Vizuál

Karmester tanítja vezényelni a robotot

2017.09.07. 09:22
Ajánlom
Andrea Colombini karmester beavat a karmesterrobot betanításának kulisszatitkaiba. Véleménye szerint a robotot használhatnák az első zenekari próbákon a karmester helyettesítésére annak megérkezéséig.

Szeptember 12-én a pisai Teatro Verdi színpadán egy robot, YuMi vezényli Andrea Bocellit az első Nemzetközi Robotikai Fesztivál gáláján. A Verdi művekből összeállított program során YuMi a Luccai Filharmonikusok élén fogja az olasz tenort kísérni, ahogy arról már korábban beszámoltunk. Most megszólal a karmester, aki a mozdulatait ajándékozta a robotnak.

Robot vezényel Verdit

Kapcsolódó

Robot vezényel Verdit

Egy humanoid robot debütál karmesterként szeptemberben egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli sztártenor közreműködésével Verdi műveit játssza majd.

A vezénylés sokkal több, és összetettebb feladat annál, mint hogy a karmester feláll a pódiumra, és karjaival „hadonászni” kezd a zenekar előtt. "

- szögezi le elöljáróban Andrea Colombini, aki azt a felkérést kapta, hogy megtanítsa vezényelni a világ első együttműködő, kétkarú ipari robotját. "A karmesternek az a feladata, hogy értelmezze és közvetítse a zenemű üzenetét, meghatározza a darab hangszínét és dinamikáját, beintse az egyes hangszereket, illetve az azokon felhangzó szólamokból egyetlen, a zeneszerző szándéka szerinti összhangzást teremtsen meg. A professzionális vezényléshez komoly zenei felkészültségre, technikára, a zenemű interpretálására és megfelelő karizmára van szükség."

Az ABB YuMi névre keresztelt szerkezet természetesen nem a saját érzései és ösztönei alapján irányítja majd a zenekart, hanem betanulja a karmester kézmozdulatait és ezeket a zenemű megfelelő részénél alkalmazza.

Robot vezényel Verdit

Kapcsolódó

Robot vezényel Verdit

Egy humanoid robot debütál karmesterként szeptemberben egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli sztártenor közreműködésével Verdi műveit játssza majd.

"A munka, amely során YuMi-val el kell sajátíttatnom a dirigensi feladatokat ellátó zenész kifinomult technikáját, szakmai pályafutásom egyik legörömtelibb, de nagy kihívást jelentő megbízásának bizonyult. A Verdi művekből összeállított program során YuMi a Luccai Filharmonikusok élén az olasz tenort, Andrea Bocellit fogja kísérni."

A gyakorlatban Colombini szó szerint fogta a robot kezét a vezénylés közben, hogy YuMi emlékezzen a mozdulataira, és ezeket utázza a koncerten. A videón látható, ahogy a karmester a robot karját vezetve dirigálja felvételről szóló darabot.

"A robot előadását két lépésben építettük fel. Az elsőben a „Lead-through programming” technológiával a saját mozdulataimat rögzítették.

A folyamat során a robot karjait úgy vezették, irányították, hogy azok minden apró részletre kiterjedően kövessék a mozdulataimat, majd a mozgási pályákat rögzítették.

A második lépésben a mozdulatok finomhangolására került sor az ABB RobotStudio szoftverével. A mozdulatokat összehangolták, szinkronba hozták a zenével. A robot beállításához az ABB műszaki ismereteire volt szükség, azonban a lead-through programozási technológia segítségével pontosan azt csinálhattam, amiben a legjobb vagyok, azaz a zene életre keltésére összpontosíthattam."

A svájci fejlesztésű YuMi nevű robot gesztusai roppant kifinomultak, kifejezőek

A svájci fejlesztésű YuMi nevű robot gesztusai roppant kifinomultak, kifejezőek

"Azt kell mondanom, hogy a munkánk végeredménye hihetetlen. A karmester mozdulatait, gesztusait teljes mértékben és olyan magas szinten sikerült reprodukálni, amit korábban elképzelhetetlennek tartottam. Sikerrel oldottuk meg a nehéz feladatot: YuMi mozdulatai, gesztusai könnyedek, gördülékenyek, érintése hihetetlenül puha, előadása kifinomult, árnyalt. Ha a korábbi robotoknál tapasztalt merev, darabos gesztusokat és mozdulatokat vesszük figyelembe, kijelenthetjük, hogy jelentős előrelépés történt."

