével teremtett etikai diskurzust.
A zsűri különdíja 2018
AZ IGAZI FÉRFI SOSEM SÍR (LOS HOMBRES DE VERDAD NO LLORAN)
Rendező: Lucas CASTÁN
SPANYOLORSZÁG
19:01 perc
Nagyszerűen elmesélt, megindító történet törődésről és kitartásról. Rendkívül precíz munkával elkészített film, magabiztos rendezés, kimagasló operatőri teljesítmény.
Dargay Attila-díj a magyar animáció ifjú tehetsége részére 2018
1 000 000 Ft ~ 3 000 EUR (A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felajánlása)
Bucsi Réka
CineNewWave kategória díja 2018
1 000 000 Ft ~ 3 000 EUR (A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felajánlása)
LAST CALL
Rendező: KIS Hajni
MAGYARORSZÁG
27:18 perc
Le a kalappal az alkotó előtt, amiért ilyen szokatlan hőst választott a filmjéhez! Egy hétköznapi világ bátor hősét látjuk a filmen, rendkívüli empátiával és érzékenységgel ábrázolva.
CICAE (Art Mozik Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja 2018
OK-OKOZAT (POSLEDICE)
Rendező: Darko ŠTANTE
SZLOVÉNIA, AUSZTRIA
95 perc
A zsűri egyhangú döntése alapján a díjat egy elsőfilmes rendező kapja, akinek filmje teljesen újszerűen és megrázóan közelít a megfélemlítés kérdéséhez. A film néha brutálisan őszintén, ugyanakkor hihetetlen érzékenységgel közelít tárgyához. Igazi érzelmi hullámvasút, ami a felnövő generációnak is hiteles tud majd maradni. A sallangoktól mentes megközelítés, kreatív kamarakezelés, tűéles képek és sodró lendületű zene mellett a fiatal színészek magabiztos játéka miatt lett Darko Štante Ok-okozat című filmje a 2018-as CineFest CICAE díjának nyertese.
FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja 2018
NE HAGYJ NYOMOT! (LEAVE NO TRACE)
Rendező: Debra GRANIK
AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK
109 perc
Az alkotás megható történet egy apáról és a lányáról, akik a modern társadalomtól elvonultan, egy erdőben élik életüket. Egy film szeretetről és túlélésről, a környezetünk védelméről Debra Granik erős, ugyanakkor érzékeny és megható filmes nyelvezetével megfogalmazva.
Közönségdíj 2018
HEAVY TÚRA (HEVI REISSU)
Rendező: Juuso LAATIO, Jukka VIDGREN
FINNORSZÁG, NORVÉGIA
92 perc
Életműdíj 2018
Hildebrand István
Hildebrand István a magyar filmművészet egyik legjelentősebb operatőre. Ő fényképezte az 1960-as, 70-es, 80-as évek leglátványosabb produkcióit. Keleti Márton és Várkonyi Zoltán alkotótársaként többek között olyan sokmilliós nézettségű sikerfilmeket jegyez, mint A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán vagy Miskolcon is bemutatásra került, frissen restaurált örökzöld vígjáték, A veréb is madár, a Marton Endre által rendezett Katonazene vagy Fejér Tamás cannes-i versenyfilmje, a Kertes házak utcája. Olyan népszerű európai tévésorozatok operatőre is volt, mint a Sztrogoff Mihály, utolsó előtti munkája pedig egy korszakos remekmű, Bódy Gábor Psyché című filmje volt, amelyben káprázatos újító szín- és trükkmegoldások egész arzenálját vonultatta fel. A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjasa 2018-ban a magyar film egyik legjelentősebb alakja, a szeptember 26-án a 90. születésnapját ünneplő Hildebrand István.
Az Európai Mozi Nagykövetének járó díj 2018
Krzysztof Zanussi
FILMMŰVÉSZETI MUNKÁSSÁGÁÉRT-DÍJ
Yuji Okumoto