Vizuál

John Cage, a szabadulóművész

2012.11.24. 08:02
Ajánlom
Az avantgárd zene egyik legnagyobb alakjának performanszai, előadásai, írásai és képzőművészeti alkotásai is legalább annyira jelentősek mint zeneművei. A Ludwig Múzeum november 23-án megnyílt tárlata épp erre a sokoldalúságra mutat rá. A kiállítás február 17-ig tart nyitva.

John Cage nem hangokat komponált. Megtanította, hogy a hangok önmagukban léteznek, csak meg kell hallani őket. Hogy a zene nem hangkészítmény, hanem folytonos mozgás, amit legfeljebb néha irányítani kell. De még azt sem kell. Egyáltalán: semmit sem kell. A kell sem kell. Hallgassuk, ami körülvesz minket - mindaz már zene. Cage művészetét a nagyközönség szereti az olyan kísérletekkel azonosítani, amelyek szándékoltan provokatívak, a hagyományokkal tudatosan szembefordulók. Nem véletlen, hogy legnevezetesebb műve a 4' 33", népszerű nevén a "csend-darab", éppen az a mű, amelyben nem hangzanak el zenei hangok. A közönség tekintheti ezt provokációnak éppúgy, mint gegnek, s talán mindkettőből van benne egy csipetnyi. Az egy ideig Arnold Schönbergnél tanult, majd a schönbergi utakat elutasító fiatal Cage fantáziáját már korán foglalkoztatta a különböző médiumok összekapcsolása.

Irodalom, színház, tánc, zene, képzőművészet találkozása egyetlen eseményben: ez a vágy sokszor kényszer szülte módon fogalmazódott meg benne, mint például a preparált zongora "feltalálásakor": Merce Cunnigham táncelőadásain nem volt elegendő tér az ütősök számára, így Cage a szükségből erényt kovácsolt. A zongora húrjai közé illesztett apró tárgyakkal, csavarokkal, fa- és gumidarabokkal létrehozta a zongorát mint ütőhangszert, és egyúttal életre hívta a zongoristát mint ütőhangszerest. Cage a hagyományosan zeneként meghatározott zenétől fokozatosan távolodott az esemény, a happening felé, miközben ez a távolodás nem jelentette azt, hogy a zenétől is meg akart volna szabadulni. Inkább felszabadulni akart: a kötöttségektől és az előírásoktól, felszámolni a komponálás forgalmi tábláit. S épp így a hangot is fel akarta szabadítani ugyanazon kötöttségek alól, amelyek a komponistát is gúzsba kötötték. Hang és komponista csak együtt tud felszabadulni.

Érdekes történet, hogy ennek az átalakulásnak egyik fontos mozzanata egy 1949-es hangversenyhez köthető. A New York-i Filharmonikusok Webern op. 24-es Concertóját játszották, és Cage hirtelen azt érezte, nem bírja tovább hallgatni a zenét, valósággal kiszaladt a koncertteremből. Váratlan meglepetésképpen az üres hallban szembetalálkozott a szintén komponista Morton Feldmannel, aki azonos okból volt kénytelen elhagyni a hangversenytermet. Mindennek az lett a következménye, hogy a két "zenét odahagyó" zeneszerző úgy alakította át művészetét, hogy képzőművészekkel kezdtek el együtt dolgozni. Feldman volt az, aki Cage-et bevezette a New York-i képzőművészek körébe, és ezek az új kapcsolatok hallatlanul termékenyítőleg hatottak mind Cage-re, mind új barátaira.

Ennek az egyre szorosabbá szövődő közös munkálkodásnak lett nevezetes eseménye az 1952-ben megrendezett Black Mountain College-i happening. Erről így számol be Michael Nyman Experimentális zene című könyvében: "Cage egy létra tetején előadást tartott, amely előre programozott csendeket is magába foglalt. M. C. Richards és Charles Olson, a két költő, különböző időben szintén egy létrára mászott fel, és olvasott. A nagyterem egyik végében filmet vetítettek, a másikban pedig diavetítés volt. Robert Rauschenberg egy régi, kézi meghajtású gramofonon játszott, David Tudor a zongoránál ült, Merce Cunnigham és más táncosok a közönség soraiban lejtettek, miközben ezen események fölött Rauschenberg fehér festményei lógtak. Az ülőhelyek kialakítása elég különleges volt. A nézőtér négy egymáshoz illesztett háromszögből állt, amely középen egy teret eredményezett, és a csúcspontok a középpont felé tartottak, de nem érintkeztek egymással. Egyes események ezen a középponti téren, illetve a háromszögek közötti folyosókon történtek, bár az akciók nagyobb része e téren kívül zajlott."

