Vizuál

Játék a fénnyel

2010.07.26. 13:17
Ajánlom
Pécs ad otthont a VIII. Nemzetközi Fényszimpóziumnak.

A helyszín választást két okkal indokolták a szervezők: az egyik Pécs gazdag kulturális múltja, a másik pedig természetesen ide Kulturális Főváros státusza.

Az első Fényszimpóziumot 1993-ban rendezte meg a Nemzetközi Kepes Társaság, Kepes György (1906-2001) emlékére, és szemmel láthatóan a hagyomány azóta sem tört meg. Azonban nem kívánunk beleveszni a fény és a nyelv viszonyába, mivel a háromnapos rendezvénysorozat alatt sem erről lesz szó, sokkal inkább, a fény és a művészet illetve a fény és a technika kapcsolatáról, beleértve olyan technológiákat mint a lézer, a holográfia, a száloptika, a scannereket vezérlő-elektronika és a fluoreszencia jel.
Az előadásokhoz kiállítás is kapcsolódik, ahol a fent említett elméleti felvetések gyakorlati oldalával ismerkedhetünk meg, no meg azzal, hogy hova is jutott a művészet és a tudomány ezen a vonalon Kepes tevékenysége óta, akinek nevéhez, többek között, az első ilyen tematikájú kutatóintézet alapítása is fűződik, amelynek mind a mai napig a cambridge-i (USA) Massachusetts Institute of Technology ad otthont. Ráadásul a programokat felfoghatjuk bemelegítésnek is, hiszen ősztől a Ludwig Múzeum rendez kiállítást Kepes és Frank Malina (1912-1981) munkásságából.

VIII. Nemzetközi Fényszimpózium
Művészetek és Irodalom Háza, Pécs
Nyitva: július 28. - augusztus 8-ig

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál Film

Találtak egy Kubrick-forgatókönyvet, akár film is készülhetne belőle

Hatvan év után került elő a Burning Secret forgatókönyve, amelyet a rendező Calder Willingham regényíróval közösen írt.
Vizuál sigmund freud

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Vizuál ingmar bergman

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Vizuál frida kahlo

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál magyar nemzeti galéria

Frida Kahlo egy családtag szemével

A videón Frida kedvenc húgának, Cristinának az unokája mesél többek közt arról, hogy milyen volt a a festőházaspár élete, vagy milyen volt felnőni a festőnő képei között.