Vizuál

Indul a Cannes-i Filmfesztivál

2013.05.15. 10:00
Ajánlom
A nagy Gatsby című film 3D-s verziójának versenyen kívüli bemutatójával kezdődik május 16-án a 66. Cannes-i Filmfesztivál, amelynek hivatalos programjába elsősorban identitási és magánéleti kérdésekkel foglalkozó, magas színvonalú közönségfilmek kaptak meghívást.

A világ legjelentősebb médiaeseményére a megszokott 4 ezer helyett idén 4800 újságíró és 300 tévéstáb akkreditáltatta magát a világ 88 országából. A rekordérdeklődés a szervezők szerint annak köszönhető, hogy a zsűri elnöke a háromszoros Oscar-díjas Steven Spielberg lesz. Az amerikai filmrendező-producer mellett pedig négy filmsztár, az Oscar-díjas Nicole Kidman és Christoph Waltz, Daniel Auteuil, a franciák nagy kedvence és Vidya Balan, Bollywood indiai sztárja, valamint négy rendező, a román Cristian Mungiu, a brit Lynne Ramsay, a japán Kavasze Naomi és a kétszeres Oscar-díjas tajvani Ang Lee foglal majd helyt. Ők ítélik oda a versenybe meghívott húsz játékfilm körül a legjobbnak az Arany Pálmát és a további hét díjat, amelyeket május 26-án este adnak át a zárógálán.

A fesztivál különböző programjaiban (Hivatalos versenyprogram, Egy bizonyos nézőpont, Rendezők kéthete, Kritikusok hete) egyébként összesen nyolcvan filmet mutatnak be. A világ legnagyobb filmpiacán pedig, amely a fesztiválpalota 13 ezer négyzetméteres alagsorában működik, mintegy 5 ezer már elkészült vagy előkészítés alatt álló alkotás keres forgalmazót, producert, alkotótársat. A 34 vetítőben 1500 filmbe nézhetnek bele az érdeklődők. A filmpiac száz országból érkezett 10 ezer résztvevője csaknem egymilliárd dollár értékben köt szerződéseket.

A fesztiválpalota 24 lépcsőfokára leterített vörös szőnyegre számos hollywoodi világsztár - köztük Leonardo DiCaprio, Robert Redford, Ryan Gosling, Benicio Del Toro, Marion Cotillard, Bérénice Bejo, Michael Douglas és Matt Damon - hivatalos a versenyprogram díszbemutatói alkalmából. Már csak azért is, mert a francia alkotók mellett idén az amerikaiak kaptak a legnagyobb számban meghívást. Steven Soderbergh itt mutatja be utolsónak szánt filmjét (Behind the candelabra), versenyben szerepelnek a Coen testvérek (Inside Llewyn Davis), Jamey Gray (The Immigrant), Alexander Payne (Nebraska) és Jim Jarmusch (Only Lovers Left Alive) is.

Francia színekben érkezik az elsőfilmes Arnaud Despallieres (Kohlhaas Mihály), a radikális Arnaud Desplechin (Jimmy P. Psychotherapy of a Plains Indian), Abdellatif Kechiche (La Vie d'Adele) és Francois Ozon (Jeune et Jolie). Francia pénzből készült az Oscar-díjas iráni rendező, Aszgar Farhadi első külföldön forgatott filmje (Le Passé), a lengyel-francia állampolgárságú Roman Polanski legújabb alkotása (La Venus a la Fourrure) és az olasz származású francia színésznő, Valéria Bruni-Tedeschi, Carla Bruni-Sarkozy nővérének Olaszországban játszódó életrajzi műve (Un chateau en Italie), valamint az amerikai James Gray filmjét is többségében francia producerek finanszírozták.

Ázsiából két japán alkotó, Miike Takasi (Shield of Straw) és Hirokazu Koreeda (Like Father Like Son), valamint egy kínai rendező, Zhang Ke Jia (Touch of Sin) is érkezik. Csádból másodszor kapott meghívást Mahamat-Saleh Haroun, aki Grigris című drámájával egyedül fogja Afrikát képviselni. Latin-Amerikából is csak egy film versenyez, a mexikói Amat Escalante rendezésében készült Heli.

Kelet-Európa idén egyáltalán nem képviselteti magát a hivatalos programban és a franciákon kívül európai alkotó is nagyon kevés lesz. Az ő műveiket viszont hatalmas várakozás előzi meg: az olasz Paolo Sorrentino (La grande bellezza) és a holland Alex van Warmerdam (Borgman) filmjét. A Drive - Gázt! kultuszfilm dán rendezője, Nicolas Winding Refn pedig ezúttal Thaiföldön forgatta angol nyelvű radikális punkfilmjét (Only God Forgives), ismételten a kanadai Ryan Goslinggal a főszerepben.

"Egyre nehezebb megmondani egy film nemzeti hovatartozását, miután a globalizáció a filmgyártást is elérte: a filmek a gyártáson, a témájukon, a szereplőválogatáson és hatásukon át világfilmekké váltak" - vallja Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója. Az amerikai James Gray filmjében a francia Marion Cotillard egy Amerikában élő lengyel emigráns lányt alakít. A francia Arnaud Desplechin Amerikában forgatta a Benicio Del Toro által alakított indián pszichoanalíziséről szóló művét. A francia Arnaud des Pallieres a német Heinrich von Kleist történelmi tárgyú kisregényét adaptálta a dán Mads Mikkelsennel a főszerepben. Az iráni Aszgar Farhadi pedig Párizs egyik legpopulárisabb kerületében forgatta újabb női drámáját az argentin-francia Bérénice Bejóval a főszerepben.

A versenyprogram alkotásai egyébként két nagy témakörbe csoportosíthatók: a magánéleti és azon belül is a párkapcsolati kérdések boncolgatása, valamint a zsánerfilm műfaji újragondolása köré.
A fesztivál díszvendége az idén százéves indiai filmgyártás központja, az évi kétmilliárd dollár bevételű Bollywood, amelyet többek között a Bombay Talkies című szkeccsfilmmel köszöntenek.

Magyarországot Nagy Dénes Lágy eső című rövidfilmje képviseli, az alkotást a Rendezők kéthete elnevezésű párhuzamos programban május 23-án mutatják be. Taschler Andrea producer a filmfesztivál keretei között megrendezendő Producers on the Move elnevezésű háromnapos szakmai programban vesz részt. Vágvölgyi B. András 1989 című forgatókönyve a varsói székhelyű ScriptEast forgatókönyv-fejlesztő workshop 10 ezer eurós Krzysztof Kieslowski-díjáért van versenyben a 12 jelölt filmterv között. A Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi részlegeként működő Magyar Filmunió pedig a magyar pavilonban népszerűsíti a magyar filmipart.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.
Jazz/World

Animációs klip készült a Symbiosis 5 legújabb dalához

Április 28-án hallgathatja meg először a közönség a Symbiosis 5 Locked In A Box című dalát, amelynek sajátos világát a Cseuz Dániel által készített loop animáció egészíti ki. Az új klip cikkünkben is elérhető!
Színház

Koncerttel és filmvetítéssel ünnepelhetjük a 129 éves Vígszínházat

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. Az érdeklődők ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Szabadság, sebesség, átalakulás – az autózás és a fotográfia összefonódását mutatja be a Mai Manó új kiállítása

Az autók világát állítja középpontba az Americana – Válogatás Pálfi György fotógyűjteményéből című fotókiállítás. Az április 23-án a Magyar Fotográfusok Ház – Mai Manó Házban megnyílt tárlaton számos világhírű művész képe szerepel.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Tükör

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan, és legfőképpen, miért indít háborút a mesterséges intelligencia ellen, pusztán egyetlen darab tükör segítségével. 
Vizuál hír

Cannes-ban versenyez Kenyeres Bálint rövidfilmje

A magyar rendező No.3 (The Spectacle) című alkotásával száll versenybe az Arany Pálmáért a világ legrangosabb filmfesztiválján. A rövidfilmet több ezer nevezés közül választották be a legjobb tizenegy közé.
Vizuál ajánló

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Vizuál ajánló

Megéri beköltözni az Uránia moziba a magyar film napján

Közönségtalálkozókat és emlékvetítéseket rendeznek a magyar film napján, április 30-án a budapesti Uránia moziban, ahol a közelmúlt sikerei mellett klasszikus alkotásokat, valamint dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket is műsorra tűznek.