A filmet a Rebbibia, a legnagyobb római börtön szigorúan örzött szárnyában forgatták, a munkálatok több mint fél évig tartottak. Az alkotás szereplői rabok, néhányan életfogytig tartó büntetésüket töltik. Többen a szervezett bűnözés világából, például a camorra soraiból kerültek a fegyintézetbe. Vittorio és Paolo Taviani a film berlini sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Shakespeare gyerekkoruk óta része volt életüknek, eleinte egyfajta mítosz volt számukra, most, idősebb korukra viszont úgy érezték, változtathatnak az író sorain és világán. "Fontos újra és újra felfedezni Shakespeare-t" - mondták. Érdekes ötletnek tűnt számukra egy börtönben bemutatni az író egyik darabját és filmet forgatni belőle, erre pedig a Julius Ceasar látszott a legalkalmasabbnak.

William Shakespeare 1599-ben írta a tragédiát, bemutatója röviddel követte az V. Henrik premierjét. Az ókori római eseményeket feldolgozó darab akkor készült, amikor a Titkos Tanács betiltotta az angolt történelem színpadi feldolgozását. Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című műve adta az alapot, ez volt Shakespeare fő forrása, csakúgy, mint az Antonius és Kleopátra és a Coriolanus esetében; a megíráskor pedig a királydrámáknál már bevált technikát alkalmazta. A darab fő kérdései: a múlt vagy a jövő teszi naggyá az embert, lehet-e rombolással építeni, mi a nagyság mércéje, mit jelent a tekintély, a kiválóknak van-e helye a politikában, gyarlóság és hatalom kizárják-e egymást, rossz ember volt-e Julius Caesar, adhatunk-e felmentést Brutusnak.

A rabok - egyben színészek - jól tudtak azonosulni a szerepekkel, párhuzamot vontak saját életükkel - vélekedett a rendezőpáros. "Mindenki tudja, mit jelent a börtön, de ha elmész és elkezdesz velük dolgozni és kapcsolatot teremtesz velük, az teljesen más. Kifejezik érzéseiket, közel kerülsz hozzájuk. Megkedveltük egymást, már-már barátok lettünk"- jegyezte meg Paolo Taviani. "Amikor először beléptünk, még azt gondoltuk, talán nincs is jogunk körülnézni. Éreztük, hogy emberek szenvednek itt, hogy idegenek vagyunk. Aztán egyre közelebb kerültünk hozzájuk, de ez nagyon összetett kapcsolat. Bonyolult sorsok bontakoztak ki előttünk, ez volt a kulcs a filmhez" - emlékezett vissza Paolo Tavani. A foglyok Shakespeare soraival beszéltek gyilkolásról, hatalomról, erőszakról, sikerült az ő sorsukat beépíteni a filmbe - vélekedett. "Ezt akartuk elérni". Az alkotók fontosnak tartották bemutatni a benti életet, azt a traumát, amelyet a foglyok átélnek. "A börtön borzasztó tapasztalat, a rabok segítségével akartuk ezt kifejezni" - fűzte hozzá Vittorio Taviani. A rendezők szerint a film egyetemes mondanivalójú, de mint mondták, Olaszországban különösen rossz a börtönök és a rabok helyzete, rengeteg embert zsúfolnak össze kis cellákban. "A börtön valójában a tragédia" - jegyezték meg.

Tavianiék válogatást tartottak a börtönben, így választották ki filmjük legtöbb szereplőjét. Van köztük olyan, például a Brutust alakító Salvatore Striano, aki már szabad, de korábban nyolc évet raboskodott. Striano szabadulása után a színészetnek szentelte magát, tanárokhoz járt. Mint mondta, rettenetes volt számára visszatérni a rácsok mögé a forgatás idejére. A munkálatok alatt egyre közelebb érezte magát Shakespeare darabjához, úgy érezte, mintha az író "üzenne" neki. "A börtönben lévők megváltást remélnek, érzéseiket, érzelmeiket fejezték ki a filmben. Köszönet jár ezért a rendezőknek" - emelte ki Striano.  A rendezők szerint a rabok - akik már többször játszottak börtöndarabokban - jól játszották szerepüket, de nem a hagyományos értelemben. "Amikor egy színész azt mondja, megöltem Ceasart, fájdalmat érezni a hangjában. A rabok saját múltjukat, szenvedéseiket sugározták, mélyen érzelmi szinten adták vissza a szerepeket". Az alkotók szerint a Cesare deve morire "arról is szól, hogyan fedezik fel a rabok a művészet erejét". 

A 76 perces alkotás fekete-fehér képkockákból áll, a Taviani testvérek azért döntöttek emellett, mert ez szerintük kevésbé realisztikus. "A színek természetességet tükröznek, mi nem akartuk most ezt, a fekete-fehér film talán keményebb is. Egyedi hangvételt akartunk" - mondta Paolo Taviani.  A filmben a rabok saját nevüket vállalva tűnnek fel és saját dialektusukban adják elő soraikat. Ebben komoly munkája volt Fabio Cavalli társ-forgatókönyvírónak, aki rendkívül alapos kutatómunkával szabta a szereplőkre Shakespeare művét. Cavalli szerepel is a filmben, emellett nagy színházi tapasztalattal bír és rendszeresen dolgozik börtönökben: színműveket rendez.

Hasonló témájú magyar filmet 2011-ben mutattak be. A Vasfüggöny a Váci Fegyház és Börtönben működő színházat mutatja be, szereplői pedig a fogvatartottak. A kétéves előkészítő munka után a filmet Halász Glória, Reisinger Dávid és Weber Áron hét hónapon át forgatták. Egy külsős rendező, Rada Lilla irányításával évek óta működnek mindenféle publicitás nélkül. E film arra vállalkozott, hogy megmutassa a világnak, elszigetelt, minden szempontból hátrányos, sőt, sokszor majdnem elviselhetetlen körülmények között hogyan lehet a művészet megváltó erejébe kapaszkodni, színházat csinálni ott, ahol élni is nehéz.

A mozi azt a folyamatot mutatja be, ahogyan az elítéltek Sławomir Mrożek Mulatság című drámáját próbálják. A társulat hat tagja felváltva alakítja a szerepeket, s a darab által felvetett kérdések kapcsán a játszók többek között a bűnről és a bűnhődésről, a kívülmaradásról, a gyökértelenségről, a virtusról, az ember közegének és körülményeinek személyiségére gyakorolt hatásáról beszélnek - a saját szerepükön keresztül, saját sorsukat is beleszőve mindebbe.