Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
A kalandosabb budapesti programok közül sokat ki lehetne emelni, közülük is az Országos Széchényi Könyvtár programja szépen reprezentálja a sokszínűséget: tapsolhatunk ezen az estén a Fővárosi Nagycirkusz előadásának, báb formájában színpadra lép Vitéz László, valamint jelen lesz a Budapesti Operettszínház is. Emellett interaktív játékok, óriáskirakó, kézműves foglalkozás, ruhabemutató, szabadulószobás játék, könyvturkáló is várja az érdeklődőket.
Ez az éjszaka a világosságé, a tűzgyújtásé.
Szent Iván éjjelén, melyet a keresztény hagyomány szerint hazánkban június 23-án tartanak, a határban rakott nagy örömtüzek köré gyűltek az emberek, táncoltak, énekeltek, ünnepelve a megújulást, és bízva a bő termésben. Ehhez a hagyományhoz csatlakoznak a múzeumok is június 24-én, az Összetartozás Házában fénytánc műsorban, az Aquincumi Múzeumban és a Csepeli Helytörténeti Gyűjteményben tűzzsonglőr bemutatóban gyönyörködhetünk. A lőrinci Tomory Lajos Múzeumban ősi áldozati tűzszertartást mutatnak be, a XV. kerületi Kulturális Örökség Házában sámándobolás és énekkör köszönti az éjszakát.
A tüzes programok mellett vizesek is lesznek, a Katasztrófavédelmi Központ Múzeuma a régi idők tűzoltó szekereit vonultatja fel, célba lőhetünk a targoncafecskendővel, de emellett az oltóhabbal is megismerkedhetünk. Az Aeropark Repülőmúzeumban a szimulátorok és egyéb látványosságok mellett tüzes-vizes játszóház várja a családokat.
A Magyar Természettudományi Múzeum idén Latin-Amerikát hozza el az épület falai közé, leglátványosabbnak ígérkező programjuk az óriási lepkeház, ahol a távoli földrészről érkezett ötszáz egzotikus lepke kikelésének lehetünk szemtanúi.
A Múzeumok Éjszakáján valóban mélységekbe és magasságokba juthatunk el. Az Unicum Ház pincelátogatást szervez, a Sziklakórházat tárlatvezetéssel járhatjuk végig, de felmászhatunk a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a Szent István Bazilika tornyába is. Ha még távolabb szeretnénk tekinteni, akkor tervezzük be az úti célok közé a Polaris Csillagvizsgálót, ahol a szakemberek segítségével kémlelhetjük a Vénuszt és a Holdat.
Természetesen az attrakciók mellett a Múzeumok Éjszakája az élményszerű tudásszerzésé is.
A Vármúzeum tárlatvezetésén történelmi érdekességeket hallhatunk, a Petőfi Irodalmi Múzeumban felolvasószínház, rendhagyó tárlatvezetések, kerekasztal-beszélgetés során ismerkedhetünk az irodalom érdekességeivel.
A MÚZÉJ szervezői számos igényes zenei programmal is készülnek. Komolyzene, templomi hangverseny, jazz, tradicionális népzene, gyerekkoncert, operett, kórusének, sanzonestek szerepelnek a programkínálatban, melyre az eseménysorozat honlapján könnyen rákereshetünk. Ugyanitt az ingyenesen elérhető múzeumi buszjáratokról is lehet tájékozódni.
Miklósa Erika, a Magyar Szent István-rend birtokosa, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekes állt 2023-ban a rendezvénysorozat mellé, és népszerűsíti azt jószolgálati nagykövetként. Idén tavasszal számos tárlatvezetésen, több interaktív programon vett részt azért, hogy a Múzeumok Éjszakájáig saját élményeiről beszámolhasson és ajánlhassa azokat a vendégeknek.
Az idei eseménysorozat kiemelt helyszíne Veszprém.
Európa Kulturális Fővárosába különösen érdemes lesz ellátogatni idén, hiszen számos izgalmas múzeumi és kísérőprogrammal készülnek a Múzeumok Éjszakája alkalmából. Különleges tárlatvezetések, interaktív digitális workshopok, filmvetítés, színdarab, nyomozós kalandjáték, valamint magyar és finn hagyományőrző programok egyaránt várják az érdeklődőket a „Királynék városában”.
Készüljünk kényelmes cipővel, kis elemózsiával, és főleg éber kíváncsisággal, hogy a múzeumokon keresztül még jobban megismerhessük a múltunkat, a jelenünket és akár a jövőnket is!
Fejléckép: Miklósa Erika (forrás: Múzeumok Éjszakája)
Támogatott tartalom.