"YuMi a műszaki jellemzők tekintetében kiemelkedően jó, azonban nem rendelkezik emberi érzékenységgel. A humanoid robot jól használja a karjait, azonban a lélek, a szellem mindig az emberek privilégiuma marad.

Úgy vélem, hogy a „robotmaestro” hasznos segédeszköz lehet, sőt, az első zenekari próbán, amíg a karmester meg nem érkezik, vezényelhet is.

Ezt követően a karmester átveszi a zenekar vezetését, elvégzi azokat a finomításokat, amelyek nyomán megszületik a zenemű művészi interpretálása, előadása" - vetíti előre a karmester a robot esetleges további felhasználási lehetőségeit.

A szeptember 12-én tartandó gálán Andrea Bocelli Verdi Rigolettójából a La donna mobile (Az asszony ingatag) című áriát énekli majd YuMi vezényletével. A gálán fellép Maria Luigia Borsi énekes is, aki Puccini operájából, a Gianni Schicchiből a híres szopránáriát, az „O mio babbino caro”-t (Lauretta áriáját) fogja énekelni. A debütáló karmesterrobot vezényletével a zenekar egy fejezetet is előad Mascagni híres operájából, a Parasztbecsületből.

Andrea Colombini

az olaszországi Lucca városában született. A pályafutását 1994-ben kezdő karmester már közel 200 előadást vezényelt. Opera- és szimfonikus művekből álló repertoárjával rendszeresen fellép Olaszországban és külföldön (Egyesült Királyság, Bulgária, Egyiptom) is. Zenei munkásságában központi szerepet játszik a Puccini e la Sua Lucca Festival, amelynek keretében 15 koncertből álló opera/szimfonikus programot vezényel minden évben. Colombini számos zenekarra dolgozott már együtt, úgy mint a Szófiai Filharmonikus Zenekar, Johann Strauss Zenekar, Orchestra Lirico Sinfonica di Grosseto, Orchestra Filarmonica Nazionale Italiana és a Lucca Philharmonic Orchestra.

A Colombini általa 2010-ben alapított a Luccai Filharmonikus Zenekart (Lucca Philharmonic Orchestra) szakmai körökben Toszkána és Olaszország egyik legkiválóbb zenekarának tartják. Colombini 2013 és 2016 között a Luccai Filharmonikusok élén nagy sikerrel vezényelte Puccini műveit a bécsi Musikvereinben.

image002

image002

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A díva, akit a grúz szegénységből a világ tetejére segített az énekhangja

Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán, Nino Machaidze, aki magazinunknak karrierje lépcsőfokairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesélt.
Klasszikus

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.
Jazz/World

Jön Juan Diego Flórez – Íme a 17. VeszprémFest teljes programja

Az öt napos zenei fesztiválon duplázik a Jazz+Az, érkezik a Postmodern Jukebox és közönség elé lép a világ egyik legnépszerűbb opera csillaga, Juan Diego Flórez.
Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól - az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül - utánajártunk a kultregény titkának.
Vizuál

Eredeti művek – hamis kiállítás?

Lehet-e egy punkot klasszikus kiállításon bemutatni? Kifinomult bosszú a művészeti közegtől vagy egyszerű félreértelmezés?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Borsos Miklós emlékkiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban

A rajzok olyan klasszikus magyar írók műveihez kapcsolódnak, mint Szenczi Molnár Albert, Babits Mihály, Arany János vagy Illyés Gyula.
Vizuál hír

A Netflix hozza Sophia Loren új filmjét

A Netflix vásárolta meg az Előttem az élet című világhírű regényből, Sophia Loren főszereplésével készülő új produkció forgalmazási jogait.
Vizuál hír

Tiltakoznak a dolgozók a múzeumok költöztetése ellen

Elfogadhatatlannak tartják, hogy államtitok lett egy közgyűjtemény költözésének részleteiből, a műtárgyakhoz pedig évekig még a szakértők sem férhetnek hozzá. "Költöző közgyűjtemények, veszélyeztetett értékek, bizonytalanságban tartott munkatársak..." címmel adtak hangot véleményüknek.
Vizuál morphoto

KÉP-regény: A napelemes poloska

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten a klímaváltozásra reflektál.
Vizuál berlinale

Jeremy Ironsszal és politikai állásfoglalásokkal nyitott a Berlinale

A társadalmi, politikai kérdések iránt hagyományosan nyitott Berlini Nemzetközi Filmfesztivál csütörtök esti megnyitóján egyperces néma tiszteletadással emlékeztek meg a Hessen tartományi Hanauban előző nap történt lövöldözés áldozatairól.