Vizuál

Julianne Moore lesz a Velencei Filmfesztivál zsűrielnöke

2022.07.18. 09:10
Ajánlom
Julianne Moore Oscar-díjas színésznő lesz az augusztus végén kezdődő 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke – jelentette be pénteken Alberto Barbera, a fesztivál művészeti igazgatója.

A filmmustra Arany Oroszlán-díjáról döntő nemzetközi zsűriben Julianne Moore mellett helyet foglal még Audrey Diwan francia filmrendező, aki tavaly Arany Medve-díjat kapott Happening című filmjéért, Leila Hatami iráni színésznő, Kazuo Ishiguro Nobel-díjas író, Mariano Cohn argentin rendező-producer, Leonardo Di Costanzo olasz filmrendező és a 2019-ben hét Goya-díjat elnyerő spanyol rendező, Rodrigo Sorogoyen – írta meg a The Hollywood Reporter.

Julianne Moore 2002-ben a Berlinalén Ezüst Medve-díjat kapott Az órák című filmben nyújtott alakításáért, és még abban az évben Velencében is díjazták a Távol a mennyországtól című filmjéért, a cannes-i filmfesztiválon pedig 2014-ben a Térkép a csillagokhoz című filmmel nyert díjat.

Oscar-díját 2015-ben a Megmaradt Alice-nak című Alzheimer-dráma főszerepéért kapta.

Az amerikai színésznő a tavalyi testületet vezető Pong Dzsunho dél-koreai rendezőt követi a zsűrielnöki székben.

A velencei nemzetközi zsűri a legjobb filmnek járó Arany Oroszlán-díj mellett a zsűri nagydíját, a legjobb rendezés Ezüst Oroszlán-díját, a legjobb színésznő és színész Coppa Volpi-díjait, különdíjat, forgatókönyvírói díjat, valamint a legjobb fiatal színésznő és színész Marcello Mastroianni-díját ítéli oda.

A 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált augusztus 31. és szeptember 10. között rendezik meg.

Fejléckép: Julianne Moore / fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic/Getty Images Hungary

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Kékbe álmodott patchwork – a foltvarrás és kékfestés találkozása a Néprajzi Múzeumban

Megnyílt a Néprajzi Múzeum Foltvarrás kékben című kiállítása, amely a kékfestő pályázat díjazott alkotásai mellett a magyar foltvarrás hagyományát és közösségi kultúráját is bemutatja.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Vegyünk limlomot!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi lomtalanításról készült felvétele kapcsán azon töprengett el, vajon hogyan válnak bizonyos tárgyak értékes ajándékból utcára való szemétté. 
Vizuál ajánló

Közös gondolkodásra invitál a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 26–30. között a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ismét elhozza Budapestre a zsidó és izraeli filmművészet legizgalmasabb alkotásait. A vetítéseket beszélgetések és kísérőprogramok egészítik ki,
Vizuál kritika

Josef Mengele a pokolban

Mi történik, ha a gonosz soha nem bánja meg tetteit? Kirill Szerebrennyikov új filmjében testközelből ismerhetjük meg Josef Mengele háború utáni életét. Meglehet, a kétórás pszichothriller a náci bűnös pokoljárásáról szól, a rendező egyúttal a néző világképét is megingatja.
Vizuál ajánló

Díjnyertes filmekkel jön a 19. Román Filmnapok

November 14. és 16. között három napon át a kortárs román filmművészet legfrissebb és legsikeresebb alkotásai lesznek láthatók a Corvin moziban. A vetítések után közönségtalálkozókat is tartanak.