Május 16-án veszi kezdetét a 76. Cannes-i Filmfesztivál. A világ legrangosabb seregszemléje idén a Jeanne du Barry című francia romantikus történelmi film díszbemutatójával indul. A kosztümös dráma XV. Lajos francia király utolsó hivatalos szeretőjének életéről, felemelkedéséről és bukásáról szól. A címszereplőt a rendező, Maiwenn alakítja, míg a francia uralkodó szerepében Johnny Deppet láthatjuk majd. Rajtuk kívül olyan francia színészek is felbukkannak a történetben, mint Pierre Richard, Benjamin Lavernhe, Melvil Poupaud vagy India Hair. A filmet eredeti helyszeneken, egyebek mellett a versailles-i kastélyban forgatták.
A kosztümös francia film Johnny Depp nagy visszatérését is jelenti a képernyőkre, miután az elmúlt években elsősorban a volt feleségével, Amber Heard színésznővel folytatott bírósági ügyei miatt került a címlapokra. Az 59 éves amerikai filmsztár számos film alkotójaként felvonulhatott már a cannes-i fesztiválpalota vörös szőnyegén (Félelem és reszketés Las Vegasban, A Karib-tenger kalózai-széria, A halál ára), de most először érkezik egy francia film főszereplőjeként.
Az idei fesztiválon mutatják be egyebek közt Martin Scorsese Killers of the Flower Moon című filmjét, Leonardo DiCaprio és Robert De Niro főszereplésével. Szintén itt debütál majd az Indiana Jones és a sors tárcsája című film Harrison Ford, Phoebe Waller-Bridge, Antonio Banderas, John Rhys-Davies, Toby Jones, Boyd Holbrook, Ethann Isidore, Mads Mikkelsen és a film rendezője, James Mangold főszereplésével. Valamint a fesztivál közönsége láthatja majd először Wes Anderson új moziját, az Asteroid Cityt is, amely hasonlóan a rendező korábbi alkotásaihoz, szintén sztárszereposztással készült el.
A hivatalos program többi filmjét április 13-án teszik közzé. A zsűri elnöke idén Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendező lesz.
Fejléckép: Jelenet a Jeanne du Barry című filmből (Fotó/Forrás: Stéphanie Branchu / Why Not Productions)