Kalifornia. Nem cével, hanem kával. A magyar Kalifornia, pontosabban a magyarok Kaliforniája Bodó Sándor, Fodor János, Horváth Tibor és Uglár Csaba kiállítása. Kalifornia több mint egy hely, mítosz, amely azt sugallja nekünk, hogy létezik a lehetőségek és az ígéretek földje. Ha továbbgondoljuk több mint mítosz, az önmegvalósítás és a határtalan szabadság szimbóluma is egyben. A kiállítók túllépnek ezen a mítoszon, más jelentéstartalommal ruházzák fel, hisz náluk Kalifornia utópisztikus képének megidézésével a magyar képzőművészeti valóságra és az abból való kitörési lehetőségre is választ adnak.

Amennyiben Amerikán keresztül szemléljük a világot, abban az élményben részesülünk, hogy Kalifornia az a hely, ami sokkal jobb mint Budapest. A négy művész kiállítása viszont ironizálva, szellemes módon fogalmazza újra ezt az általános véleményt, vagyis hogy California állítólag jobb mint kis hazánk, de közben nem, mert Kaliforniában is megvan ugyanaz a gáz, ami itthon.

Horváth Tibor provokatív verseivel találkozik először szembe a látogató: a vászonra írt gyöngybetűk egy kisiskolás iskolai füzetére emlékeztetnek. Azt viszont biztosra vehetjük, hogy a vásznon olvasható verset nem találjuk meg az általános iskolai irodalom tankönyvben: „minden magyar cigány magyar" és a „zsidó a barátom nembaj" című művekről az az érzésünk támadhat, hogy a költészet felülírta a képzőművészetet. Bodó Sándor alkotásában, ami a Férfiak, nők, élők, halottak, egyenlők címet viseli, inkább a látvány érvényesül: az abc betűi, számokkal ellátva egymás mellett, végig a falon, az amerikai katonai temetők hangulatát idézi.

Négy okos férfi világnézetével találkozhatunk a kiállításon. (Személy szerint nekem hiányzott a női alkotó, kíváncsi lettem volna például Nagy Kriszta Tereskova Kaliforniájára.) Mondhatnánk azt is, hogy négy filozófus, négy Szókratész Budapesten, de ez azért nem lenne igaz, mert az ő mondanivalójuk jóval könnyebben értelmezhető mint például Wittgenstein Logikai-filozófiai értekezése, ezt viszont bárki értheti, sőt élvezheti is. Pontosabban a magyar közönség az, aki igazán érti az utalásokat, még akkor is, ha olyan univerzális humor csillan meg, mint a facebook like-jából lie-t hamisító képzőművészé.

Kalifornia nem rossz hely, de nem is jó. Jobb, mint a miénk, de nem sokkal. Kaliforniában például nem cigányoznak, zsidóznak, buzizanak. Kaliforniában mindenki egyenlő. Csak egyesek még egyenlőbbek. Ahogy a régi vicc mondja, Amerika olyan szabad, hogy szegény és gazdag egyaránt szabadon alhat a híd alatt. Álszent kultúra a nyugati, amire annyira áhítozunk, de még álszenten is jobb, mint a szegénység, a lelki és gazdasági rászorultság. A szegénység szemüvegén keresztül Kalifornia nagyon csúnyán gazdag. Már-már nevetségesen. Úgy gazdag, amilyet mi el se tudunk képzelni. Fodor János Kitörési kísérlet című videója Monty Phython jelenetet idézve mondatja el a csóró képzőművészek tréfáit: a míves, klasszicista palotaépület falain menekülő, símaszkba bújt terrorista látványa pár perc után azonban vontatottá válik.

A kiállításra legjellemzőbb hangulat, amely talán célja is lehet: megmosolyogni a világot, amelyben élünk, ahol többnyire a pénz diktál és csak kevéssé az empátia. A kiállítótérben megjelenő művek nagyon változatosak, sokrétűek. A hang- és térinstalláción keresztül, a rajzokon át a videóig. Sajnos, aki lemaradt a megnyitóról, már nem élvezheti a kiállítást megnyitó Szacsva y Pál és a négy művész szintetizátoron sci-fi zenét játszó improvizációját, de garantált, hogy unatkozni így sem fog.

Kalifornia ‒ Bodó Sándor, Fodor János, Horváth Tibor és Uglár Csaba kiállítása
Trafó Galéria
Nyitva: június 19-ig