Vizuál

Ingyenes művészettörténet kurzust indít a Képzőművészeti Egyetem középiskolásoknak

2024.02.28. 10:25
Ajánlom
A tanfolyam márciusban indul, és május végéig folyamatosan be lehet kapcsolódni. A fiataloknak csupán regisztrálniuk szükséges a részvételhez.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem segítséget kíván nyújtani a művészet iránt fogékony középiskolások számára a művészettörténeti témájú előadásaik nyilvánossá tételével. A kezdeményezés amiatt is fontos, mert a 2020-as új Nemzeti Alaptantervnek (NAT) megfelelően az állami fenntartású középiskolákban 2024-től kivezetik a művészettörténetet, amely választható tárgyként sem lesz elérhető, és az abból való érettségi lehetősége is megszűnik Magyarországon.

A bejelentés után a Magyar Tudományos Akadémia tiltakozásba kezdett, mint írták „elfogadhatatlannak, átgondolatlannak, rövid és hosszú távon egyaránt rendkívül ártalmasnak” tartják a döntést. „Ennek az ismeretanyagnak a kiiktatása az általános műveltség köréből nemzeti művészeti örökségünk lebecsülését is jelenti, végső soron kulturális versenyképességünk meggyengüléséhez vezet” – fogalmaztak a közleményben.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem tanfolyama márciusban indul, az előadásokon való részvétel ingyenes, csupán regisztrációhoz kötött: név, életkor, középiskola és a meglátogatni kívánt kurzus megjelölése szükséges [email protected] e-mail címen.

A kurzusba május végéig folyamatosan be lehet kapcsolódni.

A művészettörténeti témájú előadások listája itt érhető el.

Fejléckép: A Magyar Képzőművészeti Egyetem épülete (forrás: Magyar Képzőművészeti Egyetem)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Vizuál

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.
Színház

90 éves lenne Sztankay István – fia, Sztankay Ádám beszélt róla a Hír13-nak

Sztankay Ádám újságírót a Hír13 kereste meg, édesapja, Sztankay István Kossuth-díjas színművész ugyanis február 14-én lenne 90 éves. A Nemzet Színésze, a József Attila Színház örökös tagja, a XIII. kerület díszpolgára 1936. február 14-én született, és 2014. szeptember 12-én hunyt el.
Klasszikus

Minta és mérce – búcsú Somfai Lászlótól

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részéről Dr. Péteri Lóránt muzikológus, a Zenetudományi Tanszék vezetője búcsúzott a közelmúltban kilencvenkét éves korában elhunyt zenetörténésztől.
Plusz

Közösségi napot és találkozót szerveznek Kálloy Molnár Péter emlékére

Az eseményen fellép többek között Rudolf Péter, Pokorny Lia, Szabó Győző, Kálid Artúr, Jávori Ferenc Fegya, Janza Kata, Földes László Hobo, Palya Bea és Hrutka Róbert is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében február 14-én hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő – közölte az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Vizuál hír

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A végtelenen innen

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért lehangoló, hogy senki sem tudja megmondani, mikor lesz lehetőségünk újra elkorcsolyázni a végtelenbe a Balatonon. 
Vizuál ajánló

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.
Vizuál hír

Enyedi Ildikót ünneplik a Bergamói Filmfesztiválon

Az észak-olasz fesztiválon a magyar rendező tizennégy kis- és nagyjátékfilmjét vetítik le. A szemle szervezői Enyedi Ildikót a magyar filmművészet központi alakjaként, az egyik legintelligensebb és legeredetibb hangjaként méltatják.