Vizuál

Judafest, a Kultlipótváros

2012.11.21. 09:01
Ajánlom
November 22-től négy napon keresztül kiállítások, koncertek, könyvbemutatók, gyerekprogramok és filmfesztivál is várja a látogatókat az Újlipótvárosban.

A Judafest rendezvénysorozat és az idén megrendezésre kerülő Zsidó Filmfesztivál szervezői november 25-ig sokszínű programokat kínálnak a környékbeli kávézókban, mozikban, vendéglőkben és boltokban az érdeklődőknek. A Kultlipótváros keretében kilenc helyszínen követik egymást az események, illetve számos kedvezmény is várja a fesztiválkarszalaggal érkezőket a környék egyes boltjaiban, vendéglátóhelyein.

Karszalagot a programokon résztvevők kaphatnak, illetve az erre jogosító kupon megtalálható a műsorfüzetben is. A Kultlipótváros rendezvényein a látogatók találkozhatnak Székhelyi Józseffel, Ónodi Eszterrel, Kerekes Józseffel, Rutkai Borival és Király Viktorral is. A a Zsidó Filmfesztivált a Kino és a Cirko Gejzír mozikban rendezik meg, itt minden mozijegy mellé fesztiválkarszalag is jár.

A fesztivál állandó programjaként színészek mondanak mesét egy pohár habos kakaó kíséretében gyerekeknek a Pozsonyi Pagonyban és a Kino kistermében. Bemutatkozik Gantner Ádám A siksze, és Rubin Eszter Barhesz című könyve, Zsidók a vásznon címmel kiállítás nyílik a Kino-ban, a Hannukia kiállításon pedig Darányi András munkáit lehet megnézni a Filter Galériában.

Gasztro eseményekkel is készül a Judafest, lesz sóletfőzés Székhelyi Józseffel és Bodrogi Eszterrel a Mocco étteremben, tortadíszítő workshop Raj Ráchellel a Briós Kávézóban és hummuszkészítő workshop a Hummus Bar-ban. Király Viktor az Amelie Kávézóban lép fel november 24-én, Alex Jacobowitz marimba koncertje pedig a Cirko-Gejzírben lesz ugyanezen a napon, Rutkai Bori pedig november 25-én a Hébe Hóba Bandával ad Vacka Dalok koncertet. A részletes program megtalálható esemény oldalán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Könyv

950 személy számára állítottak ki igazolást arról, hogy Arany János rokona

Nem várt fordulat az Arany-kutatásban: az egyházi anyagkönyvek vizsgálata alapján akár 2000 élő rokona is lehet a költőnek, igaz, mind oldalági.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál mesterségek ünnepe

Mesés mesterségek őrzői

Augusztus 17-20. között 32. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban, ahol nyolc ország, köztük Irán népművészei is bemutatkoznak. Rubovszky Éva, az iráni programok szervezője mesélt lapunknak a több ezer éves perzsa civilizációról és annak tárgyi kultúrájáról.
Vizuál Ostrom

Magyar alkotó filmje is esélyes a Diák Oscarra

Kovács István Ostrom című diplomafilmje a nemzetközi fikciós rövidfilm kategóriában jutott be a jelöltek közé.
Vizuál street art

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Vizuál frida kahlo

Válaszolt a mexikói követség a Frida Kahlo-kiállítást ért támadásra

„Frida Kahlo: kommunista, trockista, de mindezek előtt, művész” – szögezi le David Nájera nagykövet a Magyar Időkben megjelent cikkre reagálva. A lapban támadott kiállítást már ez első héten tízezer látogató tekintette meg.
Vizuál british múzeum

Már a Húsvét-szigetekről is támadják a British Museumot

A Húsvét-sziget őslakos közösségei egy egyedülálló moai szobrot szeretnének visszakapni a múzeumtól. A szobrot a britek még 150 éve vitték el a Chile partjaitól 3500 kilométerre lévő szigetről, hogy Viktória királynőnek ajándékozzák.