A sztár folyamatosan fényképezőgéppel dokumentálta a mindennapjai, a koncertek szüneteinek eseményeit, lefotózta rajongóit, akik éppen őt örökítették meg, képet készített az autogramkérőkről és az őt követő újságírókról egyaránt.
"A fényképezőgépekhez való viszonyom úgy kezdődött, hogy először a gépek kinézete és kialakítása kezdett el érdekelni, teljesen lenyűgöztek" - nyilatkozott az énekes a Der Standard című osztrák lapnak. Az első albuma felvételekor kezdte el igazán érdekelni a fotózás. Mint mondta, egy barátjának volt egy sötétkamrája, ahol sok felvételt hívtak elő, miközben Bob Marley-t és Pink Floydot hallgattak. Hozzátette, a fotózást igyekszik ugyanolyan "profi" szinten művelni, mint a zenélést, a dizájner munkákat vagy a színészetet.
A fotókat először a Los Angeles-i Leica galériában, majd a németországi Wetzlarban található Leica központban mutatták be, innen érkeztek az osztrák fővárosba. A felvételek a kiállítás ideje alatt megvásárolhatók, a tárlat alkalmából a galéria korlátozott példányszámban posztereket is kiad. A kiállítást Peter Coeln, a bécsi Ostlicht és Westlich fotóművészeti galériák alapító tulajdonosa készítette elő, amikor Lenny Kravitz tavaly az osztrák fővárosba látogatott.
Az augusztus 22-ig látható fotókiállítás kísérőtárlata a Mathieu Bitton francia fotóművész, dizájner és producer által készített portrékból áll. Bitton évek óta fotózza az amerikai énekest, világkörüli turnéra is elkísérte már, valamint segített neki az idén márciusban az Egyesült Államokban bemutatott Flash című fotóalbumának elkészítésében is.