Vizuál

Jane Fonda kapja az életműdíjat az idei Golden Globe-on

2021.01.27. 14:50
Ajánlom
A február 28-án megrendezésre kerülő 78. Golden Globe jelöltjeinek névsorát egy hét múlva hozzák nyilvánossága, de a Cecil B. DeMille-életműdíj várományosát, Jane Fondát már most bejelentették.

A 83 éves színésznő az egyik legismertebb amerikai színészcsalád tagja, az Oscar-díjas Henry Fonda lánya, testvérei (Peter Fonda és Bridget Fonda) szintén színészek. Édesapjához hasonlóan maga is büszkélkedhet a kitüntetéssel, a Klute és a Hazatérés című produkciókban nyújtott alakításáért vehette át a legjobb női főszereplőnek járó szobrocskát, a Golden Globe-ot pedig hét alkalommal ítélték neki.

2014-ben az Amerikai Filmintézet életműdíjat adományozott neki, 2017-ben a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-életműdíját kapta meg.

A mostani kitüntetést korábban olyan művészek vehették már át, mint Meryl Streep, Barbra Streisand, Sidney Poitier, Lucille Ball, Tom Hanks, vagy épp Jeff Bridges.

Jane Fonda a filmezés mellett aktivistaként is ismert, kiáll a nők jogaiért, de felszólalt már a vietnámi és az iraki háború ellen is. 2019-ben törvénnyel is összetűzésbe került, amikor részt vett a Capitoliumnál tartott klímaváltozással kapcsolatos tüntetésen. Többszöri letartóztatását követően könyvet is írt a klímavédelemről What Can I Do? My Path from Climate Despair to Action (Mit tehetek? Utam a klímaváltozás miatti kétségbeeséstől a tettekig) címmel.

Fejléckép: Jane Fonda (fotó: Rachel Luna / Getty Images Hungary)

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Zenés színház

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.
Klasszikus

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál interjú

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.
Vizuál galéria

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Vizuál magazin

KÉP-regény: Pokoljárás

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a fia gimnáziumi intőjéről és Dante 27 bűnéről mesél.
Vizuál előzetes

Itt nézheti meg a Természetes fény első előzetesét!

Megérkezett a Závada Pál regényéből készült film első előzetese. Nagy Dénes filmje a Berlinale versenyprogramjában is szerepel. Egy II. világháborús alakulatról szól, amely a keleti fronton teljesít szolgálatot.
Vizuál gyász

Elhunyt Arturo Di Modica, a Wall Street bikájának szobrásza

A Wall Street ikonikussá vált Támadó bikájának alkotója 80 éves volt. Évek óta rákbetegséggel küzdött, szicíliai otthonában hunyt el.