Vizuál

Ismét kiállítják a legnépszerűbb francia festő képeit

2010.09.23. 13:13
Ajánlom
Claude Monet (1840-1926) munkáiból nyílt retrospektív kiállítása a párizsi Grand Palais-ban.

A francia impresszionizmus egyik legnagyobb mesterének hatvanéves karrierjét felölelő tárlaton látható 170 alkotás jelentős része a szomszédos Orsay Múzeumból, míg mintegy ötven festmény a világ nagy múzeumaiból és magángyűjteményekből érkezett a Szajna-parti kiállítócsarnokba.

A 19. századi francia festészet egyik legismertebb művészének 1980 óta nem rendeztek jelentős kiállítást Párizsban. Guy Cogeval, a mostani tárlat egyik kurátora, egyben az Orsay Múzeum igazgatója, a külföldi Monet-kiállítások kapcsán döbbent rá arra, hogy „Monet a 19. század második felének legnagyobb francia festője, és a leginkább kedvelt francia festő külföldön. Már életében hatalmas sztár lett, amikor a Tavirózsákat készítette. Ismét eljött az idő, hogy egy hatalmas retrospektívet szenteljünk neki."
Véleménye szerint a francia sznobizmus olyan „katasztrofális következményekkel" járt, hogy az elmúlt harminc évben Monet-ról megjelent jelentős tanulmányokat és disszertációkat szinte kizárólag angolszász kutatók írták. Úgy gondolja, hogy a francia közönség elsősorban a képek fényei miatt fog nagyon meglepődni. Ugyanis a kiállításra az Orsay Múzeumból érkezett több mint száz festmény mindegyikét restaurálták.
Ez utóbbi tény azért is fontos, mert az egész életében kísérletező festő mindig visszatért állandó, egyetlen igazi témájához: a fényhatások rögzítéséhez, ami az impresszionista irányzat legfőbb nyersanyaga volt. A kiállítás egyik másik kurátora, Sylvie Patin, azt hangsúlyozta, hogy Monet gyakran ugyanazt a szabadtéri témát festette meg különböző évszakokban és napszakokban.
A kiállítás összeállításakor a kurátorok ezért elsősorban Monet alkotói módszereire kívánták a figyelmet ráirányítani: a festő általában ugyan annak a témának a sokfajta szempontból való megalkotására törekedett, a fényhatásokat és az időjárási viszonyokat rögzítő sorozatképeket festett. Kísérletezett a figuratív festészettel, majd a színek fényeire koncentráló tájképeket alkotott, amelyek sok szempontból az absztrakt művészet felé mutattak. Gyakran változtatta a módszereit az elérendő hatás érdekében, de soha nem egyszerű ismétlésről, hanem minden esetben a téma elmélyítéséről volt szó, hogy még jobban megörökíthesse a fényeket.

A kiállítás látogatói Monet művészetének eddig kevésbé ismert oldalait is felfedezhetik, a csendéleteket vagy a Földközi-tengert ábrázoló képeit. Az egyszerre időrendben és tematikusan szerveződő tárlat szenzációjának azonban a portrék ígérkeznek. Köztük látható Monet első feleségéről, Camille-ról készült festménye és a befejezetlen Reggeli a szabadban, amelyet Édouard Manet híres munkájára válaszul kezdett Monet festeni. A portrék között tűnik fel az 1879-ben készült Camille Monet halálos ágyán című kép is
Monet 1908-ban Velencébe utazott második feleségével, Alice-szal. Az itt készült munkák is láthatók a retrospektív kiállításon, amely Monet-nak az élete végén a givernyi kertjében készült híres Tavirózsák sorozattal zárulnak.
A január 24-ig megtekinthető kiállításra a szervezők legalább hétszázezer látogatót várnak a világ minden tájáról, amire jó esélyük van: bár még meg sem nyílt a kiállítás, a honlapján már nyolcvanezer jegy kelt el. A Grand Palais eddigi legsikeresebb kiállítása a Picasso és mesterei című tárlat volt, amelyet több, mint 780 ezren láttak, két évvel ezelőtt.

Forrás: MTI

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

10 érdekesség a 35 éves Amadeusról

1984 szeptemberében mutatták be az Egyesült Államokban Miloš Forman filmjét, amely ugyan hemzseg a történelmi pontatlanságoktól, mégsem tudjuk megunni. Összeszedtünk tíz érdekességet róla.
Vizuál

85 évesen is filmet forgat Sophia Loren

Születésnapját ünnepli az olasz film egyik legnagyobb sztárja, akit szókimondó, határozott nőként ismerünk a filmvásznon. Sophia Loren hatvanéves karrierje mögött egy fegyelmezett, tudatos nő áll.
Klasszikus

Ránki Dezső szólóestet ad a Müpában

Beethoven és Schumann műveit adja el szólóestjén Ránki Dezső, az MVM Koncertek - A Zongora című koncertsorozat évadnyitó koncertjén.
Színház

Tematikus sétaútvonalaink a Színházak Éjszakájára

Szubjektív ajánlónkban a játékosságot kerestük. Harmincnégy színház programjai közül választottunk ki néhányat, a színészmesterség foglalkozásoktól a nyilvános próbákon és improvizációs játékokon át a kulisszajárásokig.
Zenés színház

Pavarotti özvegye Miskolcra jön a férjéről szóló film díszbemutatójára

Luciano Pavarotti özvegye, Nicoletta Mantovani is ellátogat az Oscar-díjas Ron Howard, Pavarottiról készült dokumentumfilmjének gálájára a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A félkarú óriás

A Def Leppard nem nevezhető a világ legszerencsésebb zenekarának.
Vizuál hír

Rekordot dönthet Banksy a képviselőket majomként ábrázoló festménnyel

A híres-hírhedt street artist Devolved Parliament című képét, amelyet a Sotheby’s aukciósházban árvereznek el, 2-2,5 millió dollárra becsülik.
Vizuál magazin

„A komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.
Vizuál galéria

Viselnéd ezeket az ékszereket?

Idén szeptemberben ötödik alkalommal rendezik meg a kortárs ékszereket bemutató programsorozat, az Ékszerek Éjszakája, ahol hazai és külföldi ékszertervezők alkotásaival is találkozhatnak az érdeklődők.
Vizuál emmy-díj

Először jelöltek magyar alkotókat Emmy-díjra

Gera Marina színésznő az Örök tél című film főszerepéért, Bergendy Péter Trezor című filmje a legjobb tévéfilm / minisorozat kategóriájában kapott jelölést a Nemzetközi Emmy-díjra.