Mi tagadás, őrült kavalkád, valóságos cirkuszi mutatvány volt ez. A néző-hallgató pedig szabadon választhatott: karakterétől és vérmérsékletétől függően odafigyelhetett egyetlen eseményre, figyelmét pásztázhatta a különböző események között, saját döntése alapján kapcsolatba állíthatott bizonyos eseményeket. S ha kellőképp élveteg volt, akkor átadhatta magát az összhatás egészének, valósággal fürdőzve az események tengerében. És mi más lett volna ez a happening, mint a színház terében létrehozott intermedialitás maga? Cage és társai a közönséggel együtt nagy lendülettel ugrottak fejest ebbe a médiumok között kialakított óriási medencébe.

Egyszer egy idős hölgy azt kérdezte Cage egyik happeningje előtt, hova érdemes ülnie, honnan hall és lát a legjobban. Cage válasza az volt, hogy mindenhonnan jól lehet látni és hallani, mert mindenhol mással össze nem hasonlítható élményben lesz része. Mindezt nem cinizmusból mondta: a néző, a hallgató szintén felszabadult lett, mert ahogy a szerzőt és a hangot sem köti a forgalmi táblák rendje, úgy a nézőt, a hallgatót sem.

Cage képei, kottái és kottaképei egyszerre tekinthetők zeneműveknek és képzőművészeti alkotásoknak. Az összeolvadás teljesen természetes úton ment végbe, hiszen a happening véletlenszerű folyamataiban maguk a műtárgyak is átfolynak egymásba, mert létüket a legtökéletesebben mindig magában a folyamatban nyerik el. E folyamatok sohasem a hagyományos értelemben vett előadások, mert a happeningben a szerző, a mű és a befogadó megszokott szerepei lazulnak fel. Azaz, hogy ismét ehhez a kifejezéshez jussunk el, a folyamat során minden és mindenki felszabadul. Nem meglepő, hogy Cage művei maguk is kategorizálhatatlanok: éppúgy színházi, képzőművészeti művek, mint zeneiek.

Ahogy a hagyományos zeneszerző szó egyre nehezebben írta le Cage tevékenységét, úgy a képzőművész Cage-ről is nehéz beszélni. Pedig e sajátos médium-összeolvadásban Cage mindkettő egyszerre volt, pontosabban a művészetek klasszikus rendszerének felbomlását követően - melynek egyik motorja éppen ő maga volt - nem a művészet jelzője lett a fontos, hanem az egyedi mű, amely önmaga határozza meg saját jelzőit is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Klasszikus

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.
Könyv

950 személy számára állítottak ki igazolást arról, hogy Arany János rokona

Nem várt fordulat az Arany-kutatásban: az egyházi anyagkönyvek vizsgálata alapján akár 2000 élő rokona is lehet a költőnek, igaz, mind oldalági.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál mesterségek ünnepe

Mesés mesterségek őrzői

Augusztus 17-20. között 32. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban, ahol nyolc ország, köztük Irán népművészei is bemutatkoznak. Rubovszky Éva, az iráni programok szervezője mesélt lapunknak a több ezer éves perzsa civilizációról és annak tárgyi kultúrájáról.
Vizuál Ostrom

Magyar alkotó filmje is esélyes a Diák Oscarra

Kovács István Ostrom című diplomafilmje a nemzetközi fikciós rövidfilm kategóriában jutott be a jelöltek közé.
Vizuál street art

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Vizuál frida kahlo

Válaszolt a mexikói követség a Frida Kahlo-kiállítást ért támadásra

„Frida Kahlo: kommunista, trockista, de mindezek előtt, művész” – szögezi le David Nájera nagykövet a Magyar Időkben megjelent cikkre reagálva. A lapban támadott kiállítást már ez első héten tízezer látogató tekintette meg.
Vizuál british múzeum

Már a Húsvét-szigetekről is támadják a British Museumot

A Húsvét-sziget őslakos közösségei egy egyedülálló moai szobrot szeretnének visszakapni a múzeumtól. A szobrot a britek még 150 éve vitték el a Chile partjaitól 3500 kilométerre lévő szigetről, hogy Viktória királynőnek ajándékozzák.