Vizuál

Ismét graffitiművésznek állt Csontváry – Kolodko Mihály szobrán

2023.07.05. 14:05
Ajánlom
A miniszobrairól ismert alkotó áprilisban már felállította Csontváry Kosztka Tivadart ábrázoló művét Münchenben, közzétett képei alapján azonban a festő születésének 170. évfordulója alkalmából újabb helyszínen bukkant fel a szobor.

Még áprilisban tette közzé a közösségi oldalán Kolodko Mihály szobrász, hogy Münchenben elhelyezett, legújabb alkotása Csontváry Kosztka Tivadart ábrázolja, mivel a festő a városban folytatta tanulmányait. A miniszobor a Prinzregentenstraße melletti parkban található, egy lépcső szegletében.

Csontváryt graffitiművészként jeleníti meg, aki festékszórójával épp arra készül, hogy a falra fújjon egy képet.

Július 5-én, a festő születésének százhetvenedik évfordulóján új helyszínen tűnt fel a festékszórós Csontváry, amelyet a szobrász által közzétett további képek alapján a Festőlegény és az Önarckép című képek ihlették. A miniszobor helye még nem ismert, de a fotók tanúsága szerint mintha valamilyen magaslaton lenne fellelhető.

Kolodko Mihálynak nem a müncheni az első alkotása, ami Csontváryt ábrázolja, 2016-ban szülővárosában, Ungváron már elhelyezett róla egy szobrot, amely korcsolyázás közben jeleníti meg a festőt.

Fejléckép: A graffitiművész Csontváryt ábrázoló miniszobor (forrás: KolodkoArt)

A napút legnagyobb festője, aki mindenhol ott volt – a Szépművészeti Csontváry-kiállításán jártunk

Kapcsolódó

A napút legnagyobb festője, aki mindenhol ott volt – a Szépművészeti Csontváry-kiállításán jártunk

Csontváry Kosztka Tivadar születésének 170. évfordulóját ünnepli a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum egy közös, átfogó tárlattal. A Szépművészetiben július 16-ig megtekinthető kiállítás ezt követően Pécsen látható majd.

Mézescsupron lógó Micimackó-szobor került Karinthy Frigyes emléktáblája alá

Mézescsupron lógó Micimackó-szobor került Karinthy Frigyes emléktáblája alá

A legújabb Kolodko-miniszobor az író Damjanich utcai szülőházának falára került. A képek június 24-én kerültek ki, egy nappal Karinthy Frigyes születésének 136 évfordulója előtt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„A szeretet képes áthidalni a szakadékokat” – Peller Károly a Gül baba örökérvényű üzenetéről

A Benczúr Kerti Esték című programsorozat részeként július 20-án a Gül baba című operettet láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével és címszereplőjével, Peller Károllyal beszélgettünk.
Zenés színház

Megígérte, visszatért: 90. születésnapján ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

A Budapesti Operettszínház legendás művésze 85. születésnapi gáláján búcsúzott a teátrum közönségétől. Akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér: jubileuma alkalmából köszöntötte őt a társulat.
Jazz/World

Debütál a Quimby a Mézesvölgyi Nyár színpadán

A Mézesvölgyi Nyár idei szezonjának egyik legjobban várt estéje az augusztus 8-ai: a hazai alternatív rockzene ikonikus formációja, a Quimby pályafutása során most először lép fel a veresegyházi fesztivál színpadán.
Színház

Kiírták a pályázatot a Trafó és a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára

Harminc munkanap áll rendelkezésre a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Bóbita Bábszínház ügyvezetői posztjára kiírt pályázatok benyújtására. A július 17-én közzétett kiírások szerint mindkét intézmény élére 2027 elejétől keresnek új vezetőt.
Plusz

Az épület pihen, a nyár nem – szabadtéri programokkal vár az Eötvös10

Július 20. és augusztus 2. között nyári szünet miatt zárva tart az Eötvös10 épülete, de de Hunyadi tér és Terézváros közterei továbbra is megtelnek élettel: mozgásos foglalkozások, kreatív családi programok és szabadtéri filmvetítés várja az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Az örökkévalóság nyomában: az ókori egyiptomi művészet titkait tárja fel a Szépművészeti Múzeum

Az ókori egyiptomi művészet szépségét, vallásban betöltött szerepét és a műtárgyak megalkotásának folyamatát szemlélteti a múzeum szobrokat, sztéléket, domborműveket, koporsókat, mágikus-rituális szerepet betöltő műtárgyakat bemutató kiállítása.
Vizuál ajánló

Nicolas Winding Refn visszatért, és hozza hátborzongató neonfényeit is

A dán filmművészet egyik legizgalmasabb alkotója új filmjében a neonfényes alvilág mélyére vezeti a nézőt. Az ősztől mozikba kerülő Neonpokolhoz megérkezett a magyar feliratos előzetes.
Vizuál kritika

Backrooms: YouTube-videóból született meg az év egyik legkülönösebb horrorja

Internetes rémtörténetnek indult, ma már világszerte hatalmas kultusza van: a Backroomsból készült mozifilm nem pusztán egy sikeres adaptáció, hanem az év egyik legkülönlegesebb horrorja. Backrooms – Hátsó szobák kritika.
Vizuál ajánló

A vadon szíve: Brad Pitt és harci kutyája együtt küzd a túlélésért

Ősszel érkezik a mozikba David Ayer legújabb kaland-thrillere, amelynek főszerepében a kétszeres Oscar-díjas Brad Pitt lesz látható. Cikkünkben megtekinthető A vadon szíve előzetese.
Vizuál ajánló

Megújulva tér vissza a Veszprém-Balaton Filmpiknik

Veszprémben és Balatonfüreden megújult filmes esemény várja a lelkes nézőket és a filmeseket augusztus végén, amely hangulatos környezetben nyújt lehetőséget a megújuló szakma és a közönség nyári találkozójára.