Vizuál

Jean-Luc Godard maga döntött a haláláról

2022.09.14. 10:05
Ajánlom
A francia új hullám egyik legnagyobb alakja súlyos betegségektől szenvedett, ezért a kegyes halált választotta.

Mint megírtuk, 91 éves korában elhunyt a világ egyik legismertebb francia filmrendezője, Jean-Luc Godard, akinek nevéhez olyan klasszikusok fűződnek, mint a Kifulladásig vagy a Bolond Pierrot. Az első híradások nem tértek ki arra, hogy pontosan mi okozta a művész halálát, Godard jogi képviselője, Patrick Jeanneret azonban később megerősítette:

a rendező maga kérvényezte az eutanáziát. 

Godard évtizedek óta Svájcban élt, ahol a kegyes halál bizonyos körülmények között megengedett.

Patrick Jeanneret elmondta, a rendező súlyos betegségektől szenvedett, amelyek teljesen cselekvőképtelenné tették, ezért hozta meg döntését. Hozzátette:

Godard felesége, Annie-Marie Miéville társaságában, békésen távozott.

A Libération című francia lap – amely elsőként közölte a művész halálhírét – egy névtelen, a családhoz közel álló forrásra hivatkozva először azt írta, Godard nem volt beteg, egyszerűen csak „kimerült”. A névtelen nyilatkozó azt is elárulta, a rendező számára fontos volt, hogy nyilvánossá tegyék, ő döntött saját haláláról.

Fejléckép: Jean-Luc Godard 1968-ban (Fotó/Forrás: Larry Ellis/Express/Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Plusz

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.
Plusz

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Zenés színház

OJD-ügy: Érdemi reakciót várnak a vezetőktől az Operettszínház művészei

Harmincöt társulati tag aláírásával jelent meg egy közlemény az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben az Operettszínház tagjai arra kérik a teátrum vezetőit, nyilatkozzanak arról, milyen hatással vannak a kifizetések a színház gazdálkodására és a művészi munkára.
Vizuál

Odüsszeia: a háború után nincs hová hazatérni

„Christopher Nolan nemcsak az antikvitás világát siratja el, hanem egyszersmind figyelmeztet is: a civilizációk végül mindig széthullanak, a széthullás pedig a bűnbeeséssel kezdődik.” Odüsszeia kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. 
Vizuál kritika

Backrooms: YouTube-videóból született meg az év egyik legkülönösebb horrorja

Internetes rémtörténetnek indult, ma már világszerte hatalmas kultusza van: a Backroomsból készült mozifilm nem pusztán egy sikeres adaptáció, hanem az év egyik legkülönlegesebb horrorja. Backrooms – Hátsó szobák kritika.
Vizuál ajánló

A vadon szíve: Brad Pitt és harci kutyája együtt küzd a túlélésért

Ősszel érkezik a mozikba David Ayer legújabb kaland-thrillere, amelynek főszerepében a kétszeres Oscar-díjas Brad Pitt lesz látható. Cikkünkben megtekinthető A vadon szíve előzetese.
Vizuál ajánló

Megújulva tér vissza a Veszprém-Balaton Filmpiknik

Veszprémben és Balatonfüreden megújult filmes esemény várja a lelkes nézőket és a filmeseket augusztus végén, amely hangulatos környezetben nyújt lehetőséget a megújuló szakma és a közönség nyári találkozójára.
Vizuál kritika

Odüsszeia: a háború után nincs hová hazatérni

„Christopher Nolan nemcsak az antikvitás világát siratja el, hanem egyszersmind figyelmeztet is: a civilizációk végül mindig széthullanak, a széthullás pedig a bűnbeeséssel kezdődik.” Odüsszeia kritika.