Vizuál

Jön a Fotóutca Fesztivál

2014.08.29. 13:40
Ajánlom
Közös rendezvénysorozatot szervez október 9. és 12. között a Nagymező utcában a Robert Capa Központ és a Mai Manó Ház.

Októberben ünnepeljük a Mai Manó Ház megépítésének 120. évfordulóját, és idén húsz esztendeje nyíltak az épületben az első kiállítóterek - emlékeztetett a két Nagymező utcai intézmény igazgatója, Kőrösi Orsolya. Mint hangsúlyozta, a jubileumokat ünneplő fesztivál célja, hogy minél szélesebb rétegekhez hozza közel a fotográfiát, és tudatosítsa a látogatókban, hogy a fotó olyan nyelv, amelyet művelni és értelmezni lehet és kell.

Kincses Károly, a Mai Manó Ház művészeti főmunkatársa elmondta: október 9-én nyílik az első olyan tárlat, melynek az épület nemcsak helyszíne, hanem tárgya is lesz; kiállítják Mai Manó fennmaradt fotográfiáit, a felső szinten pedig kortárs fotográfusok archaikus technikával készült felvételeiből nyílik tárlat. Mivel Mai Manó műterméből szinte semmi nem maradt a falakon kívül, az intézmény programot indít az egykori császári és királyi udvari fényképész fotográfiai és tárgyi hagyatékának összegyűjtésére, valamint sírját is rendbe teszi.

Generációk együtt címmel a Mai Manó Ház családi fotópályázatot is hirdet, amelyre a műfajt megújító képeket várnak, majd a legjobb sorozatokat kiállításon is bemutatják. November 13-tól Sylvia Plachy magyar származású amerikai fotográfusnak rendeznek az egész életművet áttekintő kiállítást Mikor lesz holnap? címmel - közölte Kincses Károly.

Virágvölgyi István, a Capa Központ szakmai igazgatója a társintézmény őszi programjairól szólt. Szeptember 29-én nyílik a Bőrödön viseled/Second Skin című tárlat, amelyben Oltai Kata kurátor több mint harminc kortárs magyar fotós munkáin keresztül mutatja be azt a módot, ahogy a ma embere az identitását meghatározza és próbálja jelezni a külvilág felé. Virágvölgyi elárulta, október 22-én, Robert Capa születésnapján kerül sor egy új szakmai elismerés, a Capa Nagydíj első kiírására.

November közepétől a Kitchen Budapesttel együttműködésben rendhagyó, interaktív kiállításnak ad otthont a Capa Központ: a Kép és képtelenség munkacímen futó tárlat olyan technikai eszközöket mutat be, amelyek éppen átalakítják a vizualitásról alkotott képünket. Az újfajta, akár virtuális képi valóságot létrehozó eszközök - például a Google Glass vagy az Oculus Rift - többsége nemcsak megtekinthető, hanem kipróbálható is lesz.

Kőrösi Orsolya emlékeztetett arra, hogy a Capa Központban szeptember 21-ig meghosszabbították a Magnum Photos kiállítását, melyet mostanáig már több mint 20 ezren tekintettek meg.

A főváros vezetői két hete aláírták a Tivoli Színházról szóló tartós bérleti szerződést, amelynek alapján annak tereit a Capa Központ használhatja - számolt be Kőrösi Orsolya, hozzátéve: a Tivoli ősszel még helyt ad a Fotóutca fesztivál programjainak, majd 2015 tavaszán felújítva nyílik meg ismét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Vizuál ajánló

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Vizuál magazin

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Vizuál gyász

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében február 14-én hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő – közölte az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Vizuál hír

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.