Apja órásmester és aranyműves, anyja egy asztalos lánya volt. Szülei nem támogatták művészi ambícióit, kereskedelmi iskolába járatták, de látogathatta az 1775-ben alapított, ingyenes képzőművészeti iskola kurzusait.
Két évig egy hivatalban dolgozott, de ez annyira megviselte, hogy idegösszeomlást szenvedett,
amiből szülei vidéki birtokán épült fel. Ezután már csak a művészetnek élt, 1912-től három évig a Francisco Galí (Picasso és Dalí mestere) által vezetett művészeti iskolában tanult.
1915 és 1919 között tájképeket, aktokat, portrékat festett, leginkább a tömegek és a színfoltok ritmikája, kölcsönhatása érdekelte, első kiállítását 1918-ban rendezték Barcelonában.
Az 1920-as évektől Párizsban élt, ekkoriban kezdte fokozatosan lebontani a tárgyak természetes összefüggéseit és új, misztikus rendszerbe összerakni őket, kísérteties látomásokat hozva létre.
A Kilátás Montroigra és A farmer felesége című képeinek látásmódja a realista és kubista formák mellett már más stílusjegyeket is felmutat. Paul Klee nyomán a húszas években álomképeket festett, amelyeken a vonalas alakzatok és színfoltok szinte véletlenszerűen állnak össze, a különös, intuitív jelentésű formák teljes kötetlenségben helyezkednek el képein (A harlequin karneválja, Anyaság, Triptichon, Paletta).
A hagyományoktól független látásmódú művész volt, egyszer azt nyilatkozta:
"Meg akarom gyilkolni a festészetet".
A metaforikus kifejezés lehetőségeit kereste, képi világának egyes elemei az archaikus kultúrákból és a gyermekrajzokból származnak, mások organikus képződményekhez hasonlatosak. Művészete sokban közös a dadaistákkal és szürrealistákkal, nagy hatással volt rá Picasso és Juan Gris kubizmusa, valamint a Fauves (Vadak) festői csoport élénk színvilága is.
A harmincas években látóköre kitágult, Szergej Gyagilev híres balett-társulata számára díszleteket, jelmezeket, falikárpitokat tervezett és festett, a monumentális műfajok felé fordult. A spanyol polgárháború idején a köztársaságiakkal rokonszenvező művész képei démoni erővel érzékeltették a kor borzalmait és félelmeit. 1937-ben a párizsi világkiállítás spanyol pavilonja számára készített faliképe erős társadalombírálatot rejtett magában. A második világháború alatt hazaköltözött, ekkor festette Konstellációk című sorozatát, a teremtő erő és a világegyetem együttműködésének szimbólumait.
Barátjával, Joan Artigas keramikussal kifejező kerámiákat is készített. 1948-tól felváltva élt otthon és Párizsban, ekkor készült festményein a nő, madár és csillag motívumai meghatározóak, szobrait spontaneitás és aprólékos kidolgozás jellemezte. 1954-ben a velencei Biennále Nagydíját, a párizsi UNESCO-székház kerámiafalával pedig 1958-ban a Guggenheim-alapítvány nagydíját nyerte el.
Több szürrealista költő kötetét és Alfred Jarry Übü királyát illusztrálta, kollázsokat készített, de paródiákat is, klasszikus stílusban elkezdett műveit infantilisan összefirkálta.
Egyre többet foglalkozott szobrászattal, 1962-ben és 1974-ben retrospektív kiállítása nyílt Párizsban. José Louis Sert építész óriási műtermet épített számára Mallorcán, Miró Barcelonában és Mallorcán egy-egy művészeti alkotóműhelynek szánt alapítványt hozott létre. Késői műveiből ironikus bölcsesség sugárzik, alakjai és hátterei is végletesen leegyszerűsödnek, képein a kék háttérre felrakott foltok és vonalak uralkodnak.
Ő rajzolta az 1982-es spanyolországi labdarúgó vb emblémáját, egy narancsember focistát.
1983. december 25-én, kilencvenévesen halt meg Palma de Mallorcán. Barcelonában, a Montjuic hegyen fekvő temetőben helyezték örök nyugalomra. A hegyen található a Miró Alapítvány múzeuma is, amely a mester műveiből összeállított gyűjteménynek ad otthont. A kiemelkedő katalán művész Barcelona egyik jelképes alakja, vidámságot keltő, furcsa alakzatú szobrai világvárosok parkjaiban is láthatók. Műveiért ma csillagászati összegeket fizetnek az árveréseken, övé a legdrágábban elkelt szürrealista festmény: Peinture (Étoile bleue) című képét 36,9 millió dollárért (több mint nyolcmilliárd forintért) vették meg.
hírlevél
