Vizuál

John Lennon és Yoko Ono szerelméről készül film

2017.02.02. 16:25
Ajánlom
Yoko Onót, Lennon özvegyét is bevonták a vállalkozásba, amelyben a Beatles együttesről és a pár háborúellenes akcióiról is szó lesz.

A forgatókönyvön A mindenség elmélete című életrajzi dráma írója, Anthony McCarten dolgozik, aki producerként is jegyzi majd a filmet - értesült a The Hollywood Reporter. A film másik producere, Michael De Luka közleményében hangsúlyozta, hogy "a szerelemről, bátorságról és amerikai aktivizmusról" szóló film

reményei szerint arra ösztönzi majd a fiatalokat, hogy fogalmazzák meg, milyen világban akarnak élni, és álljanak is ki azért.

John Lennon és Yoko Ono hét napig ágyban tüntettek a háború és erőszak ellen, 1969-ben, az amszterdami Hilton Hotelben

John Lennon és Yoko Ono hét napig ágyban tüntettek a háború és erőszak ellen, 1969-ben, az amszterdami Hilton Hotelben (Fotó/Forrás: Keystone / Getty Images Hungary)

Az 51 éves De Luca volt a producere mások mellett a Phillips kapitány, a Pénzcsináló és A közösségi háló című filmeknek. Idén Jennifer Todd-dal együtt ő rendezi az Oscar-gála műsorát, amelyet élőben közvetít az ABC televízió.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A díva, akit a grúz szegénységből a világ tetejére segített az énekhangja

Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán, Nino Machaidze, aki magazinunknak karrierje lépcsőfokairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesélt.
Klasszikus

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.
Jazz/World

Jön Juan Diego Flórez – Íme a 17. VeszprémFest teljes programja

Az öt napos zenei fesztiválon duplázik a Jazz+Az, érkezik a Postmodern Jukebox és közönség elé lép a világ egyik legnépszerűbb opera csillaga, Juan Diego Flórez.
Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól - az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül - utánajártunk a kultregény titkának.
Vizuál

Eredeti művek – hamis kiállítás?

Lehet-e egy punkot klasszikus kiállításon bemutatni? Kifinomult bosszú a művészeti közegtől vagy egyszerű félreértelmezés?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Borsos Miklós emlékkiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban

A rajzok olyan klasszikus magyar írók műveihez kapcsolódnak, mint Szenczi Molnár Albert, Babits Mihály, Arany János vagy Illyés Gyula.
Vizuál hír

A Netflix hozza Sophia Loren új filmjét

A Netflix vásárolta meg az Előttem az élet című világhírű regényből, Sophia Loren főszereplésével készülő új produkció forgalmazási jogait.
Vizuál hír

Tiltakoznak a dolgozók a múzeumok költöztetése ellen

Elfogadhatatlannak tartják, hogy államtitok lett egy közgyűjtemény költözésének részleteiből, a műtárgyakhoz pedig évekig még a szakértők sem férhetnek hozzá. "Költöző közgyűjtemények, veszélyeztetett értékek, bizonytalanságban tartott munkatársak..." címmel adtak hangot véleményüknek.
Vizuál morphoto

KÉP-regény: A napelemes poloska

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten a klímaváltozásra reflektál.
Vizuál berlinale

Jeremy Ironsszal és politikai állásfoglalásokkal nyitott a Berlinale

A társadalmi, politikai kérdések iránt hagyományosan nyitott Berlini Nemzetközi Filmfesztivál csütörtök esti megnyitóján egyperces néma tiszteletadással emlékeztek meg a Hessen tartományi Hanauban előző nap történt lövöldözés áldozatairól.