Vizuál

Ingyenes épületlátogató hétvége

2011.09.13. 14:42
Ajánlom
A Kulturális Örökség Napjai alkalmával nyitva áll minden olyan közintézmény, kastély, templom, ipari emlék és lakóház, ahová máskor nem lehet benézni.

Az ismeretlen épületekben mindig van valami ijesztő, főleg ha a múlt század eleji vámpírfilmeket vesszük alapul. Ha viszont nincs pontosan éjfél, telihold és egy adag sötét, gomolygó felhő az égen, minden jóval barátságosabbnak tűnik. Az Európa Tanács és az Európai Unió ajánlásával az öreg kontinens 49 országában tartanak ingyenes épületlátogató hétvégéket, ahol a kevésbé ismert, általában szélesebb közönség számára nem látogatható házakba és intézményekbe lehet bemenni. Itthon ismét szeptember harmadik hétvégéjén lesznek látogathatóak a máskor zárva tartó helyszínek.

Magyarország már 15 éve vesz részt ebben az európai programban, idén az „Ezer magyar ház” szlogennel. Közös, vezetett sétákhoz is lehet csatlakozni és bejárni az érintett helyszíneken rendezett programokat. A KÖN idén is egybe esik a Szakrális Művészetek Hetével és a Templomok Éjszakájával, így ismét több templomban szól majd éjszakai koncert. A rendezvény alapvető célja hozzáférhetővé, ingyenesen megtekinthetővé tenni emlékhelyeket és műemlékeket – szeptember 17-én és 18-án mindenkinek lehetősége nyílik körbenézni.

A részletes országos program: http://www.oroksegnapok.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A muzsika hangja szigorú valósága

Talán nem meglepő, hogy számos musicalhez hasonlóan a Broadway színpadáról vászonra álmodott, öt Oscar-díjjal jutalmazott és minden idők ötödik legjövedelmezőbb filmjeként számon tartott A muzsika hangját is valós események ihlették, arról viszont már kevés szó esik, hogy a szereplők olyannyira az életből csöppentek a képernyőre, illetve a színpadra, hogy a szerzők még a neveket sem változtatták meg.
Vizuál

Mindig farmernadrágot viselt – Szomjas Györgyre emlékezett Gelencsér Gábor

Az április 7-én elhunyt filmrendező, Szomjas György művei is láthatók lesznek a Műcsarnok hamarosan megnyíló, filmesek fotóit bemutató tárlatán, ám készítőjük már nem lehet jelen a megnyitón. Gelencsér Gábor filmtörténész búcsúzott tőle a Műcsarnok oldalán.
Plusz

Elhunyt Fülöp herceg

Életének századik évében elhunyt Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó, II. Erzsébet királynő férje – közölte pénteken a Buckingham-palota.
Vizuál

Elhunyt Szomjas György

Megrendülten olvastuk a Magyar Filmművészek Szövetsége gyászhírét, miszerint 2021. április 7-én, 80 éves korában otthonában, szerettei körében elhunyt Szomjas György filmrendező. 
Klasszikus

Film készült a Szózat regényes történetéről – Nézze meg online, itt!

A Szózat és a zene kapcsolatáról beszélget Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője a Budapesti Filharmóniai Társaság legújabb dokumentumfilmjében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Látogatás a Pokolban: bűnökről született alkotások kerültek kirakatba

A Dante-emlékévet is elhalványítja a pandémia, ám a Kispont Galéria most az utcáról megtekinthető kirakatkiállítással dolgozza fel Dante Pokol című művét.
Vizuál ajánló

Ingyenesen látható Szomjas György kultikus filmje

Szerda éjfélig ingyenesen elérhető a FILMIO-n Szomjas György 1976-os filmje, a Talpuk alatt fütyül a szél. A Nemzeti Filmintézet ezzel az alkotással tiszteleg az április 7-én elhunyt rendezőlegenda előtt.
Vizuál hír

Múzeumi miniszteri biztos lesz L. Simon László

A Magyar Nemzeti Múzeum megújításáért és a múzeumi integrációért felelős miniszteri biztossá nevezi ki L. Simon Lászlót Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere – tudatta az MTI-vel az EMMI.
Vizuál pályázat

Szabaduljon ki a tehetség a műterem falai közül!

Az Együtt a Művészetért Egyesület évek óta foglalkozik azzal, hogy a hazai képzőművészeti életbe frissességet, fejlődést hozzon. Az egyesület 2017-ben álmodta meg a Budapest Art Mentor elnevezésű képzőművészeti mentorprogramot, amelynek célja, hogy lehetőséget teremtsen a magyar és a nemzetközi művészeti szcéna megismerésére és az abba való beágyazódásra. A programra nyilvános pályázat útján lehet bekerülni 2021. május 17-i jelentkezési határidővel.
Vizuál gyász

Elhunyt Hajdufy Miklós filmrendező

89 éves korában, otthonában elhunyt Hajdufy Miklós – tudatta a rendező családja. Nevéhez olyan nagyszerű filmek fűződnek, mint az És mégis mozog a föld, a Sakk, Kempelen úr! vagy a Klapka légió.