Vizuál

Játéktól a mesterségig – népi kézműves kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

2024.07.15. 16:50
Ajánlom
A Hagyományok Háza egyedülálló tárlattal várja a látogatókat Játéktól a mesterségig címmel, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, beleértve a nemezkészítő, kosárfonó, takács, szőnyegszövő, valamint gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő mesterségeket. Az időszaki kiállítás – amelynek főkurátora az intézmény Népi Kézművesség és Népi Iparművészeti Szakcsoportjának szakmai vezetője, Benedek Krisztina – szeptember 25-éig látogatható a Hagyományok Háza nyitvatartási idejében. A kiállítás előre meghirdetett tárlatvezetés keretén belül is megtekinthető.

Hogyan illeszkedhet harmonikusan a mai otthonokhoz egy paraszti kultúrából származó, hagyományos technikával készített szőttes, fonott kosár, csuhétárgy vagy nemezszőnyeg? Hogyan kelnek életre a ma emberének keze által az ősi minták? Hogyan lehet a kézműves és szellemi örökséget megtanulni, megélni és átadni a következő generáció számára? Hogyan tudjuk előcsalogatni magunkból a bennünk élő mestert? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a kiállítás, amely megtervezésének egyik vezérfonala a kurátorok számára a fenntarthatóság és azon belül a környezettudatosság volt. A szakmai és esztétikai szempontból is kiemelkedőnek talált, kiállított tárgyak ugyanis természetükből fakadóan, de az installációk és egyéb design elemek is egytől-egyig természetes, illetve újrahasznosított anyagból készültek.

A kiállítás célja, hogy a most szakmai vizsgát tett negyvenhét kézműves alkotót bemutassa és

felkeltse a nagyközönség érdeklődését a népi kézműves mesterségek iránt, akár mint a tárgyak mindennapi használói, akár mint a Hagyományok Háza népi mesterségeket oktató képzéseinek leendő hallgatói.

Ezenfelül a tárlaton betekintést nyerhetünk a technikai fogások elsajátításának hosszú folyamatába, a gyűjtőutak izgalmaiba, és megismerhetjük azt a komplex látásmódot is, amely a mai ember számára elengedhetetlen a népi kézműves hagyományok megértéséhez.

„A kézzel történő alkotásra nagy szüksége van a mai kor emberének – vallja Pintér Piroska, a Hagyományok Háza szövő szakképzésének szakoktatója –, amikor minden az éterben, a virtuális világban zajlik, a kéz által készült tárgyakban tudják a hallgatók újra megtalálni önmagukat.” A kiállítótérben ezt a tudást, áramlást, megélt harmóniát közvetítik felénk a kiállított vizsgaremekek és enteriőrök, ahogy barangolunk az élővé vált mesterségek kézzel és szívvel készített alkotásai között.

Foto_DusaGabor3-164848.jpg

Részlet a Játéktól a mesterségig című kiállításból (Fotó/Forrás: Dusa Gábor / Hagyományok Háza)

Játéktól a mesterségig. Kiállítás a népi kézműves hallgatók alkotásaiból

A kiállítás főkurátora: Benedek Krisztina
Kurátor: Szabó Erzsébet

A kiállítás 2024. július 12. – szeptember 25. között tekinthető meg, múzeumi nyitvatartási időben: kedd-vasárnap: 10-18 óra között.

Tárlatvezetések időpontja:

2024. szeptember 7. 10.30
2024. szeptember 14. 15.00
2024. szeptember 21. 10.30

Bővebb információ a Hagyományok Háza oldalán. >>>

Fejléckép: Részlet a kiállításból (fotó/forrás: Dusa Gábor / Hagyományok Háza)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A teremtés bukása

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt a kérdést teszi fel, emlékszik-e még valaki Ray Wilsonra? Egyúttal azt is megválaszolja, miért érthető, ha a kérdésre a válasz: nem. 
Vizuál hír

Bukovszky Orsolya és Pigler Emília az idei két Friss Csillag

Május 29. és június 4. között rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. Az idei év különösen fontos mérföldkő a fesztivál történetében: ez lesz az első Oscar-kvalifikáló kiadás.
Vizuál ajánló

Dokumentumfilm készült a budapesti romkocsmákról 

A kulturális élet számos ismert alakjának közreműködésével készült el Sipos Bence Romokból című dokumentumfilmje, amelynek alkotói elsőként kísérelnek meg hiteles lenyomatot adni a fővárosi romkocsmák történetéről, jelenéről és jövőjéről. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: Az ősélmény

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos... ezúttal azonban mégsem.
Vizuál ajánló

Utazás a magány és a szexualitás világában – hamarosan a mozikban a Queer

Április 24-én mutatják be itthon Luca Guadagnino legújabb rendezését, a Queert. A film főszerepében Daniel Craig látható, akit alakításáért Golden Globe-díjra jelöltek.