A 2018 júniusában megjelent KULT50 kiadványban szereplő portré utánközlése:
Munkásságának elismeréseként, fotósként a képzőművészeti szcénába végképp befogadva a Magyar Nemzeti Galéria adott helyet 2017-18 fordulóján Korniss Péter Folyamatos emlékezet című tárlatának a művész nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Ez a bemutató jelentőségében talán az 1974-es műcsarnoki tárlatához, Korniss nagy visszhangot kiváltó bemutatkozásához hasonlítható, ahol
évtizedek elhallgatása után először lehetett hiteles, jelenkori képeket látni az akkori Erdélyről, az autentikus széki táncházról, a sártengeren át iskolába igyekvő kendős lányokról.
A képek az utolsó pillanatban rögzítettek egy ott még szinte tisztán létező, hagyományos paraszti életformát, amely mára jelentősen feloldódott az élet modern jelenségeiben.
Korniss Péter: Asszonyok kosarakkal (Fotó/Forrás: Art Market Budapest)
Novák Ferenc koreográfus, a „Tata” vitte el Kornisst Székre 1967-ben a Bihari Táncegyüttessel. Ekkor már a Nők Lapja munkatársa volt, de a pályát nem ott kezdte, hanem 1956 után a FÉNYSZÖV-nél mint sport-, majd balettfotós. Kényszerből, mert forradalmi szerepvállalása miatt eltanácsolták a jogi egyetemről. Az Elindultam világ útján című ’74-es „Erdély-kiállítása” óriási hatást gyakorolt. Az anyag kötetben is megjelent, s külföldön is kiadták. A német nyelvű albumot kézbe véve egy holland gyámügyi szakember olyannyira beleszeretett a képekbe, hogy megtanult magyarul, majd évtizedek múlva odaköltözött Székre, és saját pénzéből felújíttatta az akkorra már pusztulóban lévő régi táncházat, ahol a hatvanas évek végén a fotók készültek, s állandó kiállítást nyitott benne Korniss Péternek.
A fotográfus valami nagyon fontosat tanult az erdélyi képek készítése közben, amit korábban nem tudott:
meglátni a múltat a jelenben. Az abszolút hétköznapi, jelenvaló jelenben is.
Ezzel a szemlélettel készült következő nagy sorozata, A vendégmunkás egy akkor nem túl divatos témáról. Fényképezőgépével 1978 és 1988 között rendszeresen követte a Tiszaeszlár és Budapest között ingázó Skarbit András kubikust és brigádját. A paraszti sorból kiszakadó, városban dolgozó, munkásszállón lakó, de a gyökereihez hetente hazatérő, két világ határán álló munkásembert és társait. Fotói egy csapásra múlttá nemesedtek, amikor a szocialista világrend véget ért. Korniss épp a nagy változások előtt fejezte be a munkát. Amikor kiállította a képanyagot, Bodor Pál azt írta róla: „az elmúlt évtizedek egyik legjobb regénye”.
Kornisst ekkor már nemzetközi elismertség övezte, helyet kapott a World Press Photo zsűrijében, jelentős megbízásokat Amerikában és a világ más tájain (ekkor készített könyvet például az amerikai indiánokról). A rendszerváltás idején fényképezőgépével ismét Erdély felé fordult.
Megörökíteni a változást. Nem is annyira a politikai átalakulást, hanem a múlt, a tradíciók folyamatos elvesztését, átformálódását és furcsa tovább élését.
A népviselethez nejlonharisnyát és magas sarkút viselő lányokat, a tisztaszobában már farmernadrágban fényképezkedő fiatalokat, akik tartásukban mégis az őseik mozdulatait őrzik.
A 2000-es évektől Korniss egyre inkább beállított képekkel dolgozik. A maguk környezetében, a leghagyományosabb módon kamera elé ültetett vagy állított emberekkel.
Szeretem a rendet a képen (…), hiszek abban, hogy ez a rend arra való, hogy a lényeget felmutassa”
– mondta egy interjúban a Népszabadságnak. Megcsinálja azt a bravúrt, hogy egy-egy ilyen beállított, merev képpel is történetet mesél. Például a városi betlehemesekről vagy legújabb sorozatában, a Budapestre takarítani, időseket gondozni, piacozni járó erdélyi asszonyokról, köztük olyanokról, akiket fiatalon még a táncházban fényképezett. Ezekben az utolsó képekben többen pályája szintézisét látják, két korábbi nagy témájának, erdélyi képeinek és vendégmunkás-sorozatának találkozását. Ezeknek az íveknek a záróköve pedig nyilván az a fotó, amelyet a Nemzeti Galériában rendezett kiállítása katalógusának borítójára választott: a képen két hatalmas, földig érő szatyorral áll egy fekete fejkendős, piros ruhás erdélyi asszony valahol Budapesten. Ugyanaz a nő, mint akit először 1971-ben, rozmaringos pártával a fején, menyasszonyként örökített meg egy széki lakodalomban.
Mi ez a sorozat?
Idén nyáron második alkalommal jelent meg a hazai médiapiac egyedülálló kiadványa, a mai magyar művészeti élet ötven meghatározó alakját összegyűjtő KULT50. Sorozatunkban megismerheti a beválogatott alkotókat.
Amennyiben szeretné a könyvespolcán tudni a KULT50 kiadványt, benne a művészportrék mellett a hazai kultúrával foglalkozó, érdekes magazinos anyagokkal, rendelje meg online, ide kattintva>>>
hírlevél
