Mint ismert, életének 71. évében január 4-én elhunyt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg, szerkesztő, a Magvető Kiadó korábbi igazgatója, aki 2017-ben különös szerepben, Enyedi Ildikó drámájában színészként is beírta a nevét a magyar kultúrába. Az ő emléke előtt tisztelegve a Nemzeti Filmintézet (NFI) streaming platformján december 6. és 8. között ingyenesen nézhetjük meg az Arany Medve-díjas Testről lélekről című filmet.
Mária és Endre újdonsült kollégák, mindketten egy vágóhídon dolgoznak. A nő pontos, szigorú minőségellenőr, különös viselkedése eltávolítja a kollégáitól. A férfi kedves, udvarias főnök, de lebénult bal keze miatt visszahúzódó.
Egy üzemi pszichológiai vizsgálat során véletlenül kiderül, ők ketten ugyanazt álmodják.
A felismerés után a valóságban is próbálnak kapcsolatot teremteni.
Enyedi Ildikó 2017-ben két évtized után tért vissza új mozifilmmel. A Testről és lélekről a szerelem törékeny csodájáról mesél, és egy csapásra igazi világsiker lett: a Berlinale fődíja mellett a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrijének díját is elhódította. Majd első magyar filmként Enyedi Ildikó kapta a sydneyi filmfesztivál fődíját. Herbai Mátét, a világ legjelentősebb operatőri fesztiválja, a Camerimage zsűrije tüntette ki a fődíjjal. Az Európai Filmakadémia tagjai a Testről és lélekről női főszerepében nyújtott lenyűgöző alakításáért Borbély Alexandrát díjazták.
A fanyar humorú szerelmesfilm története során két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. Enyedi Ildikó a Testről és lélekről férfi főszerepére Morcsányi Gézát, a magyar irodalmi élet meghatározó alakját kérte fel. Morcsányi akkor lapunknak is beszélt a forgatási tapasztalatokról, arról, miért mondott igent a felkérésre.
Jelenleg már mintegy 600 magyar film közül válogathat a közönség a Nemzeti Filmintézet streaming platformján, amely okostévé alkalmazásokon keresztül is elérhető.
Fejléckép: Borbély Alexandra és Morcsányi Géza a Testről és lélekről című filmben (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

hírlevél








