dirty job

Josephine Baan holland festőművész és Maëlle Gross svájci vizuális művész húszas éveik végén járó, fiatal alkotók, akiket Londonban a Goldsmith College of Art szépművészeti mesterképzésén ismerkedtek meg. A két kemény év alatt a lányok nem csupán a tantárgyaikból vizsgáztak, hanem művészetüket és művészként a világban elfoglalt helyüket is próbára tették, a diplomájuk megszerzése után pedig úgy döntöttek, ennek nyomán izgalmas kísérletbe vágnak egy eldugott svájci faluban, a pár száz lelkes Romainmôtierben. Az intenzív, háromhetes művészeti rezidencia alatt a két alkotó nehéz feladatot tűzött ki maga elé: háromnapos periódusokban hat művész napi rutinja szerint éltek.

A projekthez kiváló alapot adott a podio.com weboldalon nyilvánossá tett lista, mely huszonöt híres alkotóember napi időbeosztásait gyűjtötte össze. Az oldal írók, képzőművészek, zeneszerzők, filozófusok, építészek és más alkotók egész napos ténykedéseit tette vonalzóra Balzactól kezdve Benjamin Franklinen át Picassóig. Josephine és Maëlle a fent említett listáról kiválasztott hat művészt, akiknek napi rutinját három napos egységekben követték. Érdekesség, hogy választásaik alapját nem személyes vonzalmuk motiválta egy-egy művész iránt, hanem az adott időbeosztások markáns különbözősége. Végül Voltaire, Mary Flannely O'Connor, Le Corbusier, Csajkovszkij, Flaubert és William Styron mellett döntöttek. A kísérletet Voltaire-rel kezdték.

dirty job

A francia felvilágosodás írója hajnali négykor kelt, ezután egészen délig az ágyából dolgozott és diktált a titkárnőjének, majd felöltözött, tovább dolgozott egészen este nyolcig, amikor is két óra vacsorázás után tovább tevékenykedett éjfélig.

Voltaire három napja után Le Corbusier 72 órája következett; az autodidakta svájci-francia építész és teoretikus hatkor ébredt, fél órát szánt a testi és lelki feltöltekezésre, fél héttől kilencig a feleségével reggelizett, ezt követően egészen délután háromig rajzolt, festett és írt, majd háromtól hatig az irodájában tartózkodott, ahol mások dolgoztak az ötletein. Hattól tizenegy óráig otthonában tartózkodott, majd lepihent. A sor így folytatódik tovább és tovább: Le Corbusier után a normál, nyolc órakor ébredő Csajkovszkij volt soron, aki délutánonként hosszú, kétórás sétákat tett és összesen kétszer két órát dolgozott naponta; az orosz zeneszerzőt követte az amerikai író és esszéista, Mary Flannery O'Connor, aki minden reggel héttől kilencig templomba ment, ezután négy órát dolgozott, majd egészen más dolgokat csinált egészen este kilenc órás lefekvéséig.

dirty job

O'Connort követte a hajnal háromig dolgozó Flaubert; a Bovaryné szerzője tizenegykor reggelizett, délután egy óráig a családjával volt, majd egytől hat óráig dolgozott, ezt egy két órás vacsora-családi együttlét követte, majd fél tíztől megint munkába állt. Az utolsó időbeosztás pedig William Styroné; a tíz éve elhunyt amerikai író tizenegyig aludt, déltől fél kettőig az ágyában olvasgatott, majd az ebédet és az egyéb ügyeket követően négytől nyolcig dolgozott. Ezután nyolctól egészen hajnali háromig dohányzott, ivott, zenét hallgatott, a barátaival volt – azaz bulizott.

Ez lehetetlen

A három hétig tartó, játékos próbatétel első nagy tanulsága, hogy lehetetlen más emberek bioritmusába bújni, főleg ilyen rövid váltások alatt; míg egyik nap hajnalig dolgozik és későn kel, a másikon már kilenckor ágyba bújó, hajnalban templomba járó beosztást kell követnie. A lányok beszámolója szerint a kialvatlanság konstans jet-lag állapotában voltak a második naptól kezdve; a szigorú rutinok nem tettek hozzá semmit a művészi produktivitáshoz.

Élményeiket és alkotótevékenységüket napló formájában folyamatosan lejegyezték. A két, némileg ellentétes látásmódú művész a három hét alatt nem tett le különálló munkát, végig közösen tevékenykedtek. A három napos etupok alatt végig videókat rögzítettek, melyekből öt-öt másodperces falatokat egymás mellé tűzve készültek el egy-egy művész rutinjának háromnapos videó-mementói.

Tchaikovsky from Malice Chloes on Vimeo.

Emellett minden egyes időbeosztás élményeit különálló könyvekben jelentették meg, így a háromhetes kutatás végeredménye hat könyv és hat videó lett. A beszámoló szerint az adott rutinok sikeressége a videók és könyvek hosszán mérhető le leginkább; rövidebb videók és keskenyebb könyvek a számukra nem működőképes, tarthatatlan és saját produktivitásukat megerőszakoló beosztásokból születtek, míg a vaskosabb művek a testhezállóbb rutinok produktumai.

dirty job

A hat művész beosztásait egyszerre értelmezték szigorúan és alternatívan az alkotók: az órákat követték, csakúgy, mint a helyszíneket és a munka-szabadidő-aktivitás hármasságát (például ágyban maradtak délig, hajnalban templomba mentek, akkortól addig dolgoztak, amíg az időbeosztás megszabta stb.), azonban magát a munkát nem azonosították a művészekkel, azaz nem szereztek zenét, írtak esszét vagy terveztek épületet dolgos óráikban. Alkotótevékenységeik alternatív, tágas spektrumában többek között elkészítették az időbeosztásokat gaufrage technikával a helyi műhelyben (ejtsd: gofrázs; mintás sajtoklás, mely során a mintát domborított alakban (alakverő) és mélyített alakban (alakmás) hordja felületén, részint fémből, részint papirosból), váltakozó performanszokkal reflektáltak a projekt közben felszínre bukkanó kérdésekre.

dirty job

Pár napig zenészeket és táncművészeket instruáltak, saját testük, elméjük és a helyszínek jellegzetességeinek egyszerre mélyreható és játékos vizsgálatával elemezték mind a szigorú beosztások, mint produktív rendszerek tarthatóságát, mind pedig saját, váltakozó érzéseiket és gondolataikat a három hetes periódus alatt. A projekt végén a gaufrage-beosztások mellett hat könyv és hat videó szolgál szellemi és fizikai műhelymunkájuk leporellójául; tárgyi alkotásaikat is fotók és videók segítségével rögzítették, a gyakorlati produktumok nem kerültek kiállításra – a Dirty Jobnak keresztelt kutatómunka előrébb helyezi az önmagunkkal való játékos (és egyszersmind komoly) kísérletezést a megfogható (és beárazható, értékesíthető, eladható) tárgyi műalkotásoknál.

Le Corbusier from Malice Chloes on Vimeo.

 A projekt célja nem az alkotók leutánzása, hanem alkotói időbeosztásuk tarthatóságának, követhetőségének alternatív tesztje volt, mellyel megkísérelték lemérni, hogy a köztudatban sikeresnek elkönyvelt, ergo piacilag profitképes, eladható művészetet létrehozó alkotók rutinjai vajon követendő példaként állnak-e a művészek előtt.

A válasz pedig a bukás sikere. Ugyanis a bukás, a sikertelenség, a folyamatos falnak ütközés (melyet konkrétan vizualizáltak is egyik videójukban), a „beosztott alkotói válság” ugyanannyira értékelhető győzelemként is. A mai művészeti világ folyamatos versengése, az alkotóemberek brandként való felépítése az eladható művészeti piacra, a művészi sztár-imázs létrehozása, az alkotói produktumok már-már gyártósori szalagmunkája nem hagy teret és időt a művészeknek a kísérletezésre, a kipróbálás-bukás-tanulság absztrakt, önfejlesztő munkamechanizmusára. Pedig sok művészt éppen az igazság keresése, az új értelmezési lehetőségek és feltáratlan eszköztárak kifejezésének felkutatása vonzotta a művészetek felé – a játékos, szenvedélyes útkeresés viszont ellenkezik a mai eladható művészet sztenderdjeivel.

dirty job

Századunk művészeti világa hajlamos elfeledkezni minderről és az alkotókat csak konkrét produktumaik alapján ítéli meg; a jelen szcénában gyakran áthelyeződik a hangsúly az önreklámozásra, kapcsolatépítésre, eladhatóságra; ez a termelés pedig nem engedi meg a hibákat, a rutintalanságot. Amely sokkal építőbb és gyümölcsözőbb tanulságokat hordozhat magában, mint a bejáratott utakkal szembeni tisztelet és folytonos megfelelni vágyás. Legyen akármilyen normális vagy bármilyen elvont, mások időbeosztását szinte lehetetlen produktívan követni; az alkotói szabadság teljes veresége, ha mások rutinját igenli az eladhatóbb (de nem egyértelműen magasabb) művészet érdekében.

Josephine és Maëlle Dirty Job nevű performatív kísérletét akár válaszként is értelmezhetjük a sikeresség kérdéskörére: míg oly sok út áll rendelkezésünkre, melyeket a siker és produktivitás reményében követhetnénk, addig lehet, hogy csakúgy, mint az életben, a sikereinket a bukások és új utak játékos, nem valutában kifejezett kitaposása adja, nem pedig az emberi természettel gyakran rettentően ellentmondó, sikerre való termelés. Jobb művész lehet valaki, ha úgy él, mint Voltaire, Styron vagy épp Le Corbusier? A válasz pedig: igen, ha nem akar jobb művész lenni.

Josephine Baan és Maëlle Gross