Vizuál

Ismeri Superlópezt?

2019.10.29. 16:20
Ajánlom
Női nézőpontok, művészetek, gasztronómia, kényes politikai kérdések és természetesen igazi spanyol zene és humor jellemzik a 2019-es budapesti  Spanyol Filmhét kínálatát. Október 29. és november 3. között összesen tizenkét spanyol alkotást mutat be az Uránia Nemzeti Filmszínház.

A Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében megvalósuló filmhéten mások mellett olyan sztárokat láthatunk viszont a mozivásznon, mint Javier Gutiérrez (Bajnokok), Gloria Muñoz (Vallásos rajongás) vagy Antonio de la Torre (A rendszer), aki egyebek mellett Mészáros Márta Aurora Borealisában is szerepelt.

A nyitófilm, Marta Díaz de Lope fiatal rendezőnő munkája, a Vallásos rajongás női szemszögből rajzol szatirikus képet egy férfiak által dominált dél-spanyol vallási közösségről. További két női rendező is fontos szerephez jut: Arantxa Echevarría két cigánylány felkavaró történetével, a Carmen és Lolával, Icíar Bollaín pedig a Carlos Acostáról szóló Út a királyi operába című életrajzi filmjével szerepel a programban.

Orias-123700.jpg

jelenet az Óriás c. filmből (Fotó/Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház)

Megtalálható a kínálatban a tavalyi év két legsikeresebb spanyol komédiája, a Bajnokok és a Superlópez, mellettük  pedig olyan kíváló játékfilmeken át jutnak el hozzánk ibér történetek, mint a hiedelmekkel teli baszkföldről hírt adó XIX. századi igaz mese, az Óriás, a politikai korrupciónak tükröt mutató A rendszer, vagy a sztárság és identitás kérdéseit feszegető Ki énekel majd neked? 

Kienekelmajdneked_-123658.jpg

jelenet a Ki énekel majd neked? c. filmből (Fotó/Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház)

A korábbi évekhez képest idén erős a dokumentum szekció is: a Minden szem lencsében lakozik egy isten a spanyol gasztronómia, A Prado múzeum – Csodák gyűjteménye a spanyol képzőművészet, a Camarón: Flamenco és forradalom pedig a flamenco zene egyik megújítójának dokumentumfilmje, míg a világszerte számos díjjal elismert A mások csendje a Franco-korszak áldozatainak jogi küzdelmét dokumentálja.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

Spanyol Filmhét 2019
2019. október 29. - 2019. november 3.

 

Fejléckép: jelenet a Superlópez c. filmből (Fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház)

Egyik rabszolgaságból a másikba

Kapcsolódó

Egyik rabszolgaságból a másikba

Az Út a királyi operába című portréfilm lehetett volna negédes mese egy mulatt fiúról, aki a világon elsőként táncolhatta sötét bőre ellenére Rómeót. Szerencsére azonban Icíar Bollaí rendezőnek – Carlos Acosta produceri jelenléte mellett – sikerült megmutatnia, hogy sötétség nélkül nincs fény.

Jeremy Irons a Pradóban bolyong

Jeremy Irons a Pradóban bolyong

A művészet templomai sorozat októberi premierfilmjében a fennállásának 200. évfordulóját ünneplő Prado Múzeum hív különleges utazásra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Björk, ahogy még sosem láttad – izgalmas koncertfilm érkezik a mozikba

Május 16-án országosan a kiválasztott mozikban, eredeti nyelven lesz látható a Björk: Cornucopia című koncertdoku, amely a dalszerző-énekes öt éven át tartó turnéját tárja a közönség elé látványos formában.
Vizuál ajánló

Aranyláz Magyarországon – egy napra visszatér a mozikba Chaplin százéves klasszikusa

Június 26án, az Aranyláz premierjének századik évfordulóján digitálisan feljavított, 4K-s változatban láthatja a nagyközönség Charlie Chaplin 1925-ös remekművét, az Aranylázat.
Vizuál ajánló

Barátságos és befogadó múzeumokat ismerhetünk meg a 28. Múzeumok Majálisán

Május 24–25-én újra különleges programokkal várja a látogatókat az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum: érkezik az ország legnagyobb múzeumi fesztiválja és kultúraközeli piknikje, a 28. Múzeumok Majálisa, az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából.
Vizuál hír

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Vizuál ajánló

Időutazásra invitál a Néprajzi Múzeum

Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.