Vizuál

Izlandi kráteres kép nyert

2011.11.18. 08:01
Megosztom
A díjakat a pályázat anyagából rendezett kiállítás megnyitóján adták át november 8-án a Magyar Természettudományi Múzeumban.

A rengeteg jelentkező közül az Év Természetfotósa 2011-ben Haarberg Orsolya lett, aki stílszerűen Az Év Természetfotóját is elkészítette az izlandi Hverfell kráterről. Az, hogy a jelentkezők száma évről évre rekordokat döntöget, nem újdonság, idén viszont kifejezetten csúcsteljesítményről lehet beszélni: 13 kategóriában 234-en összesen 5309 fotóval neveztek a naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége által kiírt pályázatra.

Az Év Ifjú Természetfotósa az 1994-ben született Vadász Anna - ő egyben az ifjúsági kategória győztese is, a legjobb búvárfotós elismerés pedig Selmeczi Dánielnek járt, aki egy ponttal előzte meg Somodi Ferencet a legjobb víz alatti fotókollekciók versenyében. A kategóriák díjazottjai pénz-, illetve tárgyjutalomban részesültek, összesen majdnem kétmillió forint értékben. Idén először werkfotók is szerepeltek a pályázatban - igaz, ebben az új műfajban nem osztanak díjat, de a legjobbakat a kiállításon és az Alexandra Kiadó az anyagból válogatott kötetében is meg lehet nézni.

Haarberg Orsolya Baján született 1977-ben. Gemenc közelében nőtt fel - az ott szerzett élményei egy életre meghatározták érdeklődésének fő irányát. Kezdetben természetjáróként, majd kutatóként, végül természetfotósként járta a gemenci erdőt. Tájépítész szakon szerzett diplomát 2002-ben, de már az egyetemi tanulmányok mellett részt vállalt a WWF hazai hód-visszatelepítési programjában, ami az évek múlásával egyre fontosabb szerepet töltött be az életében. A tájépítész-mérnöki oklevél átvétele után megpályázott egy doktori ösztöndíjat a Nyugat-magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási Intézetében, ahol a hódok táplálkozási viselkedését kezdte kutatni. A hódos munkák kapcsán egyre több lehetősége nyílt másik hobbija, a természetfotózás gyakorlására is. Húszévesen kezdett el fényképezni, szinte kizárólag a természetet. 2004-ben, egy nyolc hónapos norvégiai kutatóút során megismerte párját, Erlend Haarberget, akivel azóta együtt hódolnak közös szenvedélyüknek, a természetfotózásnak. 2008-ban jelent meg első közös albumuk Lappföld - Európa Alaszkája címmel az Alexandra Kiadó gondozásában. Három évre rá, ez év őszén a Geographia Kiadó jelenteti meg a szerzőpáros Izlandról szóló albumát.

Vadász Anna 1994 júliusában született Szegeden. Kisgyermekkorától sokat kirándult a szüleivel, így hamar felkeltette érdeklődését a természet, az élővilág. Számára magától értetődő volt, hogy az általános iskola elvégzése után a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium biológia tagozatán folytassa tanulmányait. Az sem okozott különösebb meglepetést az őt ismerők számára, hogy megkedvelte a természetfotózást. Négy évvel ezelőtt kezdett el fotózni, elsősorban édesapja jóvoltából, aki maga is szenvedélyes természetfotós. Első felvételeit a családi kis géppel készítette a virágoskertben, majd egyre távolabbra merészkedve a közeli rétekre, erdőkbe, egészen a szegedi Fehér-tóig jutott el. Ma is szívesen fotóz virágokat, de kedvencei a madarak. "Ha egy jó téma kerül az objektívem elé, úgy izgulok, akár a felelés előtt, hogy vajon sikerül-e elkapni a pillanatot. Fantasztikus érzés télen a hóban hasalni vagy tavasszal a lessátorból figyelni az állatok mozgását és a természet ébredését. Szeretném, ha felvételeim másokat is természeti értékeink jobb megismerésére, megóvására serkentenének".

A zsűri tagjai: Eifert János fotóművész, a zsűri elnöke; Dombovári Tibor fotóművész, Az Év Természetfotósa 2002; Kármán Balázs fotóművész, Az Év Természetfotósa 1993, 1994, 1996, 2000; Lóránt Attila fotográfus, író; Bánkuti András fotóművész, fotóriporter, a HVG rovatvezetője, Pulitzer-emlékdíjas; Dr. Kalotás Zsolt fotóművész, Az Év Természetfotósa 2001; Máté Bence természetfotós, Az Év Természetfotósa és Az Év Ifjú Természetfotósa díj többszörös nyertese, Veolia Wildlife Photographer of the Year 2010 fődíjasa.

A legjobb 107 fotót tartalmazó videót itt nézheti meg (zene: Lemon jelly, szerkesztette: Radisics Milán).

GDF SUEZ - Az Év Természetfotósa 2011
Magyar Természettudományi Múzeum - 2011. november 9. - 2012. január 30.
Nyitva tartás: szerdától hétfőig 10:00-17:00

Az év természetfotói (album) - Magyarország 2011.
Alexandra Kiadó, 2011. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Vizuál

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Klasszikus

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel. 
Vizuál ajánló

Nemes Jeles László és Horvát Lili filmje is bekerült a III. BIFF programjába – íme az első címek

Az idei év nemzetközi fesztiválsikereivel tér vissza a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál október végén: itt vannak az első bejelentett címek a szemle kibővített programjából.
Vizuál ajánló

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Vizuál ajánló

Három történet Szlovéniából, amit érdemes lesz megnézni a Toldiban

Október 8. és 10. között rendezik meg a 10. Szlovén Filmnapokat a budapesti Toldi moziban. A Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetsége közös rendezvényének programjában díjnyertes alkotásokat láthat a közönség. 
Vizuál ajánló

Valódi események, hiteles történetek – szeptember végén indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A mesterséges intelligencia térnyerésének korában hogyan maradhatnak relevánsak a múzeumok, és miként segíthetik az eligazodást? Ezzel a központi témafelvetéssel indul a szeptember 28. és november 15. között zajló 21. Múzeumok Őszi Fesztiválja.