Vizuál

Indul a második Budapest Art Mentor Képzőművészeti Program

2018.06.17. 10:00
Ajánlom
Július 7-ig lehet jelentkezni az ősszel induló képzésre, ahol a képzőművészeknek személyre szabott segítséget nyújtanak karrierjükben.

A Budapest Art Mentor program évente tizenkettő képzőművésznek teremt lehetőséget a hazai és nemzetközi művészeti szcéna megismerésére, illetve, hogy maguk is beléphessenek ebbe. A második, 2018 őszén induló mentorprogramba pályázat útján lehet bekerülni.

A jelentkezők közül egy háromfős kuratórium dönti el, ki vehet részt az ingyenes képzésen. 

A kuratórium tagjai Ferenczy Bálint művészettörténész, Róka Enikő, a Fővárosi Képtár igazgatója, művészettörténész és Tóth Csaba, az AMC Networks Central Europe ügyvezető igazgatója. Pályázni 2018. július 7-ig lehetséges.

Azelsomentorcsapat-150018.jpg

Az első mentorcsapat (Fotó/Forrás: Budapest Art Mentor )

A két féléves képzőművészeti mentorprogram két párhuzamosan futó elemből épül fel. A program képzési része összesen 32 alkalmat ölel fel a két félév alatt, heti egy alkalommal. A résztvevők elsajátítják a szükséges kommunikációs készségeket, pénzügyi és jogi alapokat, megismerik a magyar és a nemzetközi szcéna viszonyrendszerét. Útmutatást és javaslatokat kapnak, hogyan prezentálják magukat a célközönségüknek a mindennapi életben és az online világban, hogyan írjanak pályázatot és hol találhatóak a nekik szóló pályázatok.

Abban is segítségeget kapnak, hogy milyen karrierutak állhatnak előttük és személyiségükből adódóan melyik a számukra megfelelő.

Mindezt a szakmájukban vezető szakembereknek számító oktatóktól sajátíthatják el.

SztefanuMarinamuvesz-145949.jpg

Sztefanu Marina (Fotó/Forrás: Budapest Art Mentor )

A képzés gyakorlati, a művészek egyéni helyzetéből indul ki. Az alkalmak interaktívak, a résztvevők valós, meglévő és vágyott karrierjükön alapuló gyakorlatokon keresztül építhetik fel az alkotók azt a karriermodellt, ami számukra a legjobban működik.

A program másik eleme a szűkebb értelemben vett mentorprogram, mely a mentoráltak és a mentorok közötti szoros munkán és kapcsolattartáson alapul. A mentorok: Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója, Tóth Pál Sándor, art Consultant és Vékony Délia phd, művészettörténész. A résztvevők félévkor egy prezentációval, év végén pedig csoportos kiállításon mutatkoznak be.

A mentorprogramra jelentkezés feltétele a képzőművészeti diploma (felsőfokú szakirányú végzettség), a társalgási szintű angol nyelvtudás, illetve a még be nem töltött 40. életév.

MatyasiPeteralkotasa-150013.jpg

Mátyási Petra alkotása (Fotó/Forrás: Budapest Art Mentor )

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Színház

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Vizuál

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Színház

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A szelfi és az AI

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a mesterséges intelligenciáról, a segítségével legyártott képekről írt, és még a Valentin-napot is szóba hozta.
Vizuál ajánló

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Vizuál kritika

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Vizuál interjú

A népművészet és a divat időtálló kapcsolatát mutatja be a Hagyományok Háza új kiállítása

A Hagyományok Háza Folk Fashion – Divat a folklór című egyedülálló kiállítása révén igazán közelről ismerhetjük meg a magyar népművészet és a divat különleges, időtálló kapcsolatát. A tárlat hátteréről Dr. Czingel Szilvia kurátorral beszélgettünk.
Vizuál hír

